A Sony a minap megtartotta a szokásos őszi State of Play közvetítését, amelyet mindjárt egy vadonatúj játék leleplezésével indítottak el. Ráadásul talán az egész bemutató legfurcsább, legkülönösebb, egyben egyik legmókásabbnak tűnő játékával. Ez a Baby Steps, egy kvázi igazi, hamisítatlan séta szimulátor.
A játékon a jelek szerint nem is feltétlenül egy nevesített stúdió dolgozik, mint inkább három fejlesztő: Gabe Cuzzillo, Maxi Boch és Bennett Foddy. A trió tényleg egy sétaszimulátort készít, amelynek főhőse Nate, a gazdag családból származó, munkanélküli semmirekellő. Hősünk egy nap a sárban fetrengve tér magához és ettől kezdve nekünk kell őt újra megtanítanunk járni.
A játékmenet szempontjából a lényeg tényleg az egyszerű séta, ám a két lábát külön-külön fogjuk irányítani, ami más játékokból már tudható, hogy nem egyszerű feladat. Ez már a legelső előzetesből is kiderül, ahol Nate össze-vissza esik-kel. És ami igazán mókássá teszi, az az, ahogy végig kommentálja a saját (vagyis mi) bénázását.
A Baby Steps PC-re és PlayStation 5-re készül. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, valamikor 2024-ben készülhetünk a premierre.








