Démonokkal, mutánsokkal, szörnyekkel és más rémségekkel csatázni – legalábbis virtuálisan – sosem megy ki a divatból. Ezt lovagolja meg a Sobaka Studio és az ESDigital Games kiadó is új játékukkal, a REMEDIUM-mal, amely szeptemberben lép be early accessbe.
Egy izometrikus nézetű lövöldéről van szó egy pusztulás szélére sodródott világban. Egy titokzatos fertőzés, a szürke pestis szedi áldozatait immár egy évszázada. A fertőzöttek idővel maguk is vérszomjas mutánsokká válnak, akik a megmaradt túlélőkre vadásznak. A játékosok akkor kapcsolódnak be a történetbe, amikor az egyik túlélő maga is megsérül és elkapja a fertőzést. Ezzel meg vannak számlálva a napjai, de az rajta múlik, hogy mihez kezd ezzel az idővel. Megkereshetjük az ellenszert vagy megvárhatjuk, amíg elhatalmasodik rajtunk az őrület.
A REMEDIUM korai változata szeptember 14-én érkezik meg a Steamre. Ebben az első fejezet kap helyet, de még idén számíthatunk a második és harmadik fejezetekre is. A játék PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre is várható valamikor 2024-ben.
Aki nem akar szeptemberig várni, az augusztus 22-27. között részt vehet a stresszteszten, amelyre a Steamen lehet jelentkezni.











