25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Új dátumot kapott a Sniper Ghost Warrior Contracts 2

Jelen állás szerint nyáron nézhetünk újra bele a mesterlövészpuska távcsövébe.

Írta: GeryG

A CI Games még tavaly nyáron jelentette be, hogy ötödik részéhez fog érkezni mesterlövész sorozatuk, készül ugyanis a Sniper Ghost Warrior Contracts 2. A játék megjelenését akkor még 2020 végére saccolták a készítők, de ahogy megannyi más fejlesztés, úgy ez sem tudta tartani a terveket. A fejlesztők most egy vadonatúj játékmenet-bemutatóval rukkoltak elő, amely végén az is kiderül, hogy jelen állás szerint mikor jelenhet meg a játék.

A Sniper Ghost Warrior Contracts 2-ben a franchise-on belül sosem látott távolságokból fogunk vadászni áldozatainkra. Nem egyszer akár 1km-nél is messzebbről vesszük őket célkeresztbe, hogy lélegzetünket visszatartva, a légköri viszonyokat és a bolygó felszínének szögét is figyelembe véve húzzuk meg a ravaszt. A játék története a Közel-Keletre kalauzol el minket, akik a világ egyik legjobb mesterlövésze, Raven bőrébe bújhatunk. A kampány során öt hatalmas, szabadon bejárható pályát kapunk, ahol több küldetést is végre kell majd hajtanunk. Ezekben szabad kezet kapunk, rajtunk múlik, miként oldjuk meg őket.

A Sniper Ghost Warrior Contracts 2 PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, valamint Xbox One-ra és Xbox Series X-re készül. Ha semmi sem jön közbe, akkor a megjelenésre június 4-én kerül majd sor.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!