Egyre több játékról derül ki, hogy valamikor jövő tavasszal fog debütálni. Ezek táborát erősíti az Outcast – A New Beginning is, amely végre pontos megjelenési dátumot kapott. Az Appeal stúdió és a THQ Nordic közös projektje Adelpha bolygójára repíti vissza a játékosokat, amely ismét megmentésre vár.
Cutter Slade harci bugyogóját magunkra öltve kell majd a helybéliek segítségére sietnünk, akik ezúttal egy robotinvázióval néznek szembe. Hősünk húsz év után tér vissza egykori kalandjai helyszínére és próbál meg elkergetni a robotokat.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a játék PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül. Azt viszont nem, hogy mikor jelenhet meg. Ezen változtattak a minap a készítők, akik bejelentették, hogy a premierre 2024. március 15-én kerül majd sor.