Már csak szűk két hét, és megjelenik a Hitman 2, amelyet az IO Interactive nem is feltétlenül folytatásként kezel, mint inkább egy továbbfejlesztett, kibővített, feljavított játékként. Az újdonságokról a napokban egy új trailerben meséltek a készítők.
A küldetések a világ hat helyszínén játszódnak majd, amelyek mindegyike elképesztő részletességgel lesz kidolgozva. Ez pedig a sorozat történetének legváltozatosabb játékmenetét ígéri, hiszen sokkal nagyobb szabadságot kapunk, mint korábban bármikor. Megújul a minitérkép, megjelennek a biztonsági kamerák, de lesz kép a képben visszajátszási lehetőség is. Fegyverek és felhasználható eszközök terén is bővül majd a kínálat.
A sorozaton belül első ízben lesz alkalmunk más játékosokkal összemérni a tudásunkat egy egyedi többjátékos módban, ahol nem közvetlenül egymás ellen leszünk, hanem mindkét játékosnak ugyanazt a feladatot kell párhuzamosan teljesítenie. De lesz (illetve már most is van) kooperatív játékmód is.
A Hitman 2 november 13-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
