A Focus Home Interactive és a Dontnod csapata a napokban útjára indított egy új trailersorozatot, amelyben a Vampyr fejlesztésébe vezetik be a rajongókat. A négyrészesre tervezett minisorozat első részében a játék főhősét, Jonathan Reid doktort, valamint a többi szörnyeteget (mert hát emberünk is vámpír ugyebár…) mutatták be.
A minap befutott a második video is, amely a szereplők után a helyszínnel foglalkozik. Az Architects of the Obscure az 1918-as Londont mutatja be, ahogy a stúdió az egyedi látványvilággal és a gondosan összeválogatott muzsikákkal élettel töltik meg azt. London négy kerületből áll, mindegyik jellemzően más lakókkal és adottságokkal. A Vampyr zenéit többek között Olivier Derivier komponálja, aki arról mesél a videóban, hogyan ültette át Jonathan átalakulását a zenékbe.
A Vampyr továbbra sem rendelkezik megjelenési dátummal, de valamikor tavasszal számíthatunk rá PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.