28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Korai hozzáférésben nyit a Rustler

Valamikor jövő év elején érkezik az early access változat.

Írta: Dino

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

A Rustlert leginkább "középkori GTA"-ként szokták emlegetni, ami nem véletlen, egyrészt az alapkoncepció valóban a Nagy Autórablásra hajaz (még az első részek felülnézetes játékmenetére), másrészt pedig a fejlesztők maguk is a Grand Theft Horse alcímet adták játékuknak a Steam adatlapon. A rosszfiút azonban ezúttal nem egy nagyvárosban, hanem egy középkori királyságban játszhatjuk, ahol főhősünk elsődleges célja, hogy a Nagy Versenysorozatból győztesként kerüljön ki, és így elnyerje a hercegnő kezét.

Ennek teljesüléséhez persze rögös út vezet, amely során nem ritka, hogy el kell kötnünk egy-két lovat, esetleg kinyírni pár embert. A nép csóró tagjaként minden kreativitásunkra szükség lesz, hogy elnyerjük a jutalmat (és nem elég holmi egyfejű sárkánnyal megküzdenünk). Ha pedig zenét is szeretnénk kalandjaink mellé, itt nem kapcsolhatjuk be kedvenc rádiócsatornánkat, helyette egy kobzost kell magunk mellé fogadnunk. Aztán reménykedjünk, hogy nem énekli meg minden tettünket - bár Robin kobzosának se lett jó vége. ;-) (Mondjuk bármi lehet e tekintetben, hiszen a screenshotok alapján a fejlesztők rajongói lehetnek a Monty Python csapat remek filmjének, a Gyalog-galoppnak...)

A Rustler tavasszal demót kapott, most pedig kiderült, hogy sok-sok játékhoz hasonlóan a fejlesztők első körben korai hozzáférésben teszik majd elérhetővé programjukat. Erre valamikor jövő év elején fog majd sor kerülni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!