26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Nem meglepő: idén már nem jelenik meg a Starship Troopers – Terran Command

A stratégiai játék továbbra sem rendelkezik megjelenési dátummal, de talán jövőre csak megérkezik.

Írta: GeryG

Még tavaly jelentette be a Slitherine kiadó, hogy gondozásukban fog megjelenni a The Aristocrats stúdió új játéka, a Starship Troopers – Terran Command. Nem meglepő módon egy stratégiai játékról van szó, amely a ’90-es évek végén megjelent sci-fi mozi egy új adaptációja lesz.

Az események egy arachnidok által megszállt emberi kolónián játszódnak, nekünk pedig egy maréknyi elit katonával kell felvenni a harcot a milliónyi óriásbogárral. A játék a valósidejű stratégiai játékok klasszikus elemeit ötvözi majd a legalább ennyire klasszikus tower defense játékelemekkel.

Az első tervek szerint a megjelenésre valamikor idén került volna sor, de gyakorlatilag egész évben nem hallottunk semmit a projektről. Így annyira nem volt meglepő, hogy a kiadó az utolsó pillanatban hivatalossá tette, amit így is minden érdeklődő kitalált már: a Starship Troopers – Terran Command idén már biztosan nem fog megjelenni.

A halasztás okaként ők is a világjárványt jelölték meg, mi pedig hiszünk nekik. A készítők most úgy számolnak, hogy a premierre valamikor 2021 második negyedévében lehet majd számítani.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Starship Troopers - Terran Command

Platform:

Fejlesztő: The Aristocrats

Kiadó: Slitherine

Megjelenés: 2021. június 16.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!