28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Új pálya és hős az Overwatchban

Blizzard World névvel érkezik az új pálya, míg az új hős Moira lesz.

Írta: GeryG 1 hozzászólás

A Blizzard a Blizzconra időzítette az Overwatch további bővítésének leleplezését is. A játék egy új pályát és egy új hőst is kapni fog a jövőben, mindkettő nagyon ígéretesen fest.

Az új pályát a stúdió más játékai ihlették és nagyon ötletesen gyúrták őket egyetlen arénává. A Blizzard World ugyanis valójában egy Blizzard témájú vidámparkot takar, amely az alábbi trailer alapján kimondottan jól mutat. A pálya csak valamikor jövőre válhat publikussá, de a teszt szerverekre a közeljövőben megérkezik.

Az új hős pedig Moira lesz, aki a gyógyító karakterek táborát fogja erősíteni. Emellett persze jelentős támadóerővel is rendelkezik, illetve a Fade képességének köszönhetően rendkívül agilisan mozog majd a harctéren. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor debütálhat a játékban, de a Blizzard ígérete szerint csak akkor érkezhet meg, ha tökéletesre csiszolták.

Némileg az új hőshöz kapcsolódó hír, hogy az Overwatch következő frissítésében két másik karakter, Ana és Mercy kisebb fazonigazításon esik át. A készítők a tulajdonságain fognak csiszolni, hogy kiegyensúlyozottabbak legyenek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch
  • Overwatch

Overwatch

Platform:

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Blizzard Entertainment

Forgalmazó: magnew

Megjelenés:
2016. május 24. PC
n/a: PS4, X1, Switch

Minimális rendszerigény: Intel Core i3/AMD Phenom X3 865, 4 GB RAM, GeForce GTX 460/Radeon HD 4850/Intel HD Graphics 4400 videokártya 768 MB memóriával, 5 GB HDD, 64 bites Windows Vista/7/8/10

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5/AMD Phenom II X3 2,8 GHz, 6 GB RAM, GeForce GTX 660/Radeon HD 7950 2 GB memóriával, 5 GB HDD, 64 bites Windows Vista/7/8/10

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Noggle
Noggle [224]
"Blizzard ígérete szerint csak akkor érkezhet meg, ha tökéletesre csiszolták" Gondolom pont úgy, mint Doomfist esetében.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)