Pro Evolution Soccer 2018
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Ügyesedő Alien

2004.10.22. 22:01 | szerző: Dino | kategória: Mozi

Lance Henriksen élő tanúja a technika elképesztő fejlődésének. Ő ugyanis szemtől szembe találkozott már a rémmel a Végső megoldás halál-ban, és most újra megküzdhet vele az Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen (hazai bemutató: október 28.) című dupla folytatásban.
– Elképesztő a különbség! – meséli a színész. – Akkoriban a szakma legjobbja, Stan Winston dolgozott velünk, meg hát James Cameron is eléggé ért az ilyesmikhez, de az Alien mégis kizárólag azért tudott mozogni, mert négy ember bújt bele egyszerre, és nagyon begyakoroltak minden mozdulatot. Még így is volt olyan jelenet, amiben visszafelé kellett játszanom – megfogni ugyanis nem tudott a szörny, viszont ha az ujjait képen kívül rámerősítették, utána elengedni már tudott. A filmen végül ez látszik úgy, mintha elkapna. Most minden más volt: a szörnyeket computer rajzolja meg, és így mindenre képesek. Legfeljebb nekem kellett megszoknom, hogy néha egy botra szúrt teniszlabdától kell megijednem. Még szerencse, hogy az egyik technikus szemet meg szájat rajzolt rá… ■

Forrás: IC Press

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló