28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Már 1 millió felett jár a Remnant II

Egy hét alatt érte el ezt a mérföldkövet a játék, amelyben egy érdekes karakterosztály is rejtőzik.

Írta: GeryG

Július 25-én, vagyis épp egy héttel ezelőtt jelent meg a Gunfire Games új akció-szerepjátéka, a Remnant II. A játékot kifejezetten pozitívan fogadták mind a rajongók, mind a kritikusok. Előbbiek a Steamen 80%-os tetszési indexet szavaztak meg neki (bő tízezer szavazat alapján), míg utóbbiak pontszámainak átlaga is 80% körüli értéket mutat. Szóval a Remnant II egy jó játék lett.

És a jelek szerint nem egy olyan játék, amely jó, de erről a kutya sem tud. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egyetlen hét alatt átlépték az eladások az egymillió darabos álomhatárt. Ebbe a PC-s, PlayStation 5 és Xbox Series X/S eladások is szerepelnek. Összehasonlításképp: a 2019-es Remnant: From the Ashesnek egy év kellett, hogy 1,6 milliós eladást tudjon felmutatni.

Kétségtelen, hogy a második rész sikerében erősen közrejátszott az előd is, hiszen annak rajongói bizonyosan az elsők között vásárolták meg a folytatást. Emellett érdemes azt is megemlíteni, hogy a rakétaként kilövő eladásokkal párhuzamosan egy hét alatt megduplázta az aktív játékosbázisát is. A Steamen a mögöttünk hagyott hétvégén 111 ezer felhasználó játszott egyszerre vele.

A Remnant II-ben eleve vannak rejtett karakterosztályok és más izgalmas finomságok, amelyeket élmény felkutatni. Viszont a készítők új szintre emelték mindezt: saját elmondásuk szerint tisztában voltak vele, hogy képtelenek lesznek megakadályozni a rajongókat abban, hogy áttúrják a játék fájljait, ezért inkább ott is elrejtettek egy karakterosztályt. Az Archont csak úgy lehet megkaparintani, ha valaki a játék fájljai közt kutakodik, avagy datamine-ol.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Remnant II

Platform:

Fejlesztő: Gunfire Games

Kiadó: Gearbox

Megjelenés: 2023. július 25.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!