26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Ilyen lesz a harc az Outcast – A New Beginningben

Új előzetest kapott a továbbra is premierdátum nélküli akció-kalandjáték.

Írta: GeryG 1 hozzászólás

Az Appeal Studios nem csak a Gangs of Sherwoodon dolgozik, náluk készül az Outcast – A New Beginning is. Utóbbi játékhoz érkezett a minap egy vadonatúj előzetes, amelyben a harcrendszerrel ismerkedhetünk meg közelebbről.

A játékosok most is Cutter Slade bőrébe bújhatnak, aki visszatér korábbi kalandjainak helyszínére, egy idegen bolygóra. Itt nem csak a helyi élővilág jelenthet rá veszélyt, de a bolygót megtámadó robot seregek is. Éppen ezért a csaták állandó és fontos elemei lesznek a játékmenetnek.

Cutter Slade egy különleges fegyverrel rendelkezik, amelyhez a játék világában harmincnál is több kiegészítőt és fejlesztést lehet találni. Ezek különböző kombinációival lehet majd egyik vagy másik irányba eltolni a fegyver karakterisztikáját. Emellett lesz egy energiapajzsa is, amely védekezésre és támadásra egyaránt használható lesz.

Ahogy azt már a korábbi előzetesekben és a fentiben is láthattuk, a fegyverek mellett fontos szerep jut a jetpacknek is. Ezzel nem csak a nehezen elérhető helyeket közelíthetjük meg, de a csatában is jelentős taktikai előnyhöz juttathat. Végül, de nem utolsósorban szerezhetünk ősi talan erőket és képességeket is azzal, hogy a falvakban kapott küldetéseket teljesítjük. Ilyenkor olyan extrákhoz juthatunk, mint az antigravitáció, a bombákat dobáló repülő állatok és hasonlók.

Az Outcast – A New Beginning PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül, viszont a fejlesztők továbbra sem árulták el, hogy mikor jelenhet meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Raistlin666
Raistlin666 [4805]
Itt is lesznek golyónyomok a víz tetején mint a köpedelem felújításnál???X-(
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)