Az Obsidian Entertainment számos nagyszerű játékot tett már le az asztalra, ezek során hivatott tovább gyarapítani a 2020 nyarán bejelentett, de aztán sokáig csak nagy csendben fejlesztett Avowed is. A játékról idén nyáron lehetett újra hallani, amikor is előbb még erre az évre datálták a premierjét, majd később azt 2025-re halasztották.
A kiadásért felelős Microsoft Games Studios részéről az Xbox vezetője, Phil Spencer egy interjúban nemrégiben arról beszélt, hogy a halasztás hátterében nem a játék minősége állt. Sokkal inkább az, hogy az eredetileg betervezett idén őszi időszak már eleve túl zsúfolt volt a Microsoft számára: előbb jött a Diablo IV kiegészítője, majd a Call of Duty: Black Ops 6, ráadásul még az Indiana Jones and the Great Circle premierje is hátra van. Ezért határoztak úgy, hogy néhány hónappal eltolják az Avowed megjelenését.
De nem ez az egyetlen hír a játék háza tájáról. A készítők ugyanis felfedték a hivatalos gépigényt, amely kifejezetten barátságosnak mondható, de legalábbis nem jellemzik indokolatlannak tűnő túlzások. Íme:
Minimum gépigény:
- Processzor: Intel Core i5-8400 vagy AMD Ryzen 5 2600
- Memória: 16 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce GTX 1070 vagy AMD Radeon RX 5700 vagy Intel Arc A580
- Merevlemez: 75 GB
- Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit
Ajánlott gépigény:
- Processzor: Intel Core i7-10700K vagy AMD Ryzen 5 5600X
- Memória: 16 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce RTX 3080 vagy AMD Radeon RX 6800 XT
- Merevlemez: 75 GB
- Operációs rendszer: Microsoft Windows 10/11 64bit
Az Avowed a jelenlegi állás szerint 2025. február 18-án fog megjelenni PC-re és Xbox Series X/S-re. Nem mondhatnánk, hogy az egy sokkal szellősebb időszak lesz.