26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Nem semmi dobozos kiadást kap a Cuphead

A Standard és a Collector's Edition is tartogat majd pofás meglepetéseket.

Írta: GeryG

Öt éve már, hogy megjelent a Cuphead, az egyik legstílusosabb és egyben legnehezebb platformer, ami valaha készült. A játékban egy (kooperatív módban kettő) csészefej kis fazonnal kellett mindenféle meseszerű, de erősen szürreális gazfickóval leszámolni. Mindezt a rajzfilmek hőskorát idéző látványvilágban.

A Cuphead gigantikus siker lett, amelyből a Netflixre egy rajzfilmsorozat is készült (már két évad le is ment), illetve hosszú várakozások után néhány hónapja megérkezett a The Delicious Last Course kiegészítő is. A játék eredetileg PC-re és Xbox One-ra jelent meg 2017-ben, majd 2019-ben Nintendo Switchre, 2020-ban pedig PlayStation 4-re is elkészült.

A Studio MDHR Entertainment nemrégiben megállapodott az iam8bit céggel, amely kifejezetten merchandise holmikban utazik, hogy közösen elkészítik és kiadják a Cuphead dobozos változatát, a játék ugyanis eddig csak digitálisan volt elérhető. Ráadásul mindjárt egy Standard és egy Collector's Edition is a boltokba kerülhet. És a szokásokkal ellentétben ezúttal nem csak utóbbi tartogat majd nagyszerű ajándékokat, hanem mindkét csomag. Teljesen mindegy, melyik kiadást választjuk, a The Delicious Last Course DLC-t megkapjuk az alapjáték mellé. Ezen felül a Standard csomagban a következőket találjuk majd:

  • Hat képeslap a Cuphead legviccesebb jeleneteiből
  • Egyedileg sorszámozott Cuphead Club tagsági
  • Exkluzív tok, a játék grafikáival a belsejében

Nem semmi dobozos kiadást kap a Cuphead

Ha viszont a Collector's Edition mellett tesszük le a voksunkat, az alábbiakat kapjuk a csomagban:

  • Teljes egészében kézzel készített és használható Cuphead marionettbábú (Prágában készült a híres Rici Marionettes műhelyében)
  • Működő, kézzel hajtható mini zenedoboz a játék zenéjével
  • Hat képeslap a Cuphead legviccesebb jeleneteiből
  • Egyedileg sorszámozott Cuphead Club tagsági
  • Az Inkwell sziget részletes térképét ábrázoló poszter
  • Exkluzív tok kifordítható belső díszítéssel
  • A gyűjtői doboz rögtönzött színpaddá alakítható a Cuphead marionettbábúhoz

Nem semmi dobozos kiadást kap a Cuphead

A Standard csomagért nem kell majd horror árat fizetni, a hírek szerint 40 dollárért már a miénk is lehet. Aki viszont fanatikus gyűjtőnek érzi magát és a gyermekeinek Cuphead marionettbábújával szeretne estimeséket előadni, annak már 200 dollárt kell kicsengetni a gyűjtői csomagért. A Standard csomag már december 6-án a boltokba kerülhet, viszont a Collector's Editionre 2023 első negyedévéig várni kell.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Cuphead

Platform:

Fejlesztő: StudioMDHR

Kiadó: StudioMDHR

Megjelenés:
2017. szeptember 29. PC, X1
2018. október 19. Mac
2019. április 18. Switch
2020. július 28. PS4

Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo E8400 3 GHz/AMD Athlon 64 X2 6000+ 3 GHz, 2 GB RAM, GeForce 9600 GT/Radeon HD 3870 512 MB memóriával, 20 GB HDD, Windows 7

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!