Az Infinity Ward a jelek szerint tényleg szeretné felrázni az által sok-sok éve világhódító útjára indított Call of Duty szériát. A Call of Duty: Modern Warfare új grafikus motort kapott, visszatér benne a moziszerű egyszemélyes kampány, valamint a multiplayer módot is igyekeznek több újdonsággal is felrázni. Egyelőre elvetették a battle royale módot, illetve évek óta első ízben a zombik sem piszkítanak bele a képbe.
Vagyis a Modern Warfare valóban több elemében is szakít a széria utóbbi hagyományaival. Mostanra pedig az is kiderült, hogy a videojátékos körökben már-már szitokszónak számító lootbox sem kerül be a játékba. Érdekesség, hogy a béták során még voltak erre utaló jelek, ám a fejlesztők elmondása szerint a végleges, teljes játékból kihagyják a zsákbamacska rendszert. Minden a játékban való boldogulásunkat segítő tartalom, vagyis fegyver, kiegészítő, perk és egyebek csak és kizárólag a játékon belül oldható fel a teljesítményünk függvényében. A továbbá stúdió azt ígérte, hogy még ezen a héten részletesen is bemutatják majd a játék pénzügyi modelljét, vagyis a várható mikrotranzakció szerepét.
A Call of Duty: Modern Warfare PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog megjelenni október 25-én.