A Starbreeze és az Overkill Software még 2016-ban jelentette be, hogy készül a stúdió harmadik bankrablós multiplayer játéka, a Payday 3. A bejelentés mellé akkor sem képet, sem trailert, de érdemi információt sem sokat csaptak hozzá a srácok. A rajongóknak be kellett érniük a puszta tudattal, hogy egyszer majd valamikor a távoli jövőben trilógiává bővülhet a franchise.
Nos, eltelt négy év, és e rajongók zöme jó eséllyel már arról is megfeledkezett, hogy valaha volt ilyen bejelentés. Pedig a Starbreeze állítása szerint a projekt nem halott, sőt. A legújabb hírek szerint nagyon is formálódik valami a stúdiónál, csak épp nem úgy, ahogy azt eleinte tervezték.
A fejlesztők ugyanis fontos technikai változtatás mellett döntöttek. A franchise első két epizódja még a Diesel grafikus motort használta és a harmadik részt is ezen kezdték el fejleszteni. Most viszont úgy döntött a csapat, hogy egy sokkal kiforrottabb és főleg elterjedtebb (és mint ilyen, sokkal jobban kezelhető) grafikus motorra váltanak.
A Payday 3 így a Diesel helyett az Unreal Engine-n fog majd megjelenni. Csak épp továbbra sem tudni, hogy mikor. A Starbreeze egy korábbi becslése még mindig aktuálisnak tűnhet: 2022 előtt semmiképp…