Ahogy egyre többet megtudunk a Phantom Doctrine-ről, egyre inkább úgy tűnik, hogy az év egyik nagy meglepetése készül a CreativeForge Games stúdiójában. A játék a hidegháború hajrájában, a ’80-as években játszódik, mi pedig egy szupertitkos szervezet, a The Cabal vezetői leszünk.
A feladat természetesen egy világméretű összeesküvés felgöngyölítése, ezáltal a harmadik világháború kirobbanásának megakadályozása lesz. Ehhez minden eszköz megengedett, már ami a korszakban elérhető volt. A világ legnagyobb ügynökségei, így a CIA vagy a KGB legrátermettebb ügynökei dolgoznak nekünk, akikkel rengeteg küldetést kell majd teljesítenünk a cél érdekében.
És a rengeteg a legfrissebb hírek szerint nem túlzás. A fejlesztők elmondása szerint ugyanis az egyszemélyes kampány teljesítése legalább 40 órát vesz majd igénybe. Ehhez jön még hozzá, hogy kapunk multiplayer módot is, szóval ha a játékmenet és főleg a hangulat valóban olyan jól eltalált lesz, mint azt reméljük, akkor az őszi főszezonig bőven lekötheti majd a figyelmünket a Phantom Doctrine. Hogy mikortól? Már holnaptól!
