25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Látványos előzetesben mutatkozott be a Perfect Dark remake-je

A Crystal Dynamics dolgozik a 2000-ben megjelent akciójáték feldolgozásán.

Írta: GeryG

Biztos akadnak még olyanok, akik emlékeznek a Rare 2000-ben, vagyis immár huszonnégy évvel ezelőtt megjelent akciójátékára, a Perfect Darkra. Már csak azért is, mert a maga idejében ez egy igen jó kritikákat kapó játék volt, de nagy franchise-zá valamiért mégsem nőtte ki magát. 2010-ben kapott ugyan egy remastert, de ennek is már tizennégy éve.

Most viszont a The Initiative és a Crystal Dynamics meglátta a fantáziát a játékban és egy ideje már dolgoznak egy remake-en vagy inkább rebooton. Az új Perfect Dark egy elképesztően látványos trailerben mutatkozott be az Xbox Games Showcase-en.

A videóban ismét Agent Dark bőrébe bújhatunk, aki egy olyan nem túl távoli jövőben tevékenykedik, ahol a különféle gazdasági válságok és katasztrófák alaposan szétcincálták a modern társadalmat. Hősünk, Joanna Dark, a dataDyne elit ügynöke, aki a világ legkeresettebb bűnözője, Daniel Carrington nyomába ered, hogy felfedje a technológiai áttörések mögött rejlő titkokat, amelyek milliók életét fenyegethetik.

A trailer tanúsága szerint a játék nem csak meseszép lesz, de a játékmenet is elég ígéretesen fest. Egyfelől a Mirror’s Edge-et idéző parkour, másfelől a harcok és a lopakodás adják majd a gerincét. A high-tech kütyük segítségével átláthatunk a falakon, távolról felmérhetjük az ellenséget és hasonlók.

A Perfect Dark PC-re és Xbox Series X/S-re készül, de egyelőre nem tudni, hogy mikor jelenhet meg. Erre a trailerben sincs semmilyen utalás, így az sem kizárt, hogy még évekre vagyunk a premiertől.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Perfect Dark
  • Perfect Dark
  • Perfect Dark
  • Perfect Dark
  • Perfect Dark
  • Perfect Dark
  • Perfect Dark
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!