28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Dátumot kapott a Dead Cells teljes és konzolos kiadása

A Motion Twin stúdió bejelentette, hogy a játék augusztusban hagyhatja el korai változatát, és ekkor konzolokra is elérhetővé válik.

Írta: GeryG

A Dead Cells, a pixel art stílusú, oldalnézetes akciójáték korai változata hatalmas népszerűségnek örvend a Steamen, legalábbis a közel 14 000 szavazat alapján mutatott 94%-os tetszési index igen meggyőző. A Motion Twin stúdió a napokban bejelentette, hogy már nem sokáig marad early access állapotban a játék, ugyanis a tervek szerint valamikor augusztusban érkezhet meg a teljes kiadás. Ekkor nem csak PC-re, de dobozos formában PlayStation 4-re és Nintendo Switchre is elérhetővé fog válni. Arról nincs hír, hogy Xbox One-ra folyik-e a fejlesztés.

A végleges premierhez vezető úton a napokban újabb lépést tett a játék, ugyanis megérkezett a Baguette frissítés, amely immár a hetedik jelentős update. Ebben ismét átalakították a fegyverek fejlesztési rendszerét, ugyanis a legutóbbi verzió erősen lekorlátozta a játékosokat. Ezért mostantól sokkal változatosabb lesz a rendszer, de ez azzal jár, hogy a korábbiból nem lehetett minden már megszerzett fejlesztést átemelni, így néhányan elveszíthettek valamennyit az eddigi eredményeikből.

Megjelentek a legendás fegyverek is, amelyek természetesen nem építhetők meg csak úgy, csak megtalálhatóak. Minden főellenség legyőzésével garantáltan kapunk egy ilyen egyébként rendkívül ritka, az átlagosnál sokkal erősebb fegyvert. Ezzel párhuzamosan a meglévő fegyverek fejlesztéseinek újrakalibrálása is lehetővé vált a kovácsnál. A fentiek mellett átdolgozták a kezelőfelületet és a kihívás-szobát is.

A Baguette frissítés részletes leírását a hivatalos oldalon olvashatjátok. A Dead Cells tehát valamikor augusztusban érheti el véglegesnek szánt formáját, ekkor PC mellet konzolokra is megérkezik.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Dead Cells
  • Dead Cells
  • Dead Cells
  • Dead Cells
  • Dead Cells
  • Dead Cells
  • Dead Cells

Dead Cells

Platform:

Fejlesztő: Motion Twin

Kiadó: Motion Twin

Megjelenés:
2018. augusztus 7. PC
n/a: PS4, X1, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!