Az nDreams azon stúdiók közé tartozik, akik idejüket és erejüket inkább a fejlesztésre, mintsem a készülő játék reklámozására fordítják. Ezért is lehetséges, hogy soron következő játékuk, a The Assembly eddig elkerülhette legtöbbünk figyelmét, pedig figyelemreméltó alkotásról van szó, amelynek premierje ráadásul már szinte karnyújtásnyira van tőlünk. A kalandjáték történetéről egyelőre nem sokat tudni, de egy titokzatos szervezet körül fog bonyolódni. E szervezet olyan kísérleteket végez, amelyek jelentős technológiai áttörésekhez vezetnek, cserébe a szervezetnek a mindenkori kormányon kívül kell maradnia, hiszen gyakran tesznek a társadalmi normákkal nem igazán összeegyeztethető dolgokat. Titokzatosan hangzik… és e titokzatos szervezet titokzatos titkait nekünk kell majd feltárnunk. A játékot kezdettől fogva a VR-technológiát szem előtt tartva készítették, de az ígéretek szerint VR-headset nélkül is játszható lesz. A megjelenés sincs már messze, ugyanis a premierre július 19-én, vagyis alig két hét múlva kerül sor. Ekkor PC-re (Oculus Rift és HTC Vive) fog megjelenni, míg a PlayStation 4-es (PlayStation VR) változat később várható.
Július közepén jön a The Assembly
Belső nézetes VR-kalandjáték érkezik két hét múlva.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]










