28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Miszitkus harmincas

Írta: Dino

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

A filmesek nem babonás emberek. A Boldog születésnapot! című új magyar vígjáték (hazai bemutató: szeptember 4.) stábja mégis biztos benne, hogy filmjüket misztikus hatalmak is segítették. Elvégre jelet kaptak róla.
A komédia forgatásának első napján (amely éppen az akkor 29 éves rendező születésnapja is volt) nagy izgalommal gyűltek össze a stáb tagjai és a két főszereplő, Ónodi Eszter és Kocsis Gergely. Az első napelső snittje a VIII. kerületben, a Mikszáth téren került szalagra. Azaz, csak került volna, mert amikor Ónodi Eszter elmondta volna első mondatát, egy közvetlenül a háztetők fölött szálló repülőgép dübörgése zavarta meg a munkát. A repülő nem tágított, és sokáig a stáb feje fölött körözött. Addig, míg színes füsttel egy hatalmas 30-as számjegyet nem írt az égre.
Márpedig a Boldog születénapot! története egy éppen harmincadik születésnapját ünneplő énektanár és egy szélhámosnő nagy találkozásáról szól.
A stáb tagjai megéljenezték az égi jelet, és folytatták a munkát. Hogy a gép honnan került oda és mit akart, az azóta sem derült ki: de hogy jó jel volt, az biztos.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!