28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Középkori városépítő játék lesz a Chinese Empire

Kis kínai falunkból idővel nagy kínai birodalom születhet.

Írta: GeryG

Az indie Yeyuna stúdió bejelentette első játékát, amellyel mindjárt elég nehéz vizekre eveznek. Bár nincs belőlük sok, városmenedzser játékot készíteni nem könnyű feladat. Ők mégis ezzel próbálkoznak meg, készül a Chinese Empire.

A címből már sejthető, hogy ezúttal a játék egy bizonyos korszakhoz és azon belül is egy bizonyos néphez kötődik. A középkori Kínában kell megvetnünk a lábunkat először csak egy piciny falu élén, majd idővel egy ebből általunk kifejlődő önálló birodalom vezetőjeként.

A fejlesztők ígérete szerint a játék nagyon erősen támaszkodni fog a stratégiai tervezésre. Nem mindegy, hogy a rendelkezésünkre álló különféle épületeket hol és miként húzzuk fel, illetve az sem, hogyan tervezzük meg az őket összekötő úthálózatot. Ha ugyanis jól tervezünk és megfelelő módon építkezünk, akkor a gazdaságunk is sokkal jobban fog működni.

Persze lesznek háborúk is, mert ebben a korban ez szinte mindennapos volt, tehát nekünk is gondoskodnunk kell a birodalmunk védelméről, de nem ez lesz az elsődleges cél. Hanem egy gazdaságilat és kulturálisan is jól működő birodalom felépítése.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Chinese Empire
  • Chinese Empire
  • Chinese Empire
  • Chinese Empire
  • Chinese Empire
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!