A Frogwares csapata évek óta dolgozik következő játékán, ám a Lovecraft-projektet egyelőre elég sok akadály gátolja a beteljesülésben. Ennek köszönhetően a The Sinking City premierjét is többször elcsúsztatták, de talán nyár közepén végre tényleg megjelenik.
A stúdió a napokban egy új játékmenet-bemutatóval jelentkezett, amelyben a nyomozás fortélyaiba vezetnek be minket. A Delicate Matters egy küldetés a sok közül a játék első feléből, amelyben Oakmont városának egyik vezető családja, pontosabban annak feje, Mr. Throgmorthon bízza meg hősünket egy nyomozással. Eltűnt ugyanis egy ritka műkincs megvásárlásával megbízott kereskedő – és vele együtt a műkincs is –, nekünk pedig minden áron fel kell kutatnunk őt.
Ehhez egy sor kérdezősködésen, nyomok vizsgálatán és persze az apró részletek összerakásán keresztül vezet az út, ám a játék csak nagyon minimálisan fogja közben a kezünket.
A The Sinking City dobozos és digitális formában is megvásárolható lesz, illetve mindkét változatot elő lehet már rendelni a hivatalos oldalon. Aki így tesz, az különböző bónusz tartalmakra számíthat. Aki a Necronomicon Editiont választja, az ráadásnak ingyen megkapja a stúdió korábbi játékát, a Sherlock Holmes: The Devil’s Daughtert is.
A The Sinking City jelen állás szerint június 27-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.