Egykor még a Kickstarteren, mint Umbra kezdte meg karrierjét a Wolcen Studio akció-szerepjátéka. Az évek során aztán átkeresztelték Wolcen: Lords of Mayhemre, majd négy évvel ezelőtt megérkezett korai változata a Steamre. Ezt váltotta a múlt hét végén az 1.0-s, vagyis teljes kiadás.
A Wolcen története a castagath-i mészárlás után veszi kezdetét, amelynek mindössze három túlélője volt – az egyik vagyunk mi. Heimlock főinkvizítor mentett meg minket, hogy aztán besorozzon a köztársaság seregébe, ahol a természetfeletti erőkkel való harcra készítettek fel minket. A Hajnal Testvérisége egy nap behatolt a Karmazsin Erődbe, a köztársaság egyik titokzatos erődítményébe, ami megtorlást követel.
A játék leginkább a Diablo szériára emlékeztet, de karakterosztályok nélkül, vagyis a karakterünk fejlődésének nincs előre megszabott iránya, egyedül rajtunk múlik, hogy a kalandjaink végére mivé válunk. Mindenféle fegyvert kipróbálhatunk, hogy kiderítsük, melyik illik a legjobban hozzánk. Emellett megannyi különféle mágikus tárgyat is magunkhoz vehetünk, amelyek tovább fokozzák a képességeinket.
A csaták nem csak eszetlen egérkattintgatást jelent, ellenfeleink eltérő támadási módokkal bírnak, így célszerű kiismerni őket, és hozzájuk igazítani a taktikánkat. A Wolcen: Lords of Mayhem teljes kiadásában már a teljes történet mindhárom fejezete szerepel, teljes szinkronnal. A kampányt természetesen egyedül és kooperatív módban is végig lehet játszani, a két nehézségi fokozat egyikén.
A játék az elmúlt hétvégén hatalmas érdeklődésre tett szert a Steamen, ahol az éppen aktív játékosok száma (nagyjából 62 000 volt) alapján a Steam top tízes listájába is bekerült. Ehhez képest azonban a tetszési indexe egyelőre nem túl acélos: bő 25 000 szavazat alapján egyelőre csak 63%-os.