Ha azt mondom, Thermaltake, a legtöbben szinte azonnal rávágják, hogy hűtőventillátorok, tápegységek, esetleg számítógépházak vagy más fontos számítástechnikai kiegészítők. Igen, az ázsiai cég ezekkel lett híres és népszerű, hiszen e termékei rendre minőséget képviselnek. Csakhogy néhány éve jött egy gondolat a cég vezetőinek fejében, miszerint ideje lenne szélesíteni a termékpalettát, méghozzá az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő e-sport irányába. Meg is született a Tt eSPORTS termékcsalád, amely kifejezetten a játékosokat célozza billentyűzetekkel, headsetekkel, kontrollerekkel, székekkel és persze egerekkel. Utóbbiak közé tartozik az Level 10 M, amelyet ha röviden kellene jellemeznem, azt mondanám: „olyan ronda, hogy szinte már szép”. Pedig valójában nagyon nem az.
A Level 10 M egy gamer egér, amely meglehetősen egyedi megjelenéssel bír. A ház igazából egyetlen hajlított alumínium lemez, amely oldalról nem is borítja be teljesen az egeret. Ehelyett a talpról hajlik fel mindkét oldalon egy szürke fémlap (ezen helyezkednek el az oldalsó gombok is szintén mindkét oldalon). A fedőlap alá bepillantva a termékcsalád sárkányos nonfiguratív logója világít (akárhány színben), amely felett a fedőlapon hatszögekből méhsejtet idéző rács található – hogy felülről is látszódjon a logo. Emellett a mérnökök a kezünk hűtését is ezzel kívánják megoldani. A fedőlap közepén fekete csík fut végig hosszában, amelynek közepén egy méretes csavart is találunk, ezzel tudjuk a kezünkhöz igazítani a ház hosszanti dőlésszögét – jobb oldalon pedig egy másikkal az oldalirányú dőlést is szabályozhatjuk. Elöl két nagy billentyűt és egy görgőt találunk. A jobb gombon találjuk a töltésjelzőt, míg a balon az aktuális profilt jelző kis téglalap helyezkedik el. A görgőn kis gumírozott dudorok gátolják, hogy megcsússzon a kezünk.
A Level 10 M programozható oldalbillentyűk sorát kínálja: a baloldalon három, jobboldalon pedig két ilyet találunk. A bal oldali hátsó gomb oldalra is billenthető, ezzel tudunk váltani a felbontások között. A lézeres szenzor egyébként legfeljebb 8200 dpi-s felbontásra képes, de ez bőven elég a valós idejű stratégiai játékokhoz és MMORPG-khez, a készítők ugyanis ezekhez ajánlják egerüket. A billentyűk a mellékelt szoftver segítségével programozhatóak is, a 128 kB fedélzeti memóriába pedig öt előre definiált profilt menthetünk el. Szintén a szoftverben tudjuk kordában tartani a világító elemeket, valamint finomítani a felbontást.
A Level 10 M fejlesztésében a BMW Group Designworks mérnökei is közreműködtek, bár feltételezhetően ők inkább a megjelenésen alakítottak. Az egér négy színben kapható: fekete, fehér, katonai zöld és Ferrari-piros. Nálam az utóbbi járt, és már első pillantásra is csak a homlokomat tudtam ráncolni. A tetszés mindig is szubjektív dolog marad, de akárhány embernek is mutattam meg szegényt, mindig ugyanaz volt a reakció: ez az egér egyszerűen csúf. Látszik rajta, hogy valami extrát próbáltak belevinni a mérnökök, de jól illik rá két közmondás is: belehal a szépségbe és a kevesebb néha több.
És akkor még egy szó sem esett az ajánlott árcéduláról. Amikor hozzám eljutott az egér, már jócskán négy éves volt, hiszen 2012-ben dobta piacra a Thermaltake (igazából az idén megjelent, 16 000 dpi felbontásra is képes Advanced verzióját vártuk, de első körben ez érkezett meg tesztre). Az árcédulán már akkor is 26 000 forint szerepelt, ami egy egérért még akkor is nagyon sok, ha történetesen gamer holmiról van szó.

