28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Közeleg a Far Cry 5 első DLC-je

Az Hours of Darkness június elején debütál, most pedig kapott egy saját előzetest.

Írta: GeryG

A Ubisoft már a Far Cry 5 premierje előtt elárulta, hogy összesen három sztori-DLC-t fogunk kapni a játékhoz. Ám ezek egyike sem kapcsolódik majd az alapjáték történetéhez, sőt, még a világ vagy az idősík sem lesz ugyanaz.

A sort az Hours of Darkness fogja nyitni, amelyben a vietnámi háborúba csöppenünk bele. Ezt követi majd a sci-fi kitérő, a Marson játszódó Lost on Mars, ahol űrlényeket kell aprítanunk. Végül pedig jön a Dead Living Zombies, amelyben, nos, zombikat kell ölni.

Az első DLC, az Hours of Darkness premierje már szinte karnyújtásnyira van, ugyanis június 5-én pattanhatunk az alapjátékban megismert Wendell Redler bőrébe. A montanai erdőket a vietnámi dzsungelre cseréljük, ahol elfogott társainkat kell kiszabadítanunk, majd a lehető legnagyobb káoszt teremteni az ellenséges táborokban, végül pedig épségben hazajutni. Mindezt két játékmódban is teljesíthetjük. A Survival módban sokkal kevesebb lőszerrel vágunk neki a kalandnak, ami sokkal nagyobb kihívást is jelent. Ezzel szemben az Action Movie módban szinte sosem fogyunk ki a skulóból, így az akciófilmekben megszokott pusztítást vihetünk végbe egymagunk is.

Az Hours of Darkness a közelgő premier alkalmából új előzetest is kapott. A másik két DLC várhatóan júliusban és augusztusban jelenik meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Far Cry 5

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2018. március 27. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!