Érdekes játékon dolgozik a Tequilabyte Studios. Bár voltak már korábban is börtönből szökős játékok, a Disident: Frostland Escape mégis egyedinek ígérkezik.
A Game Operators kiadó gondozásában készülő túlélő-kalandjáték főhősét az elnyomó rezsim egy munkatáborba száműzi. Hogy ez a főhős egy politikus, egy tanár, esetleg egy katona vagy valamilyen művész, azt majd a játékos döntheti el. A lényeg viszont az, hogy hősünknek nem igazán fűlik a foga a tábori élethez, ahol a többségnek két választása van: vagy csendben robotolva várja, hogy leketyegjen a büntetése, vagy egyszerűen feladja és meghal. És a többség általában az utóbbinál köt ki.
De nem mi! Nekünk van egy harmadik választásunk is: a menekülés. A játék erről fog szólni, valamint a szökés utáni kegyetlen körülményekről. A Disident: Frostland Escape-ben ugyanis soha egyetlen pillanatig sem leszünk biztonságban. Az őrök állandóan vadászni fognak ránk, ha megtalálnak, nem kérdeznek, csak lőnek. Menekülés közben eleinte semmi extra holmi nem lesz nálunk, bármire szükségünk lesz, azt el kell lopnunk vagy el kell készítenünk.
Nekünk kell fát vágni és tüzet gyújtani (amit úgyis tuti, hogy kiszúrnak az üldözőink), nekünk kell felszereléseket gyűjtögetni és fegyvert szerezni. Mert nem csak az őrök törnek az életünkre, de a vadon is. Az erdőben farkasok vagy medvék erednek a nyomunkba, akik ellen a puszta kéz nem sokra elég. És, ha a címből még nem lett volna egyértelmű: mindezt az állandó fagy otthonában, ahol hősünk állandóan vacogni fog. És az ilyesmi könnyen az őrületbe taszíthatja az embert, amit a játék karakterünk állandóan ide-oda cikázó gondolatain keresztül fog közvetíteni felénk.
A Disident: Frostland Escape az első képek és kedvcsináló alapján egy nagyon ígéretesnek tűnő túlélő-kalandjáték lesz. A megjelenésre valamikor 2021-ben kerülhet sor kizárólag PC-re.









