26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Kiderült, mikor rajtol el a Soulmask korai változata

A sikeres nyílt bétát követően hamarosan új szakaszba lép az ígéretes túlélőjáték.

Írta: GeryG

Nem akármilyen kalandokkal kecsegtet a CampFire Studio új játéka, a Soulmask. A túlélőjáték februárban a Steam Next Fest egyik legtöbbször kipróbált demója volt, de azóta egy sikeres nyílt bétán is átesett. A fejlesztők most a korai változat egy hónap múlva esedékes rajtjára készülnek.

A Soulmaskban egy áldozati rituáléból megszökött egykori törzstagot alakítunk, aki úgy dönt, hogy a saját élete egy hajszállal fontosabb az istenek jókedvénél. Ezért lelép a törzsétől, akik persze ezt egy kissé zokon veszik tőle. Ettől kezdve marad a menekülés, legalábbis egy darabig, ugyanis hősünk talál egy különleges maszkot, amely az egész világot megváltoztató tudással ruházza fel.

A menekülés után szembe szállhatunk a minket üldöző törzzsel, sőt, idővel sajátot is alapíthatunk. A játékmenet gerincét a különös maszkok adják, amelyek révén bármely NPC felett átvehetjük majd az irányítást, megszállhatjuk a testüket. Később ősi harcosok lelkét is megidézhetjük a maszkok által, így új képességekre tehetünk szert, de emellett beolvadhatunk bármely törzs tagjai közé.

Saját törzsünk megalapítása után húsz tagot is gyűjthetünk magunk köré, akik mind egyediek lesznek saját személyiséggel és képességekkel. Lesz köztük vérszomjas harcos, ügyes vadász és okos kézműves is, de ugyanúgy előfordulhat köztük lusta vagy épp piás egyén is. A mi feladatunk lesz, hogy a törzs életét egyengessük és mindenkinek megtaláljuk benne a szerepét. Időnként harcolnunk is kell, ehhez nyolc fegyvertípus és 75 feloldható képesség áll majd rendelkezésünkre.

A Soulmask korai változata június 18-án fog elrajtolni. Ebben az ígéretek szerint 500 óra játékidő, hét felfedezésre váró térkép és a nyílt bétához képest megújult karakterszerkesztő is vár. Sokat csiszolnak a hangokon, a törzs tagjainak viselkedésén, illetve kapunk privát szerver-támogatást is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask
  • Soulmask

Soulmask

Platform:

Fejlesztő: CampFire Studio

Kiadó: Qooland Games

Megjelenés: 2024. június 18. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!