A C-vitamint a többség úgy ismeri, mint az immunrendszer egyik fő támogatóját és a megfázás hatékony természetes ellenszerét. És ez mind igaz is, ugyanakkor a bőrápolásban játszott szerepe sem elhanyagolható, hisz ezen a téren is kiemelkedően előnyös tulajdonságokkal bír.
Az öregedés ellenszere?
Nem véletlen, hogy egyre több készítményben tűnik fel a C-vitamin (kozmetikai nevén Ascorbic Acid) az összetevők listájában, hisz ma már számos gyártó kihasználja a benne rejlő pozitívumokat. Emiatt tartalmazza például a Helia-D Hydramax termékcsaládjának széruma is, a hialuronsav mellett.
A C-vitamin ugyanis támogatja a bőrsejtek megújulását, és a fáradt bőr felfrissítését. A bőrünket a mindennapok során rengeteg káros külső hatás éri, ideértve az UV-sugárzást, a levegőben lévő szennyező anyagokat, a kemény vizet és így tovább.
Ezenfelül az egész testünkkel együtt a bőrünk is folyamatosan öregszik, ami szemmel is jól látható, hiszen ráncossá válik, elveszíti feszességét és megereszkedik. Ezt alapvetően a kollagén mennyiségének csökkenése okozza. A jó hír viszont az, hogy a kollagéntermelést lehet serkenteni, mégpedig a C-vitamin segítségével.
Ez az anyag ugyanis szükséges a kollagént előállító fibroblaszt sejtek megfelelő működéséhez. A képlet tehát egyszerű: a C-vitamin pótlásával a kollagéntermelést is serkentjük, melynek az eredménye a feszes, fiatalos bőr.
Étrend-kiegészítő vagy kozmetikum?
A C-vitamin pótlásával kapcsolatban gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen formában tegyük? Nos, mindkettőnek megvan a maga előnye.
Ha élelmiszerek vagy táplálékkiegészítő formájában visszük be, akkor az egész testre hat, az immunrendszertől kezdve az érrendszeren át a csontokig. Ám mivel ebben az esetben nem tudjuk befolyásolni, hogy hol fejtse ki az előnyét, ezért például az anti-aging hatása nem olyan látványos.
A C-vitamint tartalmazó kozmetikumokkal ellenben célzottan a bőrt, és vele együtt a kollagéntermelést tudjuk támogatni. Ha tehát az arcunkat szeretnénk fiatalosan tartani, akkor érdemes krémek, szérumok formájában alkalmazni. A legjobb pedig természetesen az, ha külsőleg és belsőleg is pótoljuk.
Szerepe a fényvédelemben
Napjainkra bebizonyosodott, hogy a fényvédelemre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen az UV-sugárzás nagyban felelős a bőr öregedéséért és károsodásáért.
A C-vitamin egy erős antioxidáns, ami azt jelenti, hogy segít semlegesíteni a káros szabad gyökök hatásait, ráadásul fokozza a fényvédő összetevők hatékonyságát is. Figyelem, a hangsúly itt azon van, hogy fokozza, de nem helyettesíti! Tehát a C-vitaminos termékek alkalmazása mellett is szükség van magas faktorszámú fényvédőre.
Mindemellett a pigmentfoltokat is halványítja, de ez megint egy olyan probléma, amit könnyebb megelőzni, mint kezelni és ebben is nagy szerepet játszik a fényvédelem, hisz a foltok nagy része a napsugárzás miatt alakul ki.