For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

gamescom 2016

Nem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-ben

A Konami megállapodott a BV Borussia 09 Dortmund és a Liverpool FC csapatával is.

2016.08.21. 09:17 | szerző: GeryG | kategória: gamescom 2016

Már korábban beszámoltunk róla mi is, hogy a Konami próbálja ledolgozni a PES hátrányát a FIFA sorozatával szemben. A két rivális széria között mára az egyetlen igazán említésre méltó különbség a licencek között keresendő, hiszen a FIFA e tekintetben sokkal előrébb jár a PES-nél. Ha viszont eltekintünk tőle, hogy a Pro Evolution Soccerben néhol csak fiktív csapatokat és játékosokat találunk, akkor bizony már csak az egyéni ízlés kérdése, hogy a két sorozat közül melyik szimpatikusabb.
A Konami is tudja, hogy mely téren van szükség javulásra, de ez nem olyan egyszerű, hiszen komoly tárgyalások előzik meg minden bajnokság, csapat, vagy játékos licencelését. A gamescomon nekem is lehetőségem volt, hogy egy rövidke prezentáción részt vegyek, ahol a Pro Evolution Soccer 2017-ről beszélgettünk. Azt már júliusban bejelentették, hogy exkluzív megállapodást kötöttek az FC Barcelonával, amelynek értelmében a gránátvörös-kék alakulat összes játékosát a legapróbb részletekig lemodellezhették (igaz, a bemutatón Messi még eredeti hajszínével és szakáll nélkül virított…), valamint egyedülálló módon a Camp Nou is hasonló módon jelenik meg majd a játékban. Az aktuális játékosok mellett a legnagyobb legendák is megjelennek, mint Xavi, Puyol, Ronaldo, Ronaldinho, vagy épp Rivaldo. Mellettük klasszikus mezek és persze a csapatra jellemző játékfelfogás is visszaköszön majd a képernyőről.
Ez volt az első lépés, hogy valamivel kárpótolják a játékosokat a licencbeli hiányosságok miatt, de a gamescomon további két csapattal való megállapodást is bejelentettek. Ennek fényében a német BV Borussia 09 Dortmund, valamint az angol Liverpool FC is a fent leírt elbánásban részesül - annyi különbséggel, hogy a két csapat stadionjai csak a premier után, egy frissítés formájában fognak megérkezni. A prezentáción elmondták, hogy a tervek között további hasonló megállapodások szerepelnek, méghozzá a dél-amerikai térségből, valamint Kínából, ahová köztudottan rengeteg egykor tündöklő focista ment el levezetni (és pénzt keresni).
A Pro Evolution Soccer 2017 az alábbi video alapján továbbra is remekül fest, a FOX Engine továbbra is kifogástalanul teszi a dolgát. A fejlesztők egyelőre nem is gondolkoznak a leváltásán, hiszen még rengeteg potenciál van a grafikus motorban. A játék PC-re, PlayStation 4-re és 3-ra, valamint Xbox One-ra és 360-ra fog megjelenni szeptember 15-én, nem sokkal a rivális FIFA 17 előtt. A két játék között idén is kiélezett küzdelemre számíthatunk. ■

előző
következő
Nem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-ben
Nem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-benNem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-ben
Pro Evolution Soccer 2017
A legutóbbi Pro Evolution Soccer 2017 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

JátszóDome: részlet a Take On Mars emberes küldetéséből

Lackó bemutatja a marsi túlélőjátékot.

Már előtölthető a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands nyílt bétája

A tesztre a hétvégén kerül sor, de már most előre letölthetjük vagy frissíthetjük a klienst. Egy új trailer is érkezett.

Hamarosan mozikba is eljut a Vakondok 4 - Végigjátszás

Dokumentumfilm készült a hazai játékfejlesztés hőskoráról.

JátszóDome: Sniper Elite 4 - 2. rész

Közel egy órán át folytatódnak kalandjaink San Celini szigetén.

Négy új videón a Horizon: Zero Dawn, amely pontokat is kapott már

Bemutató a világ felfedezéséről, annak lakóiról, a vadászatról és a főhősről, Aloyról.