Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Door Kickers: Action Squad

Megjelent a Door Kickers: Action Squad

A fejlesztők a felülnézetes taktikai játékot oldalnézetes pixel-art taktikai játékra cserélték.

2018.09.12. 11:11 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A Door Kickers sorozat még 2014-ben indult világhódító útjára, ám eddig mindössze egy epizódot ért meg. A fejlesztő Killhouse Games még 2016-ban jelentette be ugyanis a folytatást, ám a Door Kickers 2 egyelőre nem sokszor hallatott magáról, a fejlesztés elméletileg még folyik. A két játékban az a közös, hogy felülnézetben kell bennük irányítani egy alakulatot, akikkel különböző küldetéseket kell teljesíteni. Az első részben még rendőrként főleg nem halálos felszerelésekkel, míg a folytatásban már katonai erők élén éles fegyverekkel.

A stúdió tehát még dolgozik a második részen, de közben volt idejük, erejük és kapacitásuk egy mellékágat is elkészíteni. Ez a Door Kickers: Action Squad, amely közel egy évnyi early access után a napokban kapta meg végleges változatát. A legnagyobb különbség a fent említett játékokkal szemben leginkább a grafikában, a kamerakezelésben és a játékmenetben érhető tetten. Egyrészt fogták a felülnézetes kamerát és 90 fokkal eldöntve oldalnézetesre váltották. Emellett a grafikát pixel-art stílusúra cserélték, amellyel az egész játék visszarepült a ’90-es évek elejére. A játékmenet pedig értelemszerűen a kameraváltás miatt módosult, de az alapvető feladatok változatlanok maradtak. Vagyis egy kommandós csapatot kell vezetnünk, akikkel ki kell füstölnünk a rosszfiúkat az épületekből. Ehhez mindenféle fegyverek és felszerelések a rendelkezésünkre állnak, de a legalapvetőbb módszerek is működnek, mint az ajtók berúgása…

A Doork Kickers: Action Squad tehát már teljes pompájában elérhető a Steamen, ahol egyébként kimondottan jó szavazatokat tudhat magáénak. ■

előző
következő
Megjelent a Door Kickers: Action Squad
Megjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action SquadMegjelent a Door Kickers: Action Squad

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló