26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Itt a vadnyugati XCOM folytatása, a Hard West II

Természetfeletti ellenfelek várnak az új epizódban.

Írta: Dino

Hét évvel ezelőtt jelent meg a CreativeForge Gamestől a Hard West, amelyet legjobban úgy lehetett jellemezni, hogy a vadnyugati XCOM. A körökre osztott stratégiai játék most folytatást kapott, amelyben szerepet kap a természetfeletti is.

A Hard West II-n már egy újabb csapat, az Ice Code Games dolgozik, tőlük a Re-Legion című cyberpunk RTS-t láthattuk korábban.

A főszereplő ezúttal Gin Carter, aki arany után kutatva kirabolja a legendás szellemvonatot, amelyet azonban az ördög maga átkozott el. Így aztán ahhoz, hogy megmentse lelkét, egy törvényen kívüliekből és boszorkányokból álló csapat élén kell szembeszállnia a gonosszal.

A Hard West II-ben még nagyobb szerepet kap a taktikai tervezés, csapatunk összeállítása, valamint a különböző képességek használata. Embereinknek a kezébe nyomhatunk puskát vagy robbanószereket az érvényesüléshez, de akár babfőzeléket és whiskey-t is, hogy jó formában tartsuk őket.

Cikkajánló
Hard West

Hard West

Sikeres kickstarteres gyűjtés után elkészült a taktikai-stratégiai western játék.

A vadnyugati helyszíneken élő és élőhalott ellenfelek egyaránt várnak ránk. Minden egyes gyilkossággal nő akciópontjaink száma, így nem feltétlenül a rejtekbe menekülés a célravezető, a kivégzések láncolatával hatalmas pusztítást végezhetünk ellenségeink sorában.

A Hard West II PC-re jelent meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Hard West II
  • Hard West II
  • Hard West II
  • Hard West II
  • Hard West II
  • Hard West II
  • Hard West II

Hard West II

Platform:

Fejlesztő: Ice Code Games

Kiadó: Good Shepherd Entertainment

Megjelenés: 2022. augusztus 4. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!