28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban

A sort 2015-ben a Verdun nyitotta meg, majd jött a Tannenberg és az Isonzo.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Második világháborús FPS-ekkel Dunát lehetne rekeszteni (főleg most, hogy egyébként se nagyon van benne víz…). Bár a közhiedelem szerint a legelső FPS is egy másodikvilágháborús játék, a Wolfenstein 3D volt 1992-ben, ez nem igaz, voltak már hasonló játékok jóval korábban is, ám az tény, hogy az id Software ezzel tette világszerte is népszerűvé a műfajt, és fektette le annak modern alapjait.

De ennyi elég is a második világháborús FPS-ekről, hiszen ezúttal nem egy ilyenről van szó. A BlackMill Games stúdiója már bő tíz évvel ezelőtt is remekül ráérzett, hogy a második világháború és a modern hadviselés is erősen lerágott csontnak számít, ezért más téma után néztek. Adta magát az első világháború, amelyből meglepően kevés FPS készült addig, de igazából az óta is. Ők viszont kifejezetten erre a témára feküdtek rá, és 2015-ben megjelent a Verdun című online shooterük, amely kifejezetten szép sikert ért el. Megjegyzendő, hogy egy évvel később jött a Battlefield 1, amely azért erősen elterelte róla a reflektorfényt.

2019-ben aztán elkészült a folytatás, a Tannenberg, amely a nyugati frontról a keletire helyezte át az eseményeket. Ez is hamar megtalálta a maga rajongótáborát, ahogyan a 2022-es harmadik fejezet, az Isonzo is. E játékok mindegyike remek értékeléseket kapott mind a kritikusoktól, mind a játékosoktól, ám az is tény, hogy az aktív játékosok száma ma már elenyésző.

Ugyanakkor a stúdió már az utolsó simításokat végzi a legújabb játékán, amely tovább folytatja a fenti trilógia hagyományait: a Gallipoli ismét az első világháború egyik hadszínterére repíti majd a játékosokat. Az események ezúttal a Gallipoli-félszigeten, Olaszországban játszódnak, ahol az egyik oldalon az Oszmán Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és a Német Birodalom, míg a másikon Franciaország, a Brit Birodalom, Ausztrália és Új-Zéland seregei álltak egymással szemben.

A játék a félszigetért folyó harcokat 25v25 fős összecsapások formájában dolgozza fel, a játékosok 10 történelmi egységtípus közül választhatnak majd: tiszt, mesterlövész, nehézgéppuskás vagy épp szanitéc. Autentikus fegyverből és felszerelésből is lesz bőven, ötvennél is több darabból áll a kínálat.

A Gallipoli PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül, a premier pedig augusztus 20-án jön majd el.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli
  • Gallipoli

Gallipoli

Platform:

Fejlesztő: BlackMill Games

Kiadó: BlackMill Games

Megjelenés: 2026. augusztus 20.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!