Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a RaceWard Games stúdiójában készülő TT Isle of Man: Ride on the Edge 3 valamikor májusban jelenhet meg. A fejlesztők most vadonatúj előzetessel jelentkeztek, amelyben előrendelésre buzdítják a rajongókat. És a videóban a pontos premierdátumra is fény derül.
A játékosok a világ leghírhedtebb, legveszélyesebb motoros versenyén vehetnek részt. A szigeten több száz kilométernyi út várja a kétkerekű száguldás szerelemeseit, de csak a legrátermettebbek juthatnak el a rajtból a célig. A futamok mellett szabad motorozásra is lesz lehetőség. A játék 32 történelmi és aktuális pályaszakaszt tartalmaz, motorból pedig 40-nél is több kerül bele.
Aki az előrendelés mellett dönt, az két kiadás közül választhat. A Standard Edition az előrendelőknek John McGuinness századik rajtjának ünnepi designjét kapják a 2022-es Honda CBR1000RR-R SP motoron. Aki viszont a Racing Fan Editiont választja, az emellé 48 órával a többiek előtt már megkapja a játékot is. A Racing Fan Edition azoknak is nyújt extrát, akik nem rendelik elő, csak a premierkor vásárolják meg. Ők 380 fejlesztői pontot kapnak, amiből rögtön tuningolhatják a versenymotorjukat. Emellett megkapják a 2023 Tourist Trophy DLC-t is.
A TT Isle of Man: Ride on the Edge 3 PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, illetve Nintendo Switchre készül. A premierre május 11-én kerül sor.
