
A Nintendo szokás szerint nem élő show-val, hanem egy előre rögzített Nintendo Direct adással készült az E3-ra. Ebbe a közel háromnegyed órába azonban belepakolt minden fontos megjelenést, amit érdemesnek talált a bemutatásra. És még ügyesen sikerült azon is viccelődni, hogy a Reggie Fils-Aimét tavasszal váltó új amerikai Nintendo-főnököt véletlenül pont Bowsernek hívják.
Kezdjük az egyetlen rossz hírrel: Shuntaro Furukawa, a Nintendo elnöke cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint bejelentenének egy továbbfejlesztett Switch változatot. Hozzátette: természetesen folyamatosan fejlesztik a hardvert, de majd csak akkor szeretne bármit is bejelenteni, ha már közel a piacra dobás időpontja.
A vasról akkor ennyit, lássuk a játékbejelentéseket!
Dark Crystal: Age of Resistance Tactics címmel érkezik a hasonló című Netflix sorozathoz kapcsolódó játék. Jim Henson 1982-es The Dark Crystal filmjének előzményéről van szó), és ehhez kapcsolódóan egy taktikai-stratégiai játékot kapunk. Ha az említett úriember neve esetleg nem ugrana be, segítek: ő az atyja a Szezám utcának és a Muppet Show-nak.
The Legend of Zelda: Link’s Awakening – azt hiszem, a cím mindent elmond, akinek meg kérdése van, keresse helyi Zelda szakértőnket, gregmerchet! ;) Na jó, annyit azért én is elmondhatok, hogy az 1993-as Gameboy klasszikust dolgozza fel a piros csapat, természetesen a mai szintre feltornázva – ugyanakkor tiszteletben tartva a hagyományos értékeket. Meglepetés: akár a saját dungeonünket is megépíthetjük, ugyanis labirintustervezővel is kiegészítették a felújított részt. Szeptember 20-án indulhatunk is Hyrule földjére.
A trailer mellé pedig némi gameplay videót is hoztam nektek:
Igen, a pletykák végül igaznak bizonyultak, jön idén a The Witcher 3: Wild Hunt Switchre! Írtunk ugyan erről már egy hírt, de a lényeg álljon itt is: természetesen a teljes kiadás, minden kiegészítővel és DLC-vel. A trailer nem árul el túl sokat, azt viszont sikerült megtudnom, hogy kézben tartva 540p, dokkolva 720p (de dinamikusan változó) felbontásban fog futni, 30 képkocka/másodperc sebességgel; maga a játék pedig 32 GB-ot fog majd foglalni. Nem kicsit várjuk!
Az eddig Japán-exkluzív Trials of Mana (ami amúgy a Seiken Densetsu 3 HD remake-je) 2020 elején érkezik Európába és Amerikába – nemcsak Switchre, hanem PS4-re és PC-re is. Klasszikus akció-JRPG-t kapunk a kezünkbe, ha benevezünk rá – az eredeti, illetve a HD változat szép sikereket ért el anno.
A Capcom nem áll meg a Resident Evil sorozat hordozhatóvá tételében: megkapjuk Switchre az 5. és a 6. részt is. Chris Redfield afrikai, illetve soron követő kalandja Leonnal, Adával és Jake-kel még az idén ősszel elérhetőek lesznek. Javítsatok ki, ha tévedek, de akkor már csak a 7. és a 2. rész maradt, ugye?
Hosszú évek után folytatódik a No More Heroes sorozat: 10 év után folytatódik a sorozat! Igen, tudom, idén jött a Travis Strikes Again című rész, de az csak spin-off... A szokásos (?) őrületes kaszabolást ezúttal a jelek szerint egy spéci, Vasember-szerű páncélban is végezhetjük – hogy ez hogy befolyásolja a játékmenetet, 2020-ban megtudjuk a harmadik részből.
Az érettebb ifjúság képviselőinek szíve biztos megdobban, ha az mondom, Contra. Nos, két jó hírem is van. Egyrészt már kapható a Contra Anniversary Collection, amely 10 Contra játékot hozott el kedvenc hibrid konzolunkra, némi digitális extrával nyakonöntve: egy, a sorozat történelmét átölelő e-bookot is kapunk koncepciórajzokkal, történelemmel, intrejúkkal. Emellett Rogue Corps alcímmel új Contra is érkezik szeptember 24-én, immáron TPS köntösben, és akár egy pandával is beszállhatunk a mészárlásba... A mutáns bogarat inkább nem is említem. (Hmm, mit szívtak ezek?)
Nocsak, egy Sega klasszikus is visszatér felújított formában: a Panzer Dragoon: Remake télen érkezik a hármas kifutóra. Aki vélet nélkül nem ismerné az 1995-ös eredetit: a távoli jövőben hősünk, Keil Fluge sárkánylovassá válik és hűséges kék tűzokádójáról kell az emberiséget megmentenie – hogy mitől, azt most nem lövöm le. Keil barátunkkal viszont sokat fogunk lövöldözni, azt garantálom!
Természetesen nem maradunk új Pokémon játék nélkül sem, bár erről a Nintendo már az E3 előtt lerántotta a leplet. Pokémon Sword/Shield címekkel jön az új rész november 15-én, ezúttal a Galar régióban fogunk kalandozni. Kicsit alakítottak a harcrendszeren, a Pokémonok fejlődésén, új edzőket kell legyőzzünk, TPS nézetben barangolhatunk a megszokott „felülnézet” helyett – és még a Pokéball Plust is használhatjuk az új játékkal, de csak zsebszörnyikéink sétáltatására (sajna kontrollerként nem fog működni). Trailer helyett álljon itt inkább egy félórás játékmenet-videó:
A PlatinumGames (tudjátok: Bayonetta, Nier: Automata) legújabb sci-fi henteldéje, az Astral Chain augusztus 30-án érkezik Switch-exkluzívként. Egy másik dimenzióból támad ránk a chimera nevű faj, és nekünk, mint újonc rendfenntartónak (ki más lehetne alkalmasabb egy ilyen feladatra?) kell gépi segítőnkkel rendet vágnunk a soraik közt és megmenteni a városunkat. Azt hiszem, nem lövök nagy bakot, ha már most azt mondom, igen kellemetes csihipuhinak nézünk elébe...
Megvan a Crypt of the Necrodancer? Érdekes egyvelege a fantasy roguelike dungeon crawler és a ritmusjáték stílusnak... Nos, a Nintynek is megtetszhetett a koncepció, ugyanis ugyanerre a játékmenetre megengedte a Brace Yourself Gamesnek, hogy a Zelda körítést ráhúzza, így született meg a Cadence of Hyrule. Engem némi meglepetésként ért, hogy Link mellett Zeldával is lehetünk – nem túl gyakori felállás egy Zelda játékban, ugye gregmerch? ;) Ha minden igaz, mire ezen sorokat olvassátok, már elérhető is az eShopban.
Sajnos csúszik az Animal Crossing: New Horizons, egészen 2020. március 20-ig. A tündibündi állatokkal teli szigeten kell „túlélnünk”, azaz segítenünk a helyieknek, craftolgatni, nyersanyagokat gyűjteni, és így tovább. Időrablónak legalább olyan tökéletes lesz, mint mondjuk a My Time at Portia vagy a Stardew Valley. Trailer és gameplay alant.
Körülbelül egy hónap múlva, azaz július 19-én jön a Switch-exkluzív Marvel Ultimate Alliance 3: The Black Order. Ami új bejelentést kaptunk az E3 kapcsán az azt taglalta, hogy ősszel DLC-ként érkezik a Fantasztikus Négyes, illetve a Marvel Knights vonalról Daredevil és Punisher.
Az, hogy a Dragon Questből a hős csatlakozik a Super Smash Bros. Ultimate választható harcosaihoz, talán nem akkora meglepetés. Az, hogy Banjo-Kazooie is, már annál inkább…
Ha már Dragon Quest... Dragon Quest XI S: Echoes of an Elusive Age – Definitive Edition címmel érkezik a Switch verzió szeptember 27-én. A címből adódik, hogy a teljes játékot megkapjuk a kiegészítőkkel együtt, emellett akár váltogathatunk a HD és a 16 bites megjelenítési stílus között.
Nem volt még elég Zelda? Akkor itt van még egy hír vele kapcsolatban: készül a Breath of the Wild folytatása... Ennél többet nem nagyon tudni, de azért kaptunk egy meglehetősen sötét hangulatú trailert.
Mario már igencsak megkapta a maga dicsfényét Switchen, jöjjön Luigi, aki újra rettegni és szellemeket irtani fog egy elátkozott hotelben. Ezúttal, ha van másik játékos is, szmötyiből álló klónját, Gooigit irányítva együtt vehetik fel a harcot cukipofa-ijesztő rémségek ellen. A Luigi’s Mansion 3 még idén megjelenik.
Ha már Mario és Luigi szóbajött: jövőre olimpia Tokióban, így hát a vízvezeték-szerelő tesók ismét összeakasztják a bajuszt csapatukkal Sonic bandájával, és olyan sportágakban is próbára tehetjük magunkat ez alkalommal, mint a gördeszka vagy a szörf. Íme a Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020 trailere.
2020 tavaszán akár gengszterkedhetünk is egy jót, hiszen érkezőben az Empire of Sin. John Romero stúdiójának, a Romero Gamesnek üdvöskéje visszarepít minket a ’20-as évek Chicagójába, ahol egy stratégiai játék keretén belül kell helyt álljunk.
Megjelenési dátumot kapott a Daemon X Machina is, benga robotunkba szeptember 13-án pattanhatunk egy jó kis csihipuhira.
A Fire Emblem: Three Houses trailere is immáron pontos dátummal futott be: július 26-án merülhetünk el Fódlan földjén a kalandokba.
És egy kis bónusz a végére: a Frogwares igencsak hangulatosnak ígérkező, Lovecrafti vonásokkal bőségesen meghintett thrillere, a The Sinking City is érkezik Switchre.
Azt hiszem, nem panaszkodhatunk a felhozatalra, bőven lesz mivel elfoglalnunk magunkat az elkövetkező hónapokban.
