Március elején jelentette be a Nacon kiadó, hogy az anyavállalata (a Bigben Group) nehéz anyagi helyzete miatt csődgondnokság alá helyeztette magát. Ekkor az is kiderült, hogy ez komoly hatással lehet a kiadó alá tartozó több jelentős múlttal rendelkező stúdió jövőjére is. Ezek a stúdiók a Spiders, a Cyanide és a Kilotonn. Közülük most a legelsőről érkeztek hírek, de sajnos nem jók.
A kiadónak 18 hónap áll rendelkezésére, hogy átstrukturálja az üzleti működését és az adósságait. Ennek egyik lépése lehet, hogy több stúdiójától is megválik - így megpróbáltak új tulajdonost szerezni a fent említett három stúdiónak is. Sajnos azonban úgy tűnik, a Spidersre nem sikerült vevőt keríteni, a bíróság pedig máig adott határidőt erre. Így most lényegében megkezdik a stúdió felszámolását, a csapat leépítését pedig a határozat hatályba lépésétől számított 15 napon belül kell végrehajtaniuk.
A Spiders legutóbb a GreedFall 2: The Dying Worlddel jelentkezett, amelynek így a további támogatása is bizonytalan. A stúdió korábban olyan játékokat tett le az asztalra, mint a Steelrising, a The Technomancer, a Bound by Flame vagy az Of Orcs and Men. Arról egyelőre nincs hír, hogy a stúdióhoz tartozó franchise-oknak mi lesz a további sorsa.
