A Slitherine továbbra is aktívan támogatja a 2021 nyarán megjelent Starship Troopers: Terran Commandot. A valósidejű stratégiai és akciójátékos elemekből egyaránt építkező játékhoz a premier óta már több bővítés is érkezett, ezek táborát gyarapította a minap egy vadonatúj frissítés is. Ezzel három új pálya került a játék challenge missions módjába.
Három új küldetés várja a játékosokat: a Prospect & Protect, a Raiding Inferno és a Wildlife. Az elsőben talajmintákat kell gyűjteni egy arachnidok által sűrűn támadott területen, így a játékosoknak minél tovább ki kell tartaniuk minél több hullámmal szemben. Ehhez új egységekre is számíthatnak.
A második küldetésben az arachnidok egyik központját kell szisztematikusan felszámolni, ehhez stratégiailag fontos területekre kell koncentrálni az egységeket és megfelelően reagálni a harctér változásaira. A harmadik küldetésben pedig úgy kell különleges új egységekkel az arachnidok ellen harcolni, hogy időnként homokviharok csapnak le a térségre, elvágva így az utánpótlásvonalakat.
A Starship Troopers: Terran Command új frissítése azon játékos számára érhető el ingyen, akik az alapjáték mellett a Raising Hell DLC-re is befizettek már.