28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megkapta első előzetesét az EA Sports FC 27, amelynek Kylian Mbappé feszít majd a borítóján

Már a trailer is nagy újdonságként beharangozott nyílt világra fókuszál leginkább.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Az EA Sports a tervek szerint idén szeptemberben is labdába rúg vagy legalábbis a játékosokkal labdába kíván rúgatni. Abban eddig sem kételkedett senki, hogy ősszel jönni fog az EA Sports FC 27, de mostanra elkezdek szállingózni a hivatalos hírek is a játékról. A minap például befutott az első, bemutatkozó előzetes is.

Az alábbi bő két és fél perces videóban szerencsére nem csak az effektorgiára koncentráltak a készítők, hanem jó sokat megmutatnak a játékmenetből is. Igyekeztek már ebben a videóban is összegyűjteni minden újdonságot, amitől majd az idei rész annyival jobb lesz az előzőnél. Ezek egyike természetesen a már korábban beharangozott The Grounds, vagyis a nyílt világú közösségi HUB lesz.

A The Grounds nagyjából úgy fog felépülni, ahogy a 2K Sports játékaiban már megszokhattuk, vagyis kapunk egy szabadon bejárható (elvileg három kerületből álló) világot, amelyben sokféleképpen elüthetjük majd az időt. A legfontosabb, hogy itt találkozhatunk más játékosokkal is, képességeinket pedig olyan mentorokkal fejleszthetjük, mint a játék borítóján is szereplő Kylian Mbappé, Alex Hunter (fiktív angol focista, aki anno még a széria sztori módjának főhőse volt, most mentorként tér vissza) vagy Chloe Kelly. Fontos megkötés azonban, hogy a The Grounds csak az aktuális konzolgeneráción és PC-n lesz elérhető, vagyis PS4-en és X1-en nem.

Ami magát, a játékmenetet illeti, a támadást és védekezést is új elemekkel dobják fel. Támadásban a játékosok okosabban kerülik el a leshelyzeteket, új futási és passzsávokat nyitnak meg, illetve a passzok után dinamikusabban mozognak. Megújul a szögletrúgás is, amely immár két fázisból áll: az elsőben a rúgó játékossal megküldjük a labdát, majd a másodikban már a bent helyezkedőkkel próbálunk érvényesülni.

Az MI által irányított játékosok sokkal okosabban védekeznek, a játékosok pedig pontosabb irányítást kapnak felettük. Sokat finomítanak az animációkon is, de erről egyelőre inkább csak pletykák vannak, hivatalosan még nem beszéltek erről a készítők. Ami viszont biztos, hogy megújul a karrier mód transzferidőszaka. Az MI akár licitháborúba is belemegy egy-egy játékosért, kibővülnek a tárgyalási lehetőségek is: visszavásárlási opció és teljesítményalapú bónuszok is kerülnek bele. Megújul a TransferRoom rész, valamint a játékosok értékelésében megjelenik a forma, a morál és a fittség is.

Az EA Sports FC 27 PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switch 2-re készül. A premier szeptember 25-én lesz, aki viszont az Ultimate Editiont vagy az Ultimate Plus Editiont rendeli elő, az már szeptember 18-án megkapja a játékát. Szeptember 18-tól egyébként az EA Playben egy 10 órás próbaverzió is elérhetővé fog válni, valamint lesz egy EA Sports FC 27 Lite kiadás is. Utóbbi szeptember 25-én válik elérhetővé, erősen limitált tartalmú verzió lesz (csak Kick-off), de cserébe teljesen ingyenes.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • EA Sports FC 27
  • EA Sports FC 27
  • EA Sports FC 27
  • EA Sports FC 27
  • EA Sports FC 27
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!