28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megjelent a Displaced

Újabb túlélő-játék érkezett, ám ezúttal a történet sokkal nagyobb szerepet kap, mint más hasonló alkotásokban.

Írta: GeryG

Az Alawar Entertainment gondozásában jelent meg a Gamexy csapatának első játéka, a Displaced. A manapság divatos túlélő-játékok táborát erősítő alkotás egy háború sújtotta országban játszódik. Mi egyszerű civilek kis csoportját (öt főt kell kiválasztanunk) irányíthatjuk benne, akikkel keményen meg kell küzdenünk a túlélésért. Különféle feladatokat kell majd teljesítenünk, amelyek során többször összetűzésbe keveredhetünk más túlélőkkel. Egy háborúban nem lehet finomkodni, ha a túlélésért vért kell ontani, akkor vért kell ontani. Ugyanakkor a történetnek sokkal nagyobb szerepe lesz, mint más hasonló témájú alkotásokban. Ezt a párbeszédek viszik majd előre, amelyek során nem lesz mindegy, mikor mit reagálunk. Döntéseink és megnyilvánulásaink ugyanis hatással lesznek az események alakulására.

A Displaced kizárólag PC-re jelent meg, a Steamen az első héten 20%-os kedvezmény is jár az árából. Aki szeretne a vásárlás előtt meggyőződni róla, hogy ez a játék neki való, az próbálja ki a demót!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced
  • Displaced

Displaced

Platform:

Fejlesztő: Gamexy

Kiadó: Alawar Entertainment

Megjelenés: 2017. július 25.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!