28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Konzol - Sony

State of Play nyitja meg az idei nyarat, a show-n végre újra láthatjuk majd a Marvel’s Wolverine-t is

De a Sony egy új címet is levédetett a napokban, vélhetően a Break In is a State of Playen fog bemutatkozni.

Írta: GeryG

State of Play nyitja meg az idei nyarat, a show-n végre újra láthatjuk majd a Marvel’s Wolverine-t is

A Sony az utóbbi években ahelyett, hogy részt venne olyan nagy videojátékos eseményeken, mint a Summer Game Fest (ez lett az egykori E3-ból) vagy a gamescom, inkább saját online show-t álmodott meg. A State of Play nagyon be is jött nekik, a játékosok is szeretik. Eleve jóval olcsóbb összeállítaniuk egy-egy ilyen nagyjából egyórás online közvetítést, mint leszervezni egy egész hetes jelenlétet egy gigantikus rendezvényközpontban.

Másrészt ilyen show-kat egy évben jóval több alkalommal is tartanak. Volt olyan év, amikor hét State of Play is volt (2025), de akadt olyan is, amikor csak három (2023). State of Playből kétfélét szoktak szervezni. Az egyik egy általános ajánló, amelyben akár több tucat készülő játék, DLC vagy kiegészítő kap új előzetest, esetleg megjelenési dátumot vagy más fontos bejelentést. A másik típus viszont általában kifejezett egy adott játékra fókuszál, az egész show köré épül és azt mutatja be részletesen. Először a Ghost of Tsushima kapott ilyet még 2020-ban, legutóbb pedig a 007: First Light tavaly ősszel.

A Sony a minap bejelentette, hogy soron következő State of Play június 2-án, vagyis másfél hét múlva lesz. Ez ismét egy átfogó show lesz, ahol több játék is megmutathatja magát. Általában előre nem lehet tudni, hogy mely játékokról van szó, de abban most biztosak lehetünk, hogy az Insomniac Gamesnél készülő Marvel’s Wolverine hosszabb bemutatót fog kapni. Emellett a hírek szerint a Sony épp a napokban védette le a Break In címet, amely szintén a show-n mutatkozhat majd be.

Utóbbi kapcsán az az érdekesség, hogy a Break In valószínűleg a Haven Studiosnál készülő Fairgame$ új címe lehet. Nem hallottál még róla? Nem véletlen, ugyanis olyan pocsék volt a fogadtatása a bejelentéskor, hogy a készítők azóta is próbálják kitalálni, hogyan tarthatnák egyáltalán életben a projektet. A playtestek visszajelzései alapján szép lassan teljesen átalakítják az egész játékot, így adja magát az átkeresztelés is, hátha egy új koncepcióval és bejelentéssel még meg lehet előzni, hogy halva szülessen.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!