Pro Evolution Soccer 2018
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Mario Kart 8

Mario Kart 8 Deluxe Switchre is

Április végén érkezik az autós játék a Nintendo új konzoljára.

2017.03.13. 16:39 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A Nintendo egyik legnépszerűbb szériája a Mario Kart, amelynek legutolsó része, a Mario Kart 8 2014-ben jelent meg Wii U-ra. A Nintendo most bejelentette, a játék hamarosan az új konzolra, Switchre is meg fog jelenni. Mivel a konzolt kifejezetten a közös játékra fejlesztették ki, elég csak átadni az egyik, a Nintendo Switch konzolhoz tartozó Joy-Con kontrollert az ellenfelünknek, és már indíthatjuk is a versenyt a konzol beépített képernyőjén. De még több embert bevonhatunk a játékba, ha a Nintendo Switchet a dokkolóba helyezzük, és TV-módban játszunk, ahol akár négy játékos mérkőzhet meg osztott képernyőn. A Mario Kart 8 Deluxe-ban a Super Mario sorozatból ismerős karakterek állnak rajthoz a Mushroom Kingdomban és azon kívüli pályákon. a Mario Kart 8 Deluxe már a megjelenés napjától 48 pályát tartalmaz, valamint öt sebességosztályt, ideértve a legprofibbaknak is kihívást jelentő 150cc tükrözött módot, és az ultragyors 200cc módot. Ezen felül a játékosok 42 versenyző karakter közül is választhatnak, köztük visszatérő kedvencekkel, mint például King Boo, Dry Bones vagy Browser Jr. A kihívást keresők számára az Arany Mario karakter jelentheti a motivációt, amit azok nyerhetnek el, akik minden pályát teljesítettek 200cc módban. ■

előző
következő
Mario Kart 8 Deluxe Switchre is
Mario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre isMario Kart 8 Deluxe Switchre is
Mario Kart 8
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Mario Kart 8

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló