26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

A Blizzard nem bővíti tovább a StarCraft II-t

A jövőben csak háttértámogatást nyújtanak a játéknak.

Írta: GeryG

Vannak játékok, amelyeknek a megjelenése akár évekig is elhúzódhat. És van olyan játék is, amelynek a megjelenése szó szerint évekig tartott. Ez a StarCraft II, amelynek három nagy kampánya összesen öt év alatt jelent meg. Így mondhatjuk, hogy a játék tíz éve, 2010-ben érkezett meg, de azt is, hogy csak öt éve, 2015-ben. Mindkét esetben igazunk lenne.

A Blizzard az egyik legnépszerűbb esport-játékát hozta össze, amely azonban a jövőben nem kap több fizetős tartalmat. A stúdió legújabb bejelentése értelmében mostantól csak a szokásos háttértámogatásra fordítanak figyelmet, az új szezonok indítására és a szükséges finomításokra, javításokra.

A rajongókban joggal merül fel a kérdés, hogy ezzel az ezzel a lépéssel felszabadult erőforrásokat a Blizzard mire fogja fordítani. Talán öt-tíz évvel a premier után megérett már az idő, hogy trilógiává bővüljön a franchise?

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!