Razor03 blogja

Star Wars The Force Unleashed II – ERŐpazarlás

Razor03 | 2010.12.04. 14:41 | kategória: játékteszt

Elmúltak már azok az idők, amikor hetekig esetleg hónapokig játszottunk egy Outcast vagy Tomb Raider részt. Manapság a legtöbb ilyen stílusú játékot egy délután alatt végig lehet vinni. Az ok egyszerű: ennyire kevés tartalom kerül ezekbe a cuccokba. Így járt sajnos a Force Unleashed második része is. Míg az első résszel el lehetett tölteni pár napot, esetleg heteket az újra játszással - addig az idei felhozatal legnagyobb címei pár óra alatt végig játszhatóak. Nincs meg azaz érzés, ami régen volt, valahogy üresek ezek az új játékok. A grafika legtöbb esetben csodás, viszont hiányzik az izgalom és a kihívás, mindig csak le kell darálni a szembe jövő ellenséget és ennyi! Van egy olyan érzésem, hogy lassan visszatérünk a 90-es évek Nintendo korszakába ha ez így halad!

Engem, mint régi vágású gamert ezek a játékok már cseppet sem győznek meg. Ezért van az, hogy egyre kevesebbet játszom manapság, vagy amikor játszom akkor is a régi címekkel. Már nem is tudom melyik volt legutóbb az a játék, ami úgy Isten igazából le tudott nyűgözni. Talán a Crysis-nak volt némi köze ehhez, de ott is felfedezhető volt a kiherélt, butábbaknak szánt játékmenet. Kb. pont egy éve jelent meg nagy nehezen PC-re is a Force Unleashed első része. Akit érdekel elolvashatja a róla szóló írásomat, most csak annyit mondok, hogy a szintén rövid játékidő ellenére sokakkal ellentétben nekem kimondottan tetszett. Volt benne munka, voltak benne ötletek, a karakterek zseniálisak voltak és a nehézkes kezdés ellenére a történet is igazán jóra sikeredett! Sőt mi több, eddig talán a legjobb kitaláció amit egy Star Wars játék a filmekhez adott!

Most itt van nekünk a folytatás, ami a látványos előzetesei ellenére sem tudta úgy felkelteni az érdeklődésemet, mint az előző rész tette anno. Van nekünk egy Starkiller nevű sith harcosunk, akit klónoztak, viszont a visszatérő emlékei miatt ismét Darth Vader ellen fordul, hogy megtalálhassa szerelmét. Igazából nincs is többről szó, végig kell verekednünk magunk az utunkba kerülő roham osztagosokon és lépegetőkön, hogy végül célba érjünk. Amilyen szép, érdekes és változatos helyszínek voltak a korábbi részben, itt legtöbbször zárt, néha ismétlődő helyeken fogunk küzdeni. Részünk lesz űrcsatákban, viszont előtte ki kell hogy szabadítsuk régi mentorunk Kotha ezredest. Talán ez az egyik legjobb pálya a játékban, van egy kis szabadság érzete az embernek, illetve a fő boss - khmm... nem lövöm le a NAGY poént :-) - legyőzése is ad némi kihívást.

A bejárható helyszínek tényleg kritikán aluliak! Azért pár érdekesebb bolygót betehettek volna, úgy mint az előző részben, amikor még a jedik levadászása volt a feladatunk. Mikor megláttam az egyik előzetesben, hogy Joda mestert meglátogatjuk, éreztem egy kis pluszt a játékban. Aztán amikor elértem ehhez a részhez marha nagyot csalódtam. Leszállunk Joda házánál, köszönünk neki, bemegyünk a barlangba, kijövünk a barlangból és elköszönünk Jodától. Ennyi, se több se kevesebb. Nincs rá magyarázat honnan tudta Starkiller, hogy a Dagoba-ra kell mennie és miért! Egyébként az átvezető animációk az egekbe repítik a Star Wars hangulatot! Ha más nem, ezekért megéri legalább egyszer végig játszani. Rettentően hiányoznak viszont az előző részben látott grandiózus helyszínek! Mint fentebb írtam a pálya részek repetitívek, és fantáziátlanok. A harcok szintén bár bevallom easy-n kezdtem el a játékot. Lehet, hogy közepes nehézségi fokozaton nagyobb kihívást kaptam volna. Sebaj, egyszer még biztos, hogy végig fogom játszani, de nem egymás után háromszor (!!!) mint az előző részt!

Pozitívum, hogy az összedobált játékmenet ellenére ez végre egy becsületes PC-s verzió. Míg az előző résznek a közvetlen, optimalizálatlan átirat volt a legnagyobb hibája addig ennél a résznél nem éreztem ilyet! A menüt végre igényesen megcsinálták, vannak normális opciók, ki-be lehet kapcsolgatni amit akarunk, szépen lapozható és átláthatóra sikerült, továbbá az átvezető animációk is a monitorunkhoz lettek optimalizálva! És igen, mégegyszer leírom, hogy az átvezetők olyan állat módon jók lettek, hogy néha az államat keresgéltem a földön! A hanghatások is nagyon jók, a szinkron hangok ismét első osztályúak bááár Starkiller karaktere szerintem ezúttal már túljátszott! Még mindig azt mondom, hogy 10x szimpatikusabb mint az Episode 3-ban Anakin de azé' ennyire nem kellett volna túlfűtötté varázsolni! Itt megjegyzem, hogy Darth Vader-től meg lassan herótom van. Ezúttal már sokkal elcsépeltebb, olyan egy helyben topogó balfasznak tűnt! Fura mert az előző részben át lehetett érezni milyen irgalmatlan!

A grafika szép, vannak jó effektek pl. a víz és a tükröződések első osztályúak, a karakterek szépen ki lettek dolgozva de ne ez legyen egy játék legfőbb erénye. A gépigény valószínűleg nem sokat változott, ahogy a grafika is inkább csak ránc felvarráson ment keresztül. Érdekes, hogy a 8 GB memória ellenére a progi elég sokat töltögetett winchesterről, pedig direkt a Velociraptorra telepítettem :-/. A kivégzések és az ezekhez tartozó gomb kiosztás néha az őrületbe kergetett! Volt hogy két kézzel kellett püfölni a billentyűzetet ahhoz, hogy le tudjak valamit győzni-rombolni! A kifejleszthető képességeink és az ehhez tartozó rendszert sajnos lebutították, ami szerintem fájó pont, vissza lépés az előző részhez képest. Lehet viszont két kézzel fénykardozni, és gyönyörködni a leszakadó végtagokban. Pompás. A Dragon Ball mintájára "szuper jedivé" változó lehetőségtől pedig a fejemet fogtam! Ekkora hülyeséget csak a 10 évesek kedvéért találtak ki szerintem, hál Istennek ezt a funkciót nem kötelező használni! :S

Ha már ennyire folytatni akarták az arany tojást tojó tyúk kalandjait rászánhattak volna több időt a fejlesztésre, mert a pozitívumok ellenére sajnos elég soványka lett az FU2. Hiába szakadnak a végtagok, hiába szebb a grafika, hiába megyünk Jodát látogatni és hiába van mindkét kezünkben fénykard, ha a játékidő, kidolgozottság és minden más visszalépés az előző részhez képest! Alapból badarság a történet, és nehezen emészthető a belemagyarázás. Ha ehhez hozzá vesszük az árkádosnál is árkádosabb játék mentet azt kell hogy mondjam a Force Unleashed 2-t megillető pontszám ezúttal csak 6/10. Ha nem kapnak észbe a Lucas-ék, akkor sajnos a folytatás sem lesz jobb, pedig ebben a formában már erre is kár volt erőt pazarolni!

Utolsó módosítás: 2010.12.04. 18:47

PlayStation2 PC-n? PCSX2-vel - Drakan The Ancient Gates

Razor03 | 2010.07.19. 15:29 | kategória: nosztalgame

Úgy érzem, ez a történet megér egy külön bejegyzést blogomban. Csak most kezdem felfogni, hogy mit is sikerült valójában otthon "házilag" sok próbálgatás után összehozni! Egész pontosan az egyik régi-régi kedvenc játékom, a Drakan The Order of The Flames folytatásáról van szó. Az első rész 1999-ben jelent meg PC-re, és vált nagyon népszerűvé a sárkányos-lovagos témát kedvelők számára. Egy igazán szórakoztató külső nézetes 3D-s akció-kaland játék készült anno a Surreal csapat által. Korát meghaladó grafikával és precízséggel a mai napig élvezetessé tették, Rynn az Amazoni képességekkel megáldott nő, illetve tűzokádó egyfejű :) társa Arokh kalandját. Mindez azokból az évekből származik, amikor még voltak ötletek a játékfejlesztésben, nem volt hiány kreativitásban, és úgy összességében a játék minden percéről lerí, hogy maguk a fejlesztők is nagyon élvezték amikor csinálták! Persze az új operációs rendszereknek és a folyamatosan fejlődő hardvereknek hála a Drakan is áldozatul esett, ezért manapság külön fan-made patch-ek kellenek a futtatásához.

Tudnám még taglalni és részletezni, hogy miről szól a játék, de szerintem sokan ismerik, akik meg nem, legfeljebb utána olvasnak interneten, vagy itt a PC Dome-on, mert készült róla cikk. Amit viszont kevesen tudnak a PC-sek közül, hogy a nyitva hagyott történethez készült végül folytatás. A dolog szépség hibája pusztán annyi, hogy sajnos nem PC-re, hanem kizárólag az akkor - 2002 még slágernek számító - PlayStation2-re. A hű PC-s viszont nem alacsonyodik le odáig, hogy pár exkluzív játékért konzolt vásároljon ugye :D, ezért inkább vár... vár... jó sokáig. De mire is? Arra, hogy egyszer valami őrült átírja azt a pár nyálcsorgató játékot, amit Sony SOHA sem írna át asztali gépekre, vagy valami még őrültebb dologra. Egy emulátorra, ami képes a konzolos játékokat PC-n futtatni. Vajon lehetséges ez? Ha tovább olvasol, máris kiderül!

Most, hogy pár napja ismét végig játszottam a Drakan első részét, sopánkodva néztem youtube-on a folytatásról készült videókat, végig játszást. Aztán addig túrtam a netet, hogy bebizonyosodott a tény, miszerint nincs az az ember, aki PC-re is átírná a folytatást, és nem is fogja senki. Hogy miért nem? Azért, mert van emulátor, aztán tessék szépen azt használni! Emulátor WTF? Szkeptikusan röhögtem egy nagyot, hogy áááá, ugyan már, kizárt! Annyi kamu hülyeséget hallottam már emulátorokról, hogy nem is vettem komolyan ezúttal sem amit a neten ajánlottak. Aztán addig-addig piszkált a gondolat, hogy végül kézzel fogható bizonyítékot találtam. Drakan2-ről készült youtube-os videót, amit PC-n futtattak, aztán fórum bejegyzéseket, hibákról, bugokról, de a játék, emulátorral igen is megy, működik! A wikipédia szerint is, egy bizonyos PCSX2 nevű programmal, ami jó régóta készül már, ahogy néztem 3-4 éve simán, és most a 0.9.6/0.9.7 bétánál jár!

De ne szaladjunk ennyire előre. Kell egy kis magyarázat, hogy érhető legyen, miért kellett ennyit várni a PlayStation2 PC-n történő emulálására. Szóval következzék egy kis rizsa, ami szerintem marhára érdekes: A PlayStation2 processzora Emotion Engine névre hallgat, amit a Toshiba és a Sony közösen fejlesztett ki. A felépítést nem akarom részletezni, meg Wikipédiáról bemásolni :), ezért akit érdekel ott megtalálja. Ami viszont tényleg magyarázatra szorul azt mindenképp leírom. A proci üzemfrekvenciája rettentően alacsony: mindössze 295 MHz! Akár ki is nevethetnénk mai szemmel ezt az adatot, amit viszont tudni illik, azaz, hogy ehhez a frekvenciához felépítéséből adódóan brutális számítási teljesítmény tartozik! Ugyanis az EE nem kevesebb, mint 6.2 GFLOPS lebegőpontos összteljesítménnyel bír! Összehasonlításként egy 3000 MHz-es Northwood magos Pentium4 processzor 1.98 GFOLPS-al rendelkezik. A P4 nem is oly rég (2004-ben, jóval a PlayStation 2 megjelenése után!) még csúcs kategóriának számítottak, de hol volt a teljesítménye a PlayStation2-ben dübörgő EE-hez képest? Na ez az igazán megmosolyogtató szerintem :).

Ahhoz, hogy egy jól működő PS2 emulátorral tudjunk játszani és ne csak a szaggatást kelljen nézni, legalább olyan asztali processzor kell, ami eléri a kis EE szintjét. Na most, a manapság átlagosnak számító Core2 Duo E6600-as, az Intel hivatalos oldaláról lecsekkolva kb. 38 GFLOPS-t tud! Ennek elegendőnek kell tehát lenni ahhoz, hogy a PS2-es játékokat futtatni tudjuk. Igen ám de, mi van, ha nekünk nem elég, a 640*480-as PS2-es grafika? Erre is van megoldás, hisz a PCSX2-vel akárhogy variálhatjuk a felbontást :)! A programból kétféle változatot próbáltam. A régieket el lehet felejteni. 0.9.6. vagy 0.9.7. és csókolom. Nos nekem a legutolsó kiadás vált be, ami még bétás. A 0.9.6.-al a Drakan nálam 5 perc után fagyott. Maga a program első blikkre elég bonyolult. Aztán addig nézegeti az ember, míg rájön semmivel sem összetettebb mint egy általános CD író vagy szöveg szerkesztő program. Be kell szépen konfigolni. A program bővíthető plugin-okkal, de a legjobbakat a fejlesztők szépen összegyűjtötték, és instant módon nekünk csak be kell őket állítani! Viszont kell egy normális kontroller, ha nem akar az ember a keyboard-al szívni, meg szerencsétlenkedni. Aztán ha ez megvan, be kell állítani annak gomb kiosztását. Én a játékot ISO-ból futtattam, amit a setup-ban egyszer kell beállítani, aztán szépen megjegyzi a program magának. A grafikai menüről is érdemes pár szót ejteni. Az én procim tudja a modern SSE4.1 utasítást. Érdemes az elérhető legnagyobbat választani, mert nyilván az adja a leggyorsabb emulációt. Választhatunk felbontást, 1280, 1440, full HD, amit akarsz, vagyis amit a processzorod bír :). Nekem 1280-ban stabil 50 FPS-em van. Ez nagyon fontos, mert azt mondják, hogy az ingadozás, teszem azt 25-40 között már tönkre teszi a játék élményt, mert szaggatóssá válik! Lehetőség van még a recéket eltüntető élsimításra is (!). Nekem a 2x-es már szaggatott, az 1x-es viszont megy, kérdéses hogy jelent-e egyáltalán valamit. Az viszont tény, hogy a Drakan állat szépen néz ki 1280-ban, alig akartam elhinni! Igaz nem csillog, meg nem villog mint a mai játékok, de gyönyörűen animált, és szuper hangulatos és megy!

A zene is csodásan szól, egyedül az irányítással szívtam, mire sikerült jól beállítanom, aztán jött a fagyás, amit majdnem feladtam, de ha másnak ment, akkor nálam miért ne menne elven addig próbálkoztam, hogy végül a bétás verzióval megoldottam. Mindezt Windows 7 Home Premium X64 alatt, tehát 64 bites oprendszert használva! Maga program bárki által ingyen letölthető (és nem kalóz!) a fejlesztők oldaláról. Van fent kompatibilitási lista, ahol megnézhetjük, hogy az általunk kiválasztott játék futtathatóság szempontjából milyen besorolású. A program viszont önmagában nem elég a játékok futtatására. Kell hozzá egy PS2 BIOS! Utóbbit viszont nem adják, hisz akkor már kalóz programmá válna PCSX2!

Szerintem megérte "napokig" az internetet, fórumokat túrni, és működő PlayStation2 erőművet varázsolni a PC-mből :). Amilyen fanyalogva és hitetlenül álltam a dologhoz, olyan szépen megvalósult az elgondolás. Na meg azt is hozzá teszem, hogy megvan ezeknek a dolgoknak a sajátos hangulata. Most, hogy végre kiírtam az agyamban keringő gondolatokat, megyek és végre kijátszom magam a Drakan-al, ami valószínűleg soha sem került volna a kezem ügyébe, ha nincs ez a nagyszerű program! Ha valakinek kérdése van, a blogban nyugodtan jelezze. Végül pedig Drakan 2 videó, illetve link a progihoz:

PCSX2 letölthető: innen

Utolsó módosítás: 2010.07.20. 19:42

Call of Juarez Bound in Blood - Újra szól a hatlövetű!

Razor03 | 2010.05.25. 15:06 | kategória: játékteszt

Újra szól a hatlövetű!

Minden idők egyik legjobb FPS játékának tartom a Call of Juarez-t. A folytatás – akarom mondani az előzmény bemutatása - a tavaly nyáron megjelent, Bound in Blood címmel fémjelzett epizod első körben nem aratott nálam osztatlan sikert. Akkoriban kezdtem a térdre kényszerített lelki válságomból feltápászkodni, így egy gyors végigjátszást követően a blogos beszámolóm is elmaradt. Most viszont újrajátszva megosztanám veletek, milyennek találom a Lengyel srácok híres játékát!

2009-ben sok-sok kedvcsináló előzetes láttán, az előző résznél egy még velősebb western játékra számíthattunk. Nos, a Bound in Blood valószínűleg sok embernél be is váltotta ígéreteit, a korábbi gyermekbetegségeit kijavítva egy teljesen átformál folytatást készítettek számunkra. Kiszedték a lopakodós, bujkálós részeket, a játékmenetet pedig a Call of Duty formájára amolyan lőj rommá mindent és mindenkit nyomulós stílusra formálták. Hogy mindez jót tett-e ennek a remek franchise-nak azt döntse el mindenki maga. Az én véleményem a második végigjátszás után is inkább a "nem" felé hajlik. De nem rohanok ennyire előre, következzen egy kis beszámoló:

Akárhogy nézzük, ez a játék továbbra is a western kategória hangulat bombája és tömve van jobbnál jobb jelenetekkel, a világot jellemző atmoszféra pedig csúcsra lett járatva! A játékot fejlesztő Techland munkája mérhetetlen odafigyeléssel, sok részlettel vitte pixelre a régi idők hamisítatlan vadnyugatát! A történet az amerikai polgárháború idején (1861-65) veszi kezdetét, a konföderáció oldalán harcolunk. A két választható karakter egyike nem más, mint a korábban megismert Ray McCall, és testvére Thomas. Kettejük küzdelmét ismerhetjük meg, ahogy a vadnyugat leghírhedtebb banditáivá válnak. A harcot a lövészárkokban kezdjük, egyelőre szigorúan Ray oldalán. Itt kell társaink oldalán helyt állnunk a szövetségiek ellen.

Az események szép lassan be is indulnak, Thomas segítségére indulunk, a csatát pedig megnyerjük. A fivérek hírül kapják, hogy a szülői birtokot a megszállt csapatok fosztogatják, így nincs más választásuk dezertálniuk kell, hogy mentsék, ami még menthető. Barnsby ezredes pedig fogadalmat tesz, hogy a háború után leszámol minden egyes dezertőrrel, aki az ő parancsnoksága alatt szolgált! A felperzselt vidékre érve a fivérek holtan találják édesanyjuk, majd szentül megfogadják, hogy újra felvirágoztatják a családi birtokot. Ezt követve Texas felé veszik az irányt, immár hárman, mert egyedül maradt öccsük William tiszteletes is velük tart. A legenda, vagyis az átkozott Azték arany létezése a testvérek fülébe jut, és annak felkutatására indulnak, hisz a pénzből felvirágoztathatják a családi farmot.

"And now brother we bust em out!" Ray McCall

Ray és Thomas nem csak választható karakterek, de kidolgozott mentalitással rendelkeznek. Ray-t mint vérszemet kapott tiszteltest a korábbi részből már ismerjük, de a BiB-ban látott oldalát még nem. A legkeményebb, legzüllöttebb és legkönyörtelenebb vadnyugati arcok egyike, hidegvérrel és kegyetlenséggel öl, talán a leggyorsabb kezű fegyverforgató a vidéken. Erőssége a kétkezes tűzharc, védelmét pedig a mellkasán lévő spanyol páncél biztosítja. Jól bánik a coltokkal és egyéb hat vagy akár tizenkét lövetű kézifegyverekkel, ellenben lomha és nehéz mozgású. Nem úgy, mint Thomas, aki a winchesterek és mesterlövész puskák nagy mestere, jól bánik az íjjal és késekkel. Vele inkább a fedezékharcot kell, hogy előnyben részesítsük. Továbbá lasszója segítségével képes olyan helyekre is felmászni, ahová Ray nem. Miután megfelelő mennyiségű rossz fiút küldünk a másvilágra, lehetőségünk van mátrix-szerűen egy kis időlassításra, ez alatt a képernyőn látható összes ellenféllel leszámolhatunk. Ezt a módot egyszerűen csak az egér mozgatásával kell hogy csináljuk. Mindkét hősünknek más jellegű ez a képessége, amit nem részleteznék tovább. Érdemes külön-külön mindkettejük oldalán végigvinni játékot, mert így nem csak eltérő élményben lesz részünk, de extra pályarészekhez és külön kipróbálható fegyverekhez jutunk!

"The more I preached to them, the less they listend. They were outlaws now, they didn’t want my judgement" William McCall

William tiszteletesnek főként az átvezetőkben lesz szerepe, ahol minden erőfeszítése ellenére sem tudja a rossz útra tévedt testvéreit megszelídíteni. Számomra nem csak a megtébolyult Barnsby ezredes vált anti-karakterré, de a sok jajveszékelésnek és nyavalygásnak köszönhetően a történet előrehaladtával William is egyre unszimpatikusabbá vált. Végül a második végigjátszás alkalmával sikerült vele is megbarátkoznom, hisz ő is a vadnyugati történet szereplője. Ez a történet pedig az indán könyveket, és a témát feldolgozó össze filmet egy kalap alá veszi és úgy tálalja mintha már tízszer láttuk volna, de nem! Úgy nyújt még mindig újat, és úgy vonultat fel eddig nem látott jeleneteket, hogy senki sem mondhatja rá, hogy a meglévő darabokból összelopkodták volna. Annyira eredeti, hogy akár filmet is készíthetnének belőle. Az elsőtől az utolsó percig zökkenőmentes, jól indul, és jól ér véget, nem ül le a játékélmény. Mikor már azt hinnéd, hogy nem érnek meglepetések, rájössz, hogy tévedtél, mert jó westernhez híven a gonosz mindent túl-él és akkor mutatkozik meg újból, amikor a legnagyobb zűr támad, több fronton, hogy a játékost még inkább a monitor elé szegezze. Ilyen történettel, és történelmi odafigyeléssel, korhűséggel nem sok játék dicsekedhet manapság!

Bármerre járunk, hulla hegyeket hagyunk magunk után. A csodás, őszi Mississippi vidéket elhagyva a kaktuszok birodalmába, Texas-ba menekülünk, tiszteletünket tesszük a hűs, végeláthatatlan és érintetlen fenyvesekkel teli Sziklás hegységben, ahol a Komancs és Apacs indián törzsek élnek. Ők is részesei a történetnek, nem kicsit, hisz a legendás medált az ő földjük őrzi! De írhatnám a zord, korrupt porlepte kis falvakat - mindezt kór hű grafikával megáldva. A messzi táj igaz nem teljesen 3D-s, de ügyes trükkök segítségével szinte végeláthatatlan és lenyűgöző. A grafika rendkívül aprólékos, bár megjegyzem a korábbi rész ilyen téren számomra jobban teljesített. A BiB is csodás, de észre vehető egy bizonyos mértékű visszafejlődés, ami a game negatív oldalához tartozik sajnos.

Aztec gold, emeralds diamonds, as big as your fist! And it can be OURS!" Juarez

A játéktér úgy lett felépítve, hogy egyben kihasználjuk a tereptárgyak adottságait – amit én a legtöbb esetben szűkösnek éreztem. Igazából a pályatervezés elég lineáris, nem lehet benne eltévedni. Végig kell verekednünk magunk az ellenségen, majd a pálya végén boss párbaj, amit egy hangulatos átvezető követ. Ez valójában a régi recept, és hogy azok se siránkozzanak, akik szerették az előző rész barangolós, néhol hatalmas kiterjedésű pálya részeit, azok számára elérhető a Gun című, szintén western játékot idéző, GTA mintájára létrehozott mini világ. Pénzért rövid küldetéseket vállalhatunk, a pénzből pedig fegyvert, lőszert lehet vásárolni. Ezek ilyen 15 perces kis küldetések, rövid lovaglást követően kell a vérdíjat bezsebelni. Elég hangulatosra sikerültek, de az előző rész nyúlvadászós és tollszerző részeit egyik sem múlja felül!

A párbeszédekre, hanghatásokra és zenékre külön ki kell térni. A szinkron színészek kiváló munkát végeztek, a párbeszédek annyira helyén vannak, hogy öröm őket hallgatni. Ami nagyon tetszett, hogy Ray és Thomas végig ugratják, heccelik egymást különböző beszólásokkal, és ha kell az ellenségnek bátran odaszúrnak egy-egy érces megjegyzést! A zenei aláfestés kiváló, amit a fegyver hangok koronáznak királlyá. A grafika elég komoly változáson ment keresztül. Kizárólag DirectX9-et támogat, ami viszont az optimalizálást illeti a készítők tökéletes munkát végeztek, így kell manapság játékot optimalizálni! Úgy vélem egy teljesen átlagos gépen (2 magos proci, 2 GB RAM és GeForce 9600 GT/512) kiválóan fut, akár nagy felbontásban magas részletesség mellett is! A grafika kicsit visszalépés is meg nem is. Hogy mit értek ez alatt? Az előző rész valahogy aprólékosabb volt, sok-sok tereptárggyal, nagy felbontású textúrákkal, ultra részletes árnyékokkal, olyan üde hatású volt, amihez még a mai napig nagy gépigény társul (főként a DirectX10-es Enhancement mod-hoz!).
A részletek a folytatásban sem vesztek el, csak maga a játék menet nyomulóssá vált. Nincs idő fától fáig császkálni, ácsorogni, és a környezetet bámulni. A Bound in Blood folyton mozgásban van, mindig történik valami, hogy ne tudj megállni, és az esetleges alacsony részletességű modelleket vagy gyengébb textúrákat fikázni. Továbbá az első rész amolyan hard core PC játék volt, míg a mostani egy jól sikerült multiplatform fejlesztés, aminek minden gépen mindenki számára meg kell felelni.

Cserébe persze tökéletesen fut még a gyengébb gépeken is, de aki imádta az előző játékot annak az új visszalépés ezen a téren. Ami tovább rondítja ezt a jó játékot, az sajnos az öngyógyuló cowboy szerepe. Meglőnek, megsérülsz, aztán elég, ha kicsit a fedezékbe bújsz és Call of Duty fertelmes troll katona módjára pár másodperc múlva ismét full HP-val tovább mehetsz. Hol marad a jól megszokott whiskey ivászat gyógyszere? Én ezt is visszasírom. Ami szembe tűnő, hogy a 4:3-mas képaránnyal rendelkező CRT-LCD monitor tulajok 1280-as felbontását a játék motorja egyszerűen hidegen hagyja, és levág szélről két csíkot! Pont annyit, amennyivel 16:10-es LCD-k felbontása szélesebb! Ez sajnos elég nagy pofátlanság úgy érzem, a torz látószöget elég nehéz megszokni. A játékidő nem túl hosszú, ezért érdemes beosztani, és nem két délután alatt kijátszani. Negatívum még a cifra és ízléstelen menü, mikor elsőnek megláttam, azt hittem dobok egy hátast.

Adios Amigos!

A fenti, játékmenetet ért csorbák annyira a pénzbánya Call of Duty-ra emlékeztetnek, hogy elég nehéz volt őket megemészteni a két végigjátszás alatt. Ettől függetlenül ez a rész is magával ragadja a témát szerető játékost, hogy végül szemet huny a negatívumok felett. A magyarázat talán annyi, hogy mindenki számára eladhatóvá kell tenni egy terméket, mert a réteg játékok nem túl jövedelmezőek, a kiherélt mászkálós lopakodós részeknél elég könnyen el lehetett akadni, sokan itt abba is hagyták anno a végigjátszást. Valószínűleg kompromisszumot kötöttek a fejlesztők, és így született a Bound in Blood.

Ez a játék tele van titkokkal, meglepetésekkel. Fantasztikus, csavarokkal teli történettel, és könnyed igazán szórakoztató hamisítatlan western világgal várja a vásárlót. Az én értékrendem fontos részét képezik ezek az alkotások. Szerintem nem szégyen, ha valaki ezekért a dolgokért rajong a mai világban. Ha pontoznom kellene, akkor 8.5/10-re értékelném. Remélem, hogy a jövőben is halljuk még a Techland nevét a western témában, addig viszont kijátszásra vár a szintén western világra épülő Red Dead Redemption! Végül pedig jöjjön pár hangulatos előzetes:

Utolsó módosítás: 2010.05.25. 19:21

Star Wars The Force Unleashed -– Eljött az én galaxisom!

Razor03 | 2009.11.24. 14:12 | kategória: játékteszt

Rögtön az elején leszögezem, hogy ez a játék nagyon jó! Nem ír játéktörténelmet, de kategóriájában és az utóbbi idők felhozatalát tekintve szórakoztató, és az utolsó percig leköti azt, aki rászánja az időt! Felvezetésként annyit említenék, hogy 2007-ben napvilágot látott az első igazán meghökkentő előzetes, ahol egy sith lovagot látunk, amint az erőt használva terelget egy gigantikus csillag rombolót. Ez már önmagában felcsigázza az embert, viszont Darth Vader dicsérő szavait is halljuk "You have done well, my apprentice!" így rájövünk: itt bizony valami komoly van készülőben! LucasArts-ék tehát egy újabb Star Wars játék készítésébe fogtak, a szomorú hír ránk, PC-sekre nézve pusztán annyi, hogy a Force Unleashed címre keresztelt game kizárólag konzolra érkezik! Sorban jöttek a lenyűgözőbbnél lenyűgözőbb előzetesek, és fejlesztői videók, melyekből áradt a Star Wars univerzum hangulata, a játék élő-szereplős karaktereket vonultat fel, hangulat bomba átvezetőkkel, kiváló zenével, és elnyerő történettel fűszerezve. Egy külső nézetes akció játékról van szó, ami a Jedi Kinght szériával szeretné felvenni a versenyt. A fejlesztők a fizikára, és az erő használatra fektetik a hangsúlyt, a videókból és képekből ítélve pedig lenyűgöző grafikát látunk. Az ok, miszerint nem jöhet PC-re, pusztán annyi (a Quad Core processzorok, GeForce 8800 GTX-ek és 4 GB RAM-ok korában...hö-hö) hogy a havok-Euphoria és DMM fizikai és környezeti reakciókat kezelő dinamikus fejlesztői motor importálása nem megoldható asztali gépekre! Mindenki tudja, hogy manapság a pénz a konzolos játékfejlesztésben van, de volt már rá példa, hogy a "sohasemfogelkészülniPCre" végül csak megjelent...

A long time ago, in a galaxy far far away...

A végzet nem kerülte el a Force Unleashed-et sem, így miután mindenki hülyére játszotta magát Xbox-on és Playstation-on, bejelentették a PC-re is megjelenő Ultimate Sith Edition-t! A kibővített játék az Episode IV-V alternatív történetét, illetve a FU jó oldalon történő befejezésének úgymond bónusz pályáját jelenti, természetesen az alap játék tartalom mellett. Szerintem ez így nagyon jól hangzik, szépen fel is lett vezetve nyálcsorgatós előzetesekkel, majd a beharangozást a tényleges megjelenés követte, amit nem volt könnyű kivárni! Az már az első perctől kezdve jól látszik, hogy Lucas-ék elég szépen odatették maguk ehhez a projekthez, és egy olyan világot vittek pixelre, melytől olyan érzésed támad: ott vagyok a játékban! Szerintem a Star Wars univerzumot senkinek sem kell bemutatni, a hat filmes rész úgy kerek, ahogy van. A FU története pedig ott kezdődik, ahol a harmadik rész abba marad, pár évvel a lázadok ellenállásának megalakulása előtt. Vader inváziót indít a Kashyyyk bolygó ellen, ami a wookie-k otthona. Itt egy ifjú jedi tanoncba botlik, a fiú magához ragadja Vader kardját, aki akarata ellenére a gonosz titkos tanítványává válik. Őt fogjuk a későbbiekben irányítani, feladata egyszerű: leszámolni a galaxisban rejtőző jedikkel (emellett az is kiderül, hogy Vader az uralkodó ellen ármánykodik!). Ez egy darabig sablonszerűen működik, naivan állunk a sötét oldal szolgálatába, aztán a megszokott módon csavarodik a történet.

You have done well, my apprentice! – Darth Vader

Szerintem nagyon nehezen indul a játék. Az első 60 perc valahogy nem annyira megnyerő. Megérkezünk a Kashyyyk-ra, itt magát Vader-t irányítjuk, és kardjával aprítjuk az utunkba kerülő wookie-kat. Az elénk táruló játéktér itt még nem ragad magával, pedig a részletek megvannak, bármerre megyünk. Sokan itt be is fejezik a játszást, mert a játékmenet repetitív. Jön az ellenség, nekünk pedig csak hentelni kell, vagy dobálni őket az erő segítségével (azt azért hozzá teszem, hogy Vader feltartóztathatatlan iramát és ennek hangulatát kiválóan visszaadták!). A játék ott kelti fel elsőnek az ember figyelmét, mikor átvesszük Vader tanítványa felett az irányítást, és útnak indulunk. A fiú Starkiller néven válik rettegett erőhasználóvá, karakterét szerintem nagyon jól eltalálták. Számomra sokkal szimpatikusabb, mint a filmben szereplő nagyképű, de folyton ellenszegülő és "nyafogó" értetlenkedő Anakin vagy a későbbiekben töketlenkedő Luke. Starkiller higgadt és megfontolt, hű szolgálója vagyunk Vader-nek, minden szavát teljesítjük, de később kiderül, hogy igazából csak ránk bízott feladatokat teljesítünk, nem a gyűlölet irányít minket, mint az igazi sith-eket! Segítőnk és társunk egy robot, akit Proxy-nak hívnak. Programjából adódóan gonosz de hű robot, aki inkább vicces segítőnk. Sokkal jobban szerethető ez által, mint a filmbéli bugyuta bárgyú protokoll droidok. Pilótánk egy bájos hölgy, Juno, aki azonnal elnyeri hősünk szívét – ami ugye elmaradhatatlan kellék, ha Star Wars-ról van szó :). Ezek a tulajdonságai elárulják őt, és karakterét, és ezen tulajdonságok nélkül azt hiszem nem működne ez a játék! Ahogy haladunk előre, minden egyre fordulatosabbá válik, egyre erősebbek leszünk, és ez a játékoson is úrrá lesz. A háttérben ismét Sidious nagyúr áll, mi pedig eszköz vagyunk, ahogy sithek között ez lenni szokott. Többet viszont nem árulnék el a történetből, mert az élmény felér egy film megnézésével!

Szóval neki kell ülni, el kell kezdeni, és végig kell játszani ahhoz, hogy tényleg elégedetten álljunk fel a képernyő elől! Az sem mindegy, hogy milyen fokozaton kezdjük, hisz legkönnyebb szinten gyakorlatilag legyőzhetetlenek vagyunk. Ilyen formában nincs a játékban kihívás, nem kell taktikázni, ügyeskedni, kigondolni, hogy mérjünk csapást az ellenségre! Én a közepes nehézségi fokozatot választottam, ezáltal nem csak a főellenségek adták fel a leckét, hanem az utamba kerülő birodalmi roham osztagosok is! A pályák logikusan és film hűen vannak felépítve. Ezek lineárisak, de mégis lenyűgözőek, a játék alatt dübörgő motor könnyedséggel kezel nagy tereket. A látvány pazar akárhol vagyunk, mindig megállunk a távolban gyönyörködni, vagy épp a grandiózus játéktérben csodálkozni. Vannak persze közepesre sikerült részek is, de erre még visszatérek. A pályához hozzá tartozik a nagyszerű fizika, ami elengedhetetlen, egy ilyen játéknál. Ma már csodákat művelnek a különféle fizikai motorokkal (Havok, PhysX) így a Lucas-ék által létrehozott Euphoria is a dobogón végez! Vasajtókat törünk át, az üveg darabokra törik, anyagok rugalmasan nyúlnak, hajlanak, és egymásra hatással vannak. Ládák és ellenségek szanaszét röpülnek, ha begurulunk, és soha sem látjuk kétszer ugyanazt a mozgás sort a monitoron!

May the force be with you!

Vagyis: az erő legyen veled! Ez az erő kivételes módon járja át Mareket, Vader tanítványát, aki legendás dolgokra képes ezáltal! Fentebb írtam, hogy a grandiózus csillag-rombolós jelenettel lett szétkürtölve a játék, ami aztán bele is került a végleges változatba. Mi magunk fogjuk a légkörben keringő hajó óriást porba kényszeríteni, ami az egyik csúcs pontja a játékidőnek. Kezdetben persze csak alap szintű dolgokra vagyunk képesek, viszont a megszerzett tapasztalati pontokat három fő irányba oszthatjuk szét, így mi döntjük el, hogy milyen stih-et formálunk, és mely képességet veszünk előre vagy tartunk fontosnak. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, élet és erő használat növelése, különböző kombók és sötét erők elsajátítására van módunk. A pályán rejtett bónusz pontokat lehet felvenni, ajtók mögé bújtatva vagy épp nehezen megszerezhető helyen vannak ezek. Továbbá power up-ok is vannak, így pár másodpercig végtelen életünk illetve "kifogyhatatlan" erőnk lehet, ha ezeket felvesszük. Most írhatnám, hogy mekkora badarság ez, egy látszólag tök komoly játékba ilyet tenni, de aki nem próbálta, nem tudhatja, hogy ezekre bizony néha hatalmas szükség van! A készítők időnként játékost próbáló sereggel állítanak minket szembe, és ilyenkor jól jön 1-2 energia bomba, hogy gyorsan megváljunk a nehezétől. Én marhára szerettem ezt a rendszert, elsőnek kicsit idegenkedtem tőle, aztán folyamatosan használtam ezeket.

Van még egy hatalmas erénye ennek a programnak, ami felett nem szabad szó nélkül elmenni. Konzolos játékoknál divattá vált a szkriptelt kivégzések bevezetése, ami annyit tesz, hogy a megfelelő gomb kombinációt a megfelelő időn belül kell lenyomni, így látványos kivégzések képsora veszi kezdetét. Nos, ez így van kedvenc Star Wars-unk esetében is, nagyobb és fő ellenségeket íj módon győzhetjük le. Persze előbb le kell őket gyengíteni, aztán jöhet a megérdemelt képsorozat! Ha már gombnyomogatásról van szó, akkor meg kell említeni azt is, hogy a portálás ilyen téren kiváló. A kamera nézet jól követhető, a harc rendszert pedig tökéletesen átemelték a számítógépek világába. Hősünk fénykardjával magától védekezik (ezt is tudjuk fejleszteni!) a lövések becsapódása nyomot hagy a felületeken. Ezek ugyan apróságok, de tudjuk, hogy az ördög a részletekben lakozik! A részletekről pedig a grafikus motor és a fejlesztők, pályatervezők garantáltan gondoskodnak. A grafika színvonalas, szép effektekkel rendelkezik, így színpompás világot tár elénk.

Meglepő, de az írást itt pár negatív dologgal folytatom. A grafika néhol kicsit csicsás, vagy egy-két pályán vérszegény (első sorban a hulladéktároló Raxus Prime bolygóra gondolok). Ezt shaderelt csillogó felületekkel próbálják elfedni, ami szerintem 2009 végén már nem annyira fun. Persze a szájtátós részek vannak túlsúlyban, de ne feledkezzünk meg a magas gépigényről sem. Ezen sokat vitatkoznak az emberek, azt tudom, hogy saját GeForce GTX 260 kártyás gépemen, Quad Core procival (@3.75 GHz) a lehető legmagasabb látványjavító bekapcsolásával (driver-ben 16xAA) soha sem kaptam kevesebbet 30 fps-nél. Sajnos többet sem, mert frame lock-olt a játék hála a portálást végző zseniknek. Fel nem foghatom, kinek jut eszébe ekkora baromság, de reménykedjünk, hogy a következő javításban már feloldják ezt! Van egy olyan érzésem, hogy Quad Core processzorok használatára támaszkodik a program (főként az Euphoria miatt) továbbá egy komolyabb GeForce 9800 GT megléte is erősen ajánlott. A zenék említése már szóra sem érdemes… annyira pumpálják az adrenalint, hogy majd bele fulladsz tőle a játékba :). Mivel a karakterek valós személyek másai, így természetes, hogy a szinkron hangot is ők adták. A Force Unleashed két dupla rétegű DVD-n jelent meg, helyigénye pedig pofátlanul magas, 25 GB-ot (!!!) foglal a winchesteren!

Lord Vader was a broken shadow of his former self. I knew that one day you would replace him. – Darth Sidious

A játékidő nem túl hosszú, de egy ilyen klassz játékot nem szabad két délután letudni. Ehhez jönnek még a bónusz részek, melyek felteszik a pontot az "i"-re. Bámulatos, hogy formálták és szőtték át az eredeti történetet lyukasarcék ezzel a résszel. Luke Skywalker helyét úgymond mi töltjük be, és bár gonoszként, de ugyanazt az utat járjuk végig, mint ő. Így látjuk viszont droidunk Jabba palotájában a Tatooine-on, csak hogy egy meghökkentő példát említsek a sok mellett! Aztán átéljük a Hoth elleni támadást, csak ezúttal mi magunk vágjuk a fénykardot Luke arcába. Nem is tudom milyen rég vártam egy ilyen egyedi Star Wars játékra. Valami egészen egyedire, amit a Jedi Knight egyik része sem tudott, vagy csak nyomokban volt képes nyújtani. Ezért írtam a címben azt, hogy eljött az én galaxisom, vagyis eljött az én Star Wars játékom. Minden benne van, csúcsra járatva, apróbb hibákkal, de a végeredmény nagyon jó, és ezt a konzolos eladási adatok is mutatják. Ha pontoznom kellene, akkor egy picit túlértékelt, de 9/10-et adnék rá, és az idei mezőny egyik legjobb játékának ítélem. Jóformán alig keltette fel valami az érdeklődésem mostanában, és ez nem az egyre kevesebb időm, hanem a megfogyatkozott vagy épp értéktelen címek oka. Ezt a játékot akár vászonra is vihetnék, mert az elejétől a végéig minden adott a sikerre, továbbá nem csak a Star Wars fanoknak kötelező, hanem az igényes akció játékok kedvelőinek is - nagyszerű ajándék a karácsonyfa alá!

Utolsó módosítás: 2013.01.23. 19:46

Rise and shine Riddick! - játékteszt

Razor03 | 2009.08.02. 19:21 | kategória: játékteszt

"Time stops. I sleep for hours, days, weeks. And when I awake I'm still a creature of the Dark!" – Riddick

Olyan rég ömlengtem már egy játékról. Talán azért, mert utóbbi időben nem nagyon volt miről, most viszont van és írnék egy kedvcsinálót, egy nagyszerű, filmadaptációnak semmiképp sem nevezhető játék folytatásáról, melyben a világ egyik legütősebb legjobban kitalált figuráját vitték pixelre. Első körben a The Chronicles of Riddic: Escape from Butcher Bay-ről (majd az azt követő Assault on Dark Athena-ról) lesz szó, mely anno Xbox-ra jelent meg, később pedig PC-n is tiszteletét tette. A filmeket szerintem nagyjából mindenki ismeri, az első rész Pitch Black címen futott, mely egy egyszerű, alacsony költségvetésű sci-fi mozi, remek izgalmas történettel, saját univerzummal, és egy dark-os de mégis közkedvelt főhőssel. Riddickről van szó, aki látta a filmeket, annak nem kell őt bemutatnom, aki pedig nem az azonnal pótolja ezeket! A film második részében sok kérdésre, dologra fény derül, majd egy epikus befejezés tanúi lehetünk. Hogy mi lesz a folytatásban arról csak találgatni lehet, viszont van itt nekünk két játék, melyek enyhítik várakozásainkat!

They say hope begins in the dark, but most just flail around in the blackness searching for their destiny

A 2004-es Butcher Bay a filmes Pitch Black előtt történteket meséli el, vagyis inkább úgy fogalmaznék: mi magunk éljük át a már-már megszólalásig filmszerű interaktív élményeket. Most vagy belemegyek a részletekbe, ami szerintem tök felesleges, mert egy 5 éves darabról van szó, vagy inkább a folytatásról, vagyis a Dark Athena-ról írok. Röviden tömören azért pár szót ejtek az előzményről, hisz mi mással lehet egy folytatást összehasonlítani. A Butcher Bay annak idején elég rendesen megakasztotta a gépeket, emlékeim szerint 3.0 GHz P4 proci és GeForce 6800 GT kártya kellett a teljes, pompához. Meglepő módon az akkor még frissnek számító shader model 3-mat már erőteljesen használta a grafikus motor, mára szinte alap soft shadow effektel az élen. Karakter modellek, textúrák, részletek mind toppon voltak, és mai szemmel nézve is lazán megállják a helyük. Persze játékmenet nélkül nem sokat ér a grafika, a rideg fémes börtönbolygó pedig a régi idők cyber sci-fi mozik filmes érzését idézik (nekem mindig az Alien3 és Dredd Bíró jut az eszembe). Mi magunk is rabok vagyunk, vagyis Riddick szavaival élve "vendégeskedünk egy darabig" hogy aztán a börtön legkeményebb arcait, őröket és főmuftit hidegre tegyük. Roppant látványos átvezetőket láthatunk, olyan sztorit, mely végig lendületben van, nem ül le. Sok mellékküldetéssel, melyek főként a cella társak, bányászok és ott élők adok-kapok törvényein alapulnak. Ha valóban Riddick-ként akarunk játszani - a szerencsére nem két délutános játékidő alatt - akkor leginkább a sötétben lopódzva, lesből támadva hozunk örök nyugalmat az ellenségre, és erre a játékost néha rá is kényszerítik. Fegyveres lövöldözős részek is vannak bőven, sőt mech szerű gépezetbe is ülhetünk!

"Riddick thinks his shit ain't stink!" – Abbott

Riddick karaktere semmivel sem kevesebb, mint a filmekben, és ehhez az őt alakító Vin Diesel hozzájárult, elég rendesen. Saját monológgal, és olyan beszólásokkal teszi még élvezetesebbé ezt a játékot, hogy az ütős, iróniával tűzdelt beszólásokat legszívesebben mind felírnám. Ezek főként angolul ütnek, aki érti-érti őket, aki nem az sajnálhatja, bár a magyarítás is elég jól sikerült. Visszatérve Riddick-re egy kegyetlen és tökéletes gyilkoló gép, de nem az a fajta elmebeteg, aki kedvtelésből öl, hanem inkább csak a „rosszkor vagyok rossz helyen” alak mutatkozik meg szerepében, aki legkevésbé sem balek, sőt! Segít másokon, amolyan jó szándékú gonosz, és a jóság általában balul üt ki, de mint minden esetben végül a gonosz elnyeri méltó jutalmát, az odáig vezető út pedig nem kiszámítható! A filmben el is hangzik, nem szó szerint de: bizonyos időkben a gonosz ellen egy másik gonosszal kell fellépni! Riddick tehát egyfajta igazság osztó szerepet is betölt, és ha gyilkol, akkor azt stílusosan teszi. Amikor pedig bepöccen, akkor jajj annak, aki az útjába áll. A legkeményebb arc, és ehhez a szerephez az őt megszemélyesítő Vin Diesel egy kiváló figura, nála jobban senkit sem tudnék elképzelni erre a szerepre! Akár azon is töprenghetnénk, hogy akkor most Diesel játssza Riddick-et, vagy Riddick játssza Diesel-t? A mély érces hangjától kirázza az embert a hideg, erejében pedig soha sem kételkedtünk. Ez a karakter mégis életszagú, emberi, korlátok szabják és néha ennek szemtanúi is leszünk, de higgadt, megfontolt és ez teszi legyőzhetetlenné!

Kicsit másként éljük meg a játék részeket, mint a filmet. Míg a Butcher Bay egy bolygón játszódik, addig az új epizód, vagyis a Dark Athena többnyire egy gigantikus űrhajon, ami zsoldosokkal van tele, és kalózkodással, más bolygók kifosztásával teremt uralmat. A lemezre mindkét rész felkerült, aki nem ismerte ezt a nagyszerű játékot, annak mindenképp érdemes a BB-el kezdenie, mely jobb grafikával, és pár apróbb "hiba" – ha lehet így fogalmazni – kijavításával került újra kiadásra. Csak érintőlegesen néztem de, szerintem a 2004-es rilíz valahogy jobban fest, de lehet, csak azért mondom ezt, mert ahhoz verzióhoz szoktam.

The Darkness. For me, is where I shine!

Rögtön az Athena-val kezdtem tehát, eleinte sok bosszankodással. Ezek a játék konzolos portálásából adódtak/adódnak szerintem. Már az szemet szúr, hogy első indítás alkalmával felteszi a menü a nagy kérdést, hogy TV-n vagy monitoron szeretnénk játszani? Aztán azzal szembesül az ember, hogy 4:3/5:4-es LCD monitorok esetében hiába választja ki a hozzá tartozó felbontást és képarányt, ha az széthúzottan jelenik meg. Szerencsére legalább 10 féle képarány közül válogathatunk, ezek szemre alig különböznek, így print screen nyomkodás veszi kezdetét, hogy megtudjuk melyik a legmegfelelőbb. Aztán ha ez is megvan (alsó-felső fekete sávot sajnos az Istennek sem lehet eltüntetni, ha normális képminőséget akarunk) akkor jöhet a grafika maximalizálása, melyet Vistán tudunk teljes pompában elérni (XP nálam sajnos bugos volt a kép). A színvonal pedig első osztályú! Szépen megrajzolt textúrák és a világot jellemző komorság, ami ismételten az Alien filmeket juttatja a játékos eszébe, ami szerintem nem baj, hisz az a jó, ha elveszünk a részletekben. Ahogy merengünk az ablakon át az űr mélyébe, vagy a szellőzőben osonunk a sötétben és közben halljuk az ellenség szívének dobogását... ezek mind leírhatatlan hangulatot árasztanak!

In normal times, evil would be fought by good. But in time like these, well, it should be fought by another kind of evil!

Az ellenséges intelligencia változásokon ment keresztül. Kicsit a FEAR kommandósaira emlékeztető módon bújnak fedezékbe, változtatják pozíciójuk, és kihajolva majd visszabújva fokozatosan tüzelnek! Ez egy piros pont, ami viszont nem, azaz, hogy legtöbb esetben háttérbe szorul a settenkedés, és doom módjára folyik a mészárlás. Az amúgy sem túl nagy játékidő részeit pedig ezek teszik ki többnyire. Az élménybeszámolót ott folytatom, hogy megemlítek pár részletet. Látszik, hogy a fejlesztők nem futószalagon gyártották a folytatást, hanem dédelgetik Riddick-ket, ha már az ő kezükbe került! Olyan dolgokra (részletekre) kell gondolni, hogy az elfeledett Butcher Bay-ből van egy rosszakarónk, egy blue skin tag, aki arra esküdött, hogy megöl minket, mert bátyjával mi végeztünk. Persze ehhez előbb cellájából ki kell, hogy szabaduljon. Elmebetegekből pedig ezen a hajón is akad bőven, és ez így van rendjén, szokás szerint mindenki Riddick után kajtat. A hajon zombi szerű, emberből kegyetlen módon agy halott őrökké degradált fegyveres "szörnyek" állják utunk. Szemtanúi leszünk egy ilyen folyamatnak, ami elég megrázó, amitől nem csak Riddick kap vérszemet, hanem a játékos is. Minden pusztán a beleélésen múlik, és ez a játék nagyon jól össze van rakva, nem igazán találni rajta fogást!

Negatívumként fel lehet hozni, a hiányos monitortámogatást, vagy a rövidebb, és inkább akció orientált játék mentet, meg azt is, hogy eléggé csőjáték. Mondjuk ez a csőjáték dolog is khmmm kinek mi. Nekem például csőjáték a Call of Duty, mert szabad tereken játszódik, mégis 20-30 ember rohangál azon a pár négyzetméteren vezérelve, míg itt, kötelező a klausztrofóbiás bezártság érzet. Nincs tehát arcade jellege a játéknak, inkább erős történet orientált, és ez nem zavarja a játékost szvsz. Annak ellenére, hogy végig ugyanazon a hajon rohangálunk, mindig van új feladat, a gamernek pedig fel kell találnia magát a továbbjutás érdekében. Fegyverekből nincs hiány, kések, shotgun, automata gépfegyverek és sokkoló áll rendelkezésünkre. Kicsit hiányoltam az előző részben oly nagyszerű bunyókat, de amint megszerezzük a pengéket kezdetét veszi a kaszabolás, és ez kicsit olyan legyőzhetetlen feelinget ad :). A kivégzések pedig fegyvertől függően történnek, nem részletezném ezeket, de elég brutális módon, és precízen operál hősünk :D! Hangok, környezeti zörejek, morajlások és párbeszédek mind vérprofi módon adják vissza egy ilyen vértől, kegyetlenségtől, és rozsdától átitatott hajó belső légkörét. A grafika színvonalas, és egy teljesen átlagos gépen (GeForce 9600 GT, E5200 Dual Core, 2 GB RAM) is rezzenéstelenül fut. Nem lőnék le nagy poént, de ha elindítod az Athena-t, egy tenger partján találod magad, katapult fülkében ébredve. Nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak belső tereken, fém folyosókon, raktárakban és üzem központokban fogunk ezúttal szambázni, hanem a filmben is látott Új Mekka szerű kereskedő bolygón is tiszteletünket tesszük!

In the end, everybody bleeds the same!

Végszóként annyit, hogy bízom egy újabb folytatásban, bár inkább egy új filmes rész kellene már, és annak ismét a játék által tovább gondolt folytatása, mert ez így kerek, és így jó. Hogy jobb-e az Athena, mint a Buther Bay? Szerintem nem, és nem csak a játékidő miatt, hanem azért is, mert az jóval több karaktert, és játékot színesítő elemet felmutat (ring küzdelmek, kocka játék a sitten, rengeteg árulás, csencselés stb). Ez a mostani egy picit soványka lett, de a fejlesztő csapat, vagyis a StarBreeze így is nagy játékot tett le az asztalra. Egyébként az ő nevükhöz fűződik a rég elfeledett, szintén nagy kedvenc játékom az Enclave! Azt, hogy mitől ilyen jó ez a játék úgy is nehéz elmondani, ezt a bejegyzést játéktesztnek/élménybeszámolónak szántam. Korábban is akartam pár szót ejteni a Butcher Bay-ről, most viszont két legyet ütöttem egy csapásra. Amúgy sem tudtam megállni, hogy ne mondjak véleményt erről a játékról, így végül értékelem is, az előző részt figyelembe véve 8.8/10, egyébként meg egy vérprofi és bitang jó játék! Már csak a filmeket megszégyenítő történet és karakterek miatt mindenképp végig kell játszani! Ilyenből kellene több. Végül egy utolsó idézet Riddick-től - ami szerintem a legjobban ütött:

"If you live hard, death comes easy"

Utolsó módosítás: 2011.02.15. 21:26

Rainbow Six Vegas2 – Inkább leszek terrorista

Razor03 | 2009.04.26. 12:29 | kategória: Powered by Unreal Technology

A cím azt hiszem ennél kifejezőbb már nem is lehetne. Igaz, maga a játék nem ma jelent meg, és nem is kelt nagy érdeklődést az emberekben, de én azért írnék róla pár sort, ha már kipróbáltam. Az előző rész véleményem szerint egy nagyon jól sikerült darab, megjelenésekor ütött, elég rendesen. Nem a grafikájával, és még csak nem is az újszerű játékmenetével hívta fel az emberek figyelmét, hanem az utánozhatatlan szinte Die Hard-movie szerű eszement jó darálós - és tudjátok, a régi jó klasszikus akció mozikat idéző "mindent szitává lövünk, szétrúgjuk a terroristák seggét" jellegével!

Azt lehet mondani, hogy az első rész nagyon összejött fejlesztőknek. Mivel R6V az Unreal 3.0 engine (kezdetleges) változatát használja, így a jól bevált fedezék rendszerré épülő, és a nagyszerűen használható játékstílust elsőként ebben az alkotásban próbálhattuk ki. Ugye egy FPS játéknál azért a grafika is szempont, hanyatt ugyan nem estünk a látványtól, amihez azért elég nagy gépigény társult, de megállta a helyét. Ezt persze tudjuk be annak, hogy első sorban konzolra készült a cucc, így is inkább egy év végi nagy meglepetésnek számított, hogy megjelent PC-n is. Nem meglepő hát, hogy összesen 620 MB-nyi javítás készült hozzá az utóbbi időben.

De ez szerintem senkit sem érdekelt, hisz a szuper hangulatos játékmenet, a hozzá tartozó változatos pályákkal, feledhetetlen légkörrel tényleg a legjobbak közé emelte a Vegas-t, ami nálam többszöri újrajátszást eredményezett. A vérpezsdítő zene, hanghatások, melyek soha korábban nem tapasztalt minőségben szólaltak meg hangrendszeremen, az alapszintű, de könnyen kezelhető csapat irányítás, jól használható fedezék rendszer pedig feltette a pontot az "i"-re. Ezen felbuzdulva UbiSoft-ék kiadták a Vegas2-t, ami az első render előzetest nézve sem tűnt túl biztatónak, hisz véleményem szerint, ha a közönséget ilyesfajta videókkal próbálják megnyerni, az már régen rossz. Nem hiába rejtegették a tartalmát, mert a jól hangzó 2-es számmal fémjelzett cím nem takar mást, mint egy átlagon aluli rókabőrt, melyet néhány aprósággal kiegészítve próbálnak elsütni.

Első körben, telepítés után azzal kezd a program, hogy letölti a szükséges javításokat, ami eltart egy darabig, hisz ezt a részt is alaposan foltozták, amit nem értek, hisz az előző hibáiból tanulva, ezúttal tényleg csak a küldetésekre, és pályatervezésre kellett, hogy figyeljenek. Mi magunk tudunk karaktert generálni, de ennek egyszerűen nincs semmi jelentősége. Ez nem Sims, akkor meg minek? Aztán a következő dolog, ami kiábrándító, hogy a fegyverek testre szabhatóságán kívül semmilyen újítást nem lehet benne felfedezni. A grafika szerintem botrányos, nagy tereken néhol villognak a textúrák, nem zavaróan, de akkor is szégyen manapság, és ráadásul bűn rondák, mosottak, low poly tereptárgyak ami valljuk be a GeForce GTX 285-ök korában, és az Unreal 3.0 tartalékait ismerve megint csak kiábrándítóan hat! Persze a gépigény legalább baráti, és élsimítást is 8 fokozatban tudunk végre választani, de ennyi. A hangzás, maradt a régi, viszont a játékmenet ezúttal nem menti meg a franchise folytatást.

Egész egyszerűen kiábrándító a pályaszerkesztés, ötlettelen, egysíkú, monoton, amit azzal ellensúlyoznak, hogy még több terroristát zúdítanak a játékos nyakába, elég feltűnően csőjáték érzete támad az embernek. A történetről annyit, hogy inkább keress valami jó filmet, vagy kezd el a sima Vegast, mert amíg az tényleg a monitor elé szegezte a játékost, és tényleg nem lehetett tudni ki áll a háttérben, addig itt azt sem, hogy mi lesz, vagy mi van, mert annyira érdektelen. Olyan marha sokat nem lehet hát írni a folytatásról, ami inkább maradt volna egy olcsó kiegészítő, mint 2. rész, de ők tudják, minden esetre kár volt lejáratni ezt a jól felfuttatott nevet. A hangulat azért néha szivárog, de ezt is csak az előző részben annyira kedvelt zenék, és elemek teszik. Nem tudom ki hogy van vele, de ha pontozni kellene, akkor 7/10-et adnék rá. Kevesebbet csak szutyok játékok érdemelnek, többet meg a jól sikerültek. Időtöltésnek jó, élvezni csak az fogja, aki nem látta az előzőt, aki meg igen, az inkább keressen valami mást, mert úgy is csak botránkozni fog!

ps. Erről a játékról sajnos nem lehet többet írni, de legközelebb valami tartalmasabb bejegyzést írok, pl. Mafia2 vagy Call of Juarez folytatásról. Azok játékok lesznek a javából!

Utolsó módosítás: 2009.05.27. 18:16

In Space No One Can Hear Your Scream - Dead Space teszt

Razor03 | 2009.03.30. 19:38 | kategória: játékteszt

Vannak játékok, melyekről nem lehet túl sokat írni vagy beszélni. Pedig jók, nem kiemelkedően, de hozzák azt a szintet, amire azt mondod, miután kipróbáltad: ADJA! Kedvenc kiadónk EA, aki ugye arról híres, hogy az unalomba fulladó franchise szériákról minden évben lehúz egy újabb a rókabőrt (Need For Speed, FIFA, Sims...hadd ne soroljam) most valami egészen újjal ált elő. Eddig is ők birtokolták a világ talán leghangulatosabb horror játékának címét (Clive Barker’s Undying) ismét megmutatták, hogy ott vannak ők, ha horror témáról van szó! Ez a játék nem tölti be azt az űrt, amit kellene, hisz azt már Carmack-ék Doom3-ja megtette, de jól elfér mellette. Címe pedig nem más, mint a találóan sejtelmes: Dead Space!

Stílusosan horrorisztikusra formált EA logó enged tovább a menübe (a'la Undying) ami rettentően puritán, de legalább jól konfigolható és átlátható. A grafikát maxolhatjuk nyugodtan akár egy GeForce 8600 GT kártyával is, de erre majd még visszatérek. Irányítást szerintem nem érdemes piszkálni. Már csak azért sem, mert a kamera nézet és kezelés első blikkre botrányosnak tűnik, de véleményem szerint, mint a legtöbb játékot, ezt is simán meg lehet szokni. Szóval én hagytam úgy, ahogy volt majd kiválasztottam a közepes nehézségi fokozatot, amin simán teljesíthető az összes szint, továbbá ezen a fokozaton már hozza a túlélő horrorok hangulatát. A címből kiderül ugye, hogy valahol a világűrben fogunk parázni, de magára a parára a horror címeket ismerve kicsit várnunk kell :).

Egy mentő hajon közeledünk szép óvatosan az űrben, a sodródó USG Ishimura bányász (bolygótörő) hajó felé, mellyel megszakadt a kapcsolat. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egyszerű technikai gubancról lehet szó, első körben becsapódunk Ishimura-ba, de szerencsére mi és a legénység, karcolás nélkül túléljük a "landolást". Észrevesszük, hogy a hajó legénységét elnyelte az űr, mert vérnyomokon és felforduláson kívül semmit sem találunk. Aztán elszabadul szép fokozatosan a pokol, és elszakadunk a többiektől. Igazából semmi olyan nem történik, amit előre ne lehetne megjósolni, gyakorlatilag azt is tudtam előre mikor fogok majd félni, és mikor csak megijedni :). Szóval ez egy ilyen játék, könnyen kiszámítható, de higgyétek el nekem: mégis nagyszerű és nagyon rendben van!

Előző bejegyzésemben is írtam, hogy manapság a gamer társadalmat többnyire nem a gondolkodást igénylő játékokkal kényeztetik el. Dead Space sem pörköli halálra agytekervényeinket, de tartalmaz annyi feladványt, hogy aki ezeken nem tud túljutni, az meg is érdemli! Ezek a feladványok a fizikai motorra épülnek, tárgyakat kell mozgatnunk vagy épp lelassítanunk és ezt egyik speciális felszerelésünknek köszönhetjük (sztázis) amit időnként újra kell töltenünk. Páncéllal ellátott szkafanderben közlekedünk, amit a kihelyezett boltokban tudunk időnként komolyabbra cserélni. Ami persze nincs ingyen, de lazán össze lehet annyi pénzt szedni, hogy meg tudjuk időnként lépni felszerelésünk módosítását/bővítését. Fegyver arzenálunk kezdetben az alap szintű plazma fegyverből áll, a többit pedig mindenkinek magának kell megismernie. Adtam a fórumozók véleményére, és első sorban a plazma vágót tápoltam, továbbá a lángszórót is igénybe vettem időnként. Fegyvereket tovább fejleszteni a munkapadon lehet: tárazás sebességét, sebzést és a kapacitást tudjuk növelni, ami látványosan jobban aprítja az utunkba kerülő ember maradványok sokaságát.

Ezekből pedig akad bőven, hisz ők nem mást, mint a volt legénységet képviselik. Csápos karmos eltorzult őrjöngő húszabáló szerepében hozzánk ránk a frászt, mi pedig stílusosan lőjük őket halomra. Érdemes a lábakra, fejre célozni, aztán egy határozott mozdulattal arcon taposni a még vérszomjas földön fetrengő dögöket. Egyébként mindennek Doom3 feelingje van, csak jóval kevesebb sötéttel, a pályaszerkesztés is átláthatóbb, bár tereptárgyakból lehetne több. Leginkább belső részeken mászkálunk, de előfordul, hogy az űrhajó bizonyos részeit sérülés éri, így a világűrben is gyönyörködhetünk. Persze csak módjával, mert oxigén-palackunk nem tart ki sokáig. Kellék tárunk (inventory ha így jobban tetszik) nem csak lőszerből és első segélyből áll, pót oxigén palackot is vehetünk magunkhoz. Ezeket legtöbbször a legyilkolt szörnyektől vesszük el, de vásárolhatunk is. Egyébként, ahogy haladunk előre egyre kevesebb lőszert fogunk találni és ez adja az igazi survival feeling-et!

Ami a grafikát illeti, nem túl kiemelkedő, de jónak mondható. Kicsit dolgozhattak volna többet a textúrákon, főként a környezet textúrázásán. A karakterek, fényhatások és különböző füst, shader és részecske effektek rendben vannak és ehhez nevetségesen alacsony gépigény társul. Nálam GeForce 8800 GT kártyával repkednek a 160-250 fps-ek, ami a mai világban a csúcs játékok esetében nagyon meglepő! Bár ezen, szerintem senki sem fog problémázni :). Egyébként az űrös hatást nagyon jól eltalálták, a súlytalanságot, ahogy a folyadék szivárog a leszakadt csövekből, vagy a légüres tér hatását! Ha kinézünk az űrbe, vagy épp olyan helyen járunk, ahol láthatjuk a bolygót melynek gravitációs mezejében sodródunk...hát mit is mondjak, a látvány nagyon pazar!

Manapság elég kevés jó TPS játék készül, a horror kategóriában szinte semmi. Ezért meg kell becsülni ezt az alkotást, mert úgy vélem derék munka. Nem egy Gears of War vagy Resident Evil, de minőségileg hozza a tőle elvárhatót. Érdekes, hogy a szintén jól sikerült Cold Fear-t valahogy soha sem sikerült 2-3 óránál tovább játszanom, míg a Dead Space-t nem tudtam megunni. Egyetlen negatívumról tudok beszámolni, az pedig az időnkénti összeomlást jelenti. Néha szabálytalan művelettel leállt a játék, vagy grafikai hibák jöttek elő, pedig más játékoknál nem szokott probléma lenni. Bugokkal sem találkoztam, maximum a falba ragadó hullákat lehet még megemlíteni, de melyik az a játék, amelyikben nincs hasonló, nem is számít ez negatívumnak – szerintem. Ha pontozni kellene, akkor 8.5/10-et megérdemel. Jó játék, jó szórakozás, megéri az árát. Végezetül jöjjön egy idézet 1979-ből, hogy ne feledjétek: "In space no one can hear you scream!"

ps. Egy dolog, ami még eszembe jut az írás végén, mégpedig a legnagyszerűbb játékok általában a semmiből jönnek (legjobb példa talán a FarCry) és ezek sokkal nagyobb meglepetést okoznak, mint az agyon hype-olt darabok (ellenpélda: Crysis). Ide sorolható a nemrég megjelent, Cryostasis, mely nagyobb figyelmet érdemelne, mint amekkorát kap! A konklúziót szerintem nem nehéz leszűrni...

Utolsó módosítás: 2009.04.01. 18:51

Everybody falls the first time - Mirror's Edge

Razor03 | 2009.02.22. 16:35 | kategória: Powered by Unreal Technology

Mostanában úgy éreztem, hogy kezd nálam is elsikkadni blogom tartalmának bővítése. Rájöttem, hogy hiába van sok új cím, ha a számítógépes játékok már alig fognak meg, sőt, szinte semennyire. Inkább a régi, klasszikus darabokkal játszom (StarCraft, Nocturne) vagy épp semmivel. Néha becsúszik egy nagy név, és arról szívesen írok. Ősszel sok olyan játék volt, ami elég erősen magával tudott még ragadni (Brothers in Arms Hell’s Highway, FarCry2) azóta viszont semmi, az újak közül. Aztán ahogy nézem a jövő felhozatalát, még a vállrándításig sem jutok el. Nincs egy olyan cím sem, ami felkeltené figyelmem. Egyedül a Mafia 2-t várom, de azt kegyetlenül, illetve ott van még a GTA4, ami réges-rég megjelent, de eddig nem volt hozzá szerencsém. Ilyen az új Prince of Persia is. Ami viszont a horogra akadt, az nem más, mint az egyedi tartalommal bíró Mirror’s Edge, és erről szeretnék pár gondolatot veletek megosztani.

Utopia, take me away...

Világ életemben rajongtam a platform játékokért, ahol időre, vagy épp minden ugrást kicentizve kell célba érni. Ezen játékok többnyire külső nézetes cuccok, legnagyobb képviselőjük pedig nem más, mint a jól ismert Tomb Raider. Az viszont tény, hogy egyik ilyen játék sem ment rá szinte 100%-ig a szín tiszta mászkálásra, a Mirror’s Edge alkotói pedig ezt a kiaknázatlan lehetőséget ragadták meg. Ha a már önmagában adrenalin dús, életveszélyes ugrálás nem lenne elég, kapunk időnként közel harci-lövöldözős részeket is, de erre még később kitérek. A játék egy olyan utópisztikus világban játszódik, ahol az információ csere tiltva van, a civilek pedig látszólag zombiként tengetik mindennapjaikat. A hölgy, akit alakítunk ennek a rendszernek úgymond ellensége, egy futó, aki a Mátrixot megszégyenítő mutatványokkal suhan háztetőről háztetőre. Faithnek hívják, és személyes hadjáratba kezd, mert húgát, aki pont a rendőrségen dolgozik, gyilkosság miatt letartóztatják. Ha őszinte vagyok, nem a történet teszi naggyá, kiemelkedővé ezt a játékot, hanem a tálalás és a hangulat. Aki filmekbe illő történetet keres, valószínűleg csalódni fog, aki viszont azt, amit eddig a Mátrix univerzumból nem nyúltak le, vagyis a háztetős ugrálásokat, és a belső nézetes kung fu szerű harcot, nagy kedvencre talál!

Free your mind!

Túl sokat nem lehet erről a játéról beszélni, mert amit képvisel, azt a szín tiszta élmény kategóriába tudom sorolni, és erről az értékről nem igazán lehet sokat írni. Az egész játéktér egy akadály pályának van felépítve, mondanom sem kell, hogy felhőkarcolók és azok belső iroda részei váltogatják egymást, de a metrók és csatornák sem ritkák. Ami nagyon tetszik, azaz, hogy a környezet még ha első ránézésre egyhangúnak is tűnik, nem válik monotonná, és ezt a jól, ügyesen és logikusan felépített elemek teszik. Ami díszlet, az egyben kihasználásra is kerül, hogy olyan iramban suhanjunk, amiről a valóságban csak álmodni lehet :). Irányítás első osztályú, bár nekem a vártnál tovább tartott elsajátítani, de amennyit bénáztam, legalább annyit nevettem rajta. Ha ráérzünk az ízére nincs megállás, és úgy tépünk mindenen keresztül, mint az a lenti videóban is látni lehet majd!

PhysX, de kell ez nekünk?

És ez a fajta látvány nem ámítás. Mirror’s Edge tényleg brutálisan néz ki, és ehhez baráti gépigény társul. Nvidia tulajként pozitívan hatott, hogy GeForce 8800 GT kártyám rendelkezik PhysX szimulációs képességekkel, és az is, hogy ez az első olyan game, amiben ezt élesben is tesztelhetem. Nos, a teszt az kb. addig tartott, amíg elértem az első olyan részig, ahol rám lőttek. Itt az üvegszilánkok az amúgy folyamatos 60 fps-t 5-re lassították, és így szó szerint diavetítéssé vált a gameplay. PhysX-t azonnal ki is kapcsoltam, de a látványból jóformán semmit sem vesztettem, cserébe rátoltam a 16x-os élsimítást, ami nem lassított a sebességen. Ennyit tehát a nagy hype-al beharangozott törmelék-fizikai szimulációs progiról, nem tudom milyen kártya képes bekapcsolt állapotban 30 frame mellett tartani, de tény, hogy nem fogok érte a boltba rohanni. A grafikát az Unreal motor 3.0-ás változata mozgatja, és pár korábbi hasonló kategóriással ellentétben, érződik, hogy értő kezekbe került. Nagy tereket mozgat HDR-el, a színvilág teljesen egyedi, ahogy a fehér terek átmennek zöldes-kékes vagy más színekbe. A környezet tehát tetszetős, de soha sem szeretnék ilyen steril világban élni, remélem, hogy az, amit a játékban és filmekben látunk még véletlenül sem következik be a jövőben!

I know kung fu!

Essen pár szó (és tényleg csak pár, aztán zárom az írást, így remélhetőleg mindenki olvassa, nem kívánok oldalakt körmölni - tudjuk miért) a harcokról, fegyverhasználatról, merthogy ilyen is került a Mirror’s Edge-be! Alapból fegyvertelenül rohangálunk, és puszta kézzel szállunk szembe a jól felszerelt elit csapatokkal. Ez úgy alakul, hogy felvesszük az iramot, kis kergetőzés közepette, aztán jöhet, aminek jönnie kell! Kiszemeljük a hozzánk legközelebb lévőt, "fókusz" és kezdődhet a harc (ha már Mátrix szagú a téma, lehet lassítani is is!). Rajtunk múlik, hogy becsúszunk, megrúgjuk, vagy épp bezúzzuk az arcát a ránk törő fakabátnak. Persze az ellen védekezik is, tehát fontos a lendület, ezt lehet érezni, mikor vagyunk jók, ha elvétjük könnyen a földre kerülünk. Ellenségtől különféle fegyvereket vehetünk el, pisztoly, gépfegyó, shoti és távcsöves tartozik a felhozatalba, és véleményem szerint ezek mind kiválóan használhatók! Nem is tudom mikor volt legutoljára olyan érzetem egy játékban, hogy "tényleg" fegyver van a kezemben. Ezek persze addig tartanak, míg ki nem lőjük a tárat, meg amúgy is hátráltatnak a futásban, mászásban, de jól el lettek találva. Kicsit bánom is, hogy nem valami hc shooter-t csináltak a Mirror’s-ből ennek tükrében, de így is jó, és csak egy kis részét teszi ki a játékidőnek, a lényeg az a fent írtakon van. Hát igen, a játékidő, az sajnos elég kevés, mint az mások elmondásából kiderül, mert jómagam még csak a felénél járok - nem szándékom egy délután alatt végigvinni semmit!

Egyik kedvenc számom a Chriss Ortega és Thomas Gold féle MIX mely Utopia névre hallgat, és valahogy pont ehhez a játékhoz illik hangulatilag, no meg egy-két Deadmau5 szám is, mint például az Alone With You! Ne kérdezzétek, hogy Deadmau5 hogy jön ide, hangulatilag hozzá tudom kapcsolni őket ehhez a játékhoz perpillanat, és ha már felhoztam, annak aki nem ismeri őket nyugodtan keressen rá youtube-on. Egyszer ezek is lecsengenek, mint, ahogy a Mirror’s Edge is, de addig párszor végig fogom játszani, mert ha nem is lesz klasszikus, de tökéletes egy kis lazításra. Megtöri a sablon játékok uralmát, még ha kicsit arcade módon teszi azt, nem mondhatjuk, hogy nem lett jó. Manapság már úgy is ez számít szórakozásnak. Fáradtan hazamész, beesel a fotelba, a nagy HD TV-d vagy monitorod elé, és tolsz valami egyszerűt, de jót, ha épp nincs jobb dolgod. És erre a Mirror’s Edge kiváló, vétek kihagyni. Szerintem egy erős 9-est megérdemel :).

Utolsó módosítás: 2009.02.22. 17:07

Tomb Raider Underworld - Megöltétek Larát

Razor03 | 2009.01.04. 13:11 | kategória: demo teszt

Új év, új bejegyzés, és a témája: Tomb Raider legújabb kalandjának a demó verzió alapján történő ismertetése, vagyis inkább egy keserű vélemény nyilvánítás. Az én sztorim ott kezdődik, amikor kipróbáltam életem első Tomb Raider játékát, mely a 2. rész volt, lassan 10 éve. Azt merem mondani, hogy szerelem volt első látásra, mert a szó szoros értelmében olyan Tomb Raider fanatikussá tett, ami az Angel of Darkness-ig kitartott. Azt hiszem életem legmeghatározóbb játékos élményeit a 3. rész pályái, története, hangulata jelentették. Megvolt bennük minden, a sorozat csúcsra járatása, amit aztán a különleges Egyiptomban játszódó 4. követett, majd egy fantáziátlan és pofátlanul rövid, és egyszerű Chronicles, de még azt is szerettem. A folytatás, vagyis az Angel of Darkness minden mozzanatát lenyűgözve figyeltem, az új grafikus motort és képeket látva csak találgatni tudtam mennyire nagyszerű lesz a soron következő, egyben utolsó Core Design produkció. Utolsó, mert megbukott a 6. rész, bugos volt, optimalizálatlan és csak nyomokban Tomb Raider, alig tudtam elhinni, hogy így lejáratták azt, amit annyira szerettem. A további részekért már a Crystal Dynamic a felelős, tehát a Legend vagyis a sorozat újra feltámasztása, Anniversary, vagyis az első Tomb Raider 10. évfordulójának a remakeje (ettől köpnöm kell hadd ne részletezzem miért, ki sem próbáltam) és a legújabb Underworld névre hallgató részekért.

2004-ben megtudtam, hogy a Legacy of Kain motorjával készítik a Legend-et, lehetett érezni, hogy az akkor már igen csak pénz szagú, sok helyen kreativitást nélkülöző fejlesztő cégek árnyékában a megújítás már csak egy műanyag Tomb Raider-t takar, és műanyag tartalommal kerül a boltok polcaira. És ez be is igazolódott, csak annyira volt nehéz és összetett, hogy egy 12 éves srác is röhögve végig tudja nyomni, továbbá inkább a Tomb Raider filmek irányába kanyarodtak. Iszonyat béna karakterek (főként a csöppet buzis napszemüveges komornyikunk, és a raszta néger, a maga hányingerkeltő stílusával és felénk irányuló dumáival) elcseszett boss-ok és boss harcok, lopott ezerszer látott helyszínek, és nevetségesen kevés, leegyszerűsített játékidő. Ennél még a Darkness is 3x többet nyújtott. Ráadásul a Legend PC-n rondább volt, igen, tessék csak össze hasonlítani az Xbox360-as verzióval, mai napig nem sikerült ezt megemésztenem, de hát jócskán tomb’-olt már a nextgen Xbox láz. Ami még durvább, hogy PC-n csak 2 patch után vált élvezhetővé, mert a nyers állapotában lévő Legend épp csak 25 fps-el szaladgált GeForce 7800 GTX kártyákon, ami akkoriban elég ütősnek számított, de a kiadott javítások szerencsére 6800 GT-n is játszhatóvá tették (ebből is látszik mennyire törődtek ezek a nem mondom kik a PC-s rajongókkal, rajongói kívánságokkal, biztos vagyok benne, hogy nem azzal voltak tele a rajongói fórumok, hogy csőjátékot akarunk, mert a 10 éves gyerekem nem tud tombréderezni). Lara karaktere is gyalázat, a hangja még inkább, azt hiszem nem is folytatom, ez már nem az én játékom volt, és itt meg is halt a franchise a szememben, az Anniversary-t már meg sem néztem, pedig bundle játékként adták az új videokártyámhoz.

Már egy jó ideje letölthető az Underworld demója, és megvásárolható a teljes verzió is, végül úgy döntöttem teszek egy próbát a demóval, hátha sikerült annyit hozzá adni a játékhoz, hogy ne csak a mai fiatalok és újoncok tudják értékelni Lara Croft új epizódját. Hát tévedtem, bár az előzetes videókat elnézve várható volt, hogy nem fog bejönni. Nincs egy fikarcnyi szikra sem, ami érdeklődésem felkeltené, még most is ugyan azok a leegyszerűsített elemek, szinte nem is te nyomod a gombokat a billentyűn, mert a szádba rágják, hogy mikor mit kell csinálni. Telepítés után egy gyors konfigurálás, mindent maxra húzva (16xQXAA is!) a meglehetősen szép menüben találtam magam, kicsit olyan Angel of Darkness feelinget váltott ki, de az ezt követő ingame átvezető el is oszlatott minden reményt. Lara hülye, kurvára hozzá nem illő hangja, és a kib*#;×&} raszta néger azt hiszi magáról, hogy kemény szövegelése el is vette a kedvem rögtön az egésztől. Aztán tengerbe ugrás, húú de szép víz, hú de szép mű háttér, és már fel is másztam a 2 másodperces pókokat lepuffantva a magasba. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a színvilág, a karton növényzet a legkisebb mértékben sem kölcsönöz tájföldi hatást, percekig csak előre futunk, szakadékon átlendülve, peremben megkapaszkodva, hogy aztán az elsőre nehéznek tűnő, majd 10 perc alatt minden gondolkodást nélkülöző továbbjutásért felelős akadályt leküzdjük. Jön pár vérengző felbőszült tigris, akik csapatosan törnek az életünkre, de a kifogyhatatlan lőszernek hála, hajmeresztő cirkuszi ugrabugrák közepette legyőzzük őket. De legalább a hullák nem tűnnek el, szép volt Crystal Dynamic csontot nekik. Lara mozgása gumiszerű, ahogy mászik a falon, hát azt hittem sírva fakadok. A lába úgy nyúlik oldalra, mintha gumiból lenne, ha véletlen lepottyanunk valahonnan, akkorát koppan a földön, mint egy cementes zsák, sőt még pattog is, nevetséges - mást nem tudok mit hozzá fűzni. Semmi sem nyűgözött le, se a grafika (pedig 16xAA-val 30-50 fps-el ment), se a játékmenet, alig vártam, hogy a végére érjek, és le tudjam törölni.

Nincs azaz isten, hogy én ezzel valaha is játsszak, vagy megvegyem. A régi részekből, ha egyetlen pályát nézünk, az hetekig eltartott, volt annyira összetett, annyira kiszámíthatatlan, élvezetes, hogy száj tátva várd mi lesz, mi fog történni, ha megtalálod a kulcsot, ha kinyílik az ajtó, ha lemegy az átvezető, mi lesz a következő helyszín és a sok-sok kis apróság, ami mára eltűnt. Leírtam már párszor, de az ördög a részletekben lakozik, és az Underworld-ben nincsenek részletek, ha valaki talál, azért szóljon. A régi részek kedvelői szerintem tudják, miről beszélek, és azok ismerete nélkül mások viszont nem, sajnos azt kell, hogy mondjam, ez így számomra, ebben a formában értékelhetetlen és élvezhetetlen. Tudom, hogy nem egy demó alapján kellene ezt mondani, de elég volt annyira, hogy tudjam ez semmivel sem különb, mint a Legend volt, sőt talán még alul is múlja. Napokban vittem végig a Prince of Persia The Sands of Time-ot kb. 4. alkalommal, és mai napig, mai szemmel nézve is lenyűgöző, olyan, amilyen a Crystal kezében a Tomb Raider név soha sem lesz! Lehet még taposni ezt a franchiset, úgyis szétcsesznek ma már minden nevet a világon, és ennek fényében azt hiszem a fenti cím találó, meg ez a kép is.

Utolsó módosítás: 2009.01.04. 17:23

BloodRayne 0.5 alias Nocturne teszt!

Razor03 | 2008.12.06. 17:21 | kategória: nosztalgame

Párszor elképzeltem, hogy fogom ezt a blogot kezdeni, de az első billentyű leütéséig mind elfelejtettem, pedig bármelyik variáció volt annyira rugalmas, hogy megállta volna helyét, ezért most egy újat kell, hogy kitaláljak. Igazság szerint, ha sokat ír az ember, úgy sem olvassák az agymenését, ha keveset, akkor viszont magát teszi kevéssé. Aztán felmerül még pár kérdés, hogy van-e értelme 17 írás után folytatni, hisz hiába körmöl több oldalt, ha senki sem fog a témához szólni, de a nézettségi számláló azért kárpótol, ha már ennyire pesszimista vagyok, illetve az is, hogy van pár törzslátogatóm, és nekik szívesen írok. Ezúttal egy 1999-es játékról szeretnék írni, és mindezt 2008 telén nem könnyű úgy szavakba önteni, hogy érdekessé tegyem azt a látogatók számára! DE:

Ezt a bejegyzést mindenképp olvasd végig. Első sorban azoknak ajánlom, akik szeretik a régi, mára inkább klasszikus 3D-s grafikát használó PC játékokat, szeretik a hamisítatlan horror, platform, kaland típusú cuccokat, melyek mára szinte kihalóban lévő logikai részeket tartalmaznak, továbbá szeretnéd tudni, honnan ered a BloodRayne játék, és a játékban megismert dhampire hölgyemény, de legfőképp azért, ha kíváncsi vagy milyen játék volt a: Nocturne!

Nosztalgia powaaa!

Számítógépes pályafutásom kezdetén, valamikor 99 telén megvettem életem első guruját. Akkor ez az újság tényleg etalonnak számított, és mint valami szentírást úgy olvastam a lapot még pár éven keresztül! Bevallom, talán ez a lap adta az első löketet ahhoz, amit ma már munkaként végzek, és szeretek, de hogy ne kanyarodjak el a témától, az utolsó oldalon írták, hogy a 2000/01-es kiadásban lesz egy cikk, valami horror játékról, amit Nocturne-nek neveznek. Így hát megvettem a következő számot is, és az azt követő 30-40 kiadást, a lényeg, Nocturne ügyben gyakorlatilag ismertető nélkül maradtam. Sajnos cikk helyett egy végigjátszás szerű iromány került a lapba, így az akkor még foto realisztikusnak számító grafikán, képeken kívül kézzel fogható információhoz nem jutottam. Mivel cimborám is elég szépen rákattant a témára, így hozzá jutott a demó verzióhoz.

A demó, az akkori gépén nagyon szépen futott, és emlékszem, hogy ki voltunk akadva, az ajánlott 400 MHz-es processzoron, 96 MB RAM-on és 32 MB-os videokártyán :). Ezt ma már leírni sem könnyű mosolygás nélkül, de akkoriban egy ilyen konfig álomszerű gépezetnek számított! Arra is emlékszem, mikor a gépet rendeltük, és megkérdezték szüleim: "kisfiam mennyi RAM-ot kérsz majd a gépbe? 32-t vagy 64-et?" erre jött a válasz "elég nekem a 32 is" :D, így hát lett egy 32 MB SD RAM-os gépem, amin a tuti S3 Trio 4 megás kártyának hála, az új, 3D-s kártyát igénylő játékok egyike sem futott rendesen, feltéve, ha szoftveresen hajlandó volt elindult. Így aztán szépen lemaradtam erről a játékról, különben sem lett volna módom hozzájutni, örültem, ha kis floppy-n el tudtam cipelni pár játékot :).

Haverhoz jártunk át játék nézőbe, hisz 333 MHz-es Celeron gépén TNT 16 MB-os kártyával már csodás grafikával mentek a játékok. Neki sikerült hozzá jutni a Nocturne demo-hoz, ami mai napig megtalálható az interneten. Emlékszem milyen félelmetes volt, ahogy a kihalt horrorisztikus pályán kellett mászkálni, ajtókat nyitogatni és kulcsokat keresgélni. Mindez olyan környezetben elevenedett meg a képernyőn, ami mára igazán szívügyemmé vált. Gyakorlatilag az 1930-as években járunk, valamikor éjfél tájt kell a moziban az ülések között mászkálva, szürkés füstös teremben a vetítő fényét megtörve egy tekercs után kutatnunk, hogy a vásznon látható mozgó (igen tényleg mozgó, valós filmfelvétel) filmet egy másikra cserélni, hogy aztán a frankenstein film láttán életünkre törő szörny legyőzésével a demó végére jussunk. A szörny, miután a nézőtérbe érünk, áttépi a vásznat, és üldözőbe vesz minket. A hagyományos lőfegyverek mit sem érnek ellene, az elefántölő mordályra lesz szükségünk, hogy legyőzzük! Azt hiszem, erre a cuccra nyugodtan rá lehet aggatni az "instant horror" jelzőt, hisz adrenalin szintünk a rövidke demó alatt is a magasba szökik! Mindezt 14 évesen látni tényleg durva volt, a PC GURU további képeit elnézve, még inkább nőtt a vágy, hogy milyen jó lenne egyszer ezzel a gammával játszani. Aztán eltelt vagy 10 év, én is felnőttem, és a játék látszólag feledésbe merült. Kb. eddig tart az emlékekből táplálkozó nosztalgia, és mivel érdeklődésem a PC-s játékok iránt, azóta is töretlenül megvan, úgy döntöttem ezt a játékot legalább egyszer ki kell még próbálnom!

Amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra!

Az elgondolás szép és jó lenne, ha boltban árulnák, de értelem szerűen egy 99-es játék ma már nem kapható. Tudomásom szerint régen sem nyerte el tömegek tetszését a cím ezért a fejlesztők koncepcióváltás mellett döntöttek. Tény, hogy mai szemmel lehet igazán értékelni azt, amit fentebb írtam, hisz a Doom3-mak vagy egyéb horror játéknak nevezett cuccok korában még hasonlót sem lát az ember, és lehet, hogy a jövőben sem fog! Nagy nehezen csak sikerült az internet bugyraiból elő bányászni ezt a gyöngyszemet. Sajnos a mai csúcs, új Windows XP-s gépeken még véletlen sem lehet indításra bírni szegényt. Hogy mit lehet ilyenkor tenni? Természetesen Google kutya azonnal szimatot fog, és eszeveszett, de izgalmas hajsza veszi kezdetét az információk után. Jobb esetben találunk pár fan site-ot, rosszabb esetben csak korabeli cikkeket, néhány értékelést, és mást, semmit, hisz az idő múlásával az enyészetté válnak ezek a dolgok. Rég kihűlt fórum hozzászólások, néhány post a közel múltból, melyben szintén segítségért kiáltanak. Kész izgalom ilyen régi dolgok után kutatni, de ha nem találunk semmi hasznosat (se egy XP patch, se semmi) akkor a saját leleményességünkre kell, hogy hagyatkoznunk. Ezekről a játékokról manapság már nem beszél senki, és a feltelepített ikonra is hiába kattintunk, ha az fekete képernyővel fogad!

Első próbálkozásom valamikor 2007-ben volt, AMD X2-es géppel, GeForce 7900 kártyával. XP SP1 rendszert használtam, és Win 98 kompatibilis módban sikerült annyira indulásra bírnom ezt a játékot, hogy DirectX6 beállításokkal elinduljon. Ez annyit tesz, hogy a legfrankóbb effekteket nem kapjuk meg, cserébe maximum 640*480-ban játszhatunk, ami nagyon cinkes manapság. Mivel maximalista vagyok, és mivel a játék akár DirectX7-et (!!!) is támogat, ezért mindenképp ezt a formát szerettem volna használni, hisz a Nocturne nem csak így válik igazán hangulatossá, hanem nagy felbontást is kapunk! Már pedig az LCD monitorok korában és egy régi játék esetében a nagy felbontás igazi kincsnek számít! Egész egyszerűen azért, mert az LCD-k gusztustalan képest adnak, ha nem az előírt felbontásban futnak. A fekete leves az, hogy Dx7 módban egész egyszerűen bármit csinál az ember eltűnnek a karakterek a képernyőről, és ebben a driver cserélgetés sem segít, így ismét le kellett tennem a Nocturne-ról, pedig nagyon közel jártam ahhoz, hogy sok év után végre a kezeim közé kaphassam azt, amire annyit vágytam!

Egy év elteltével ismét rám jött valami, elkapott a feeling, és sikerült újból a témára hangolódnom. Gondoltam az új gépnek hála (oldszkúl játékok szempontjából abszolút nem nyerő, hisz Quad proci, jóval másabb felépítésű GeForce kártya) ismét tenni kellene egy próbát. Fileplanet-ről leszedtem a 100 megás demót, majd 10 mp-es telepítés után árnyak és rettegés helyett egy ronda fekete képernyő fogadott ezúttal már SP2-es XP-n! Aztán jött a mentő ötlet, miszerint a szintén 99-es Outcast sem hajlandó XP-n futni, viszont van nekem egy Vista partícióm tartalékban. Ezen a rendszeren, szó nélkül tudtam Outcast-ozni pár honapja, elég megdöbbentő volt már akkor is, hogy pont a "trendi vagyok, fikázom mert inkompatibilis" rendszeren sikerült indításra bírni ezeket, és láss csodát, demó telepítés után még észbe sem kaptam, már a Nocturne menüje fogadott! Egy közel sem végleges demó, egy állítólag full inkompatibilis rendszer, ami kezd a szememben egy értékes gamer platformmá válni - kellett ahhoz, hogy végre én is ki tudjam próbálni, azt, amiről már majdnem végleg lemondtam (fanatizmusom oda vezetett volna, hogy összerakok egy régi Pentium3-mas gépet TNT kártyával és Win98-al direkt a Nocturne kedvéért ;-P) a mondást pedig mindenki ismeri "a remény hal meg utoljára". Hab a tortán, hogy mindezt Dx7-ben, 1280*1024-es felbontásban 16x-os élsimítással sikerült úgy elindítanom, hogy a grafika még mai szemmel nézve is pofásnak mondható! Ez tehát az egyetlen megoldás arra, hogy a régi kedvencekkel játszhassunk, mindenféle szarakodás nélkül.

BloodRayne 0.5

Hogy mi köze a fejezetnek a BloodRayne-hez, azt csak azok tudják, akik 2000 körül már jócskán témázgattak az ilyen dolgokkal. Számomra, mint egy rejtvény, úgy állt össze a kép, ahogy ismerkedtem a játékkal, és olvasgattam a régi külföldi fórumokat. Az első, hogy a Nocturne-t egyik kedvenc fejlesztő csapatunk, a Terminal Reality készítette. Ez önmagában még nem jelent semmit, hisz sok játékot letettek már az asztalra. Ott ért az újabb felismerés, mikor megláttam főhősünk segítőjét, Svetlana-t a dhampire lányt, aki hasonló képességekkel rendelkezik, mint Rayne kisasszony! Mindkét karján bazi nagy pengéket hord, és épp úgy kaszabolja a ránk támadó szörnyeket, hogy öröm nézni, és közben lőszert spórolni! Hoppá. Aztán felcsaptam a winchesterem mélyén rejtőző első, BloodRayne képeket, és mit látok? Rayne helyett az egyik képen még Svetlana szerepel! Mivel a Nocturne átlagos szereplése nem nyerte el a játékosok tetszését, és mint fentebb is írtam, TR-ék koncepcióváltásra kényszerültek! Így lett hát a folytatásból, vagyis a Nocturne 2-ből BloodRayne, és ennek fényében vehetjük az első részt BloodRayne 0.5-nek vagy bétának is – még akkor is, ha csak elemiben köthető hozzá!

Gondolok itt a szélben és mozgás közben lengedező ruhákra, a hasonló darkos beütésre, a cinikus párbeszédekre, a sérülés rendszerre, textúrákra – sőt még főbb a szörnyek is visszaköszönnek, vagyis inkább innen erednek. Persze BloodRayne-től buzi, aki retteg, hisz egy könnyed kaszabolós lövöldözős "Kill Bill-es" TPS játék ahol nem sajnálták a ketchup-ot, míg Nocturne a klasszikus Alone in the Dark szériákra hajaz, sok akcióval, fejtörőkkel és Tomb Raider szerű mászkálásokkal, természetesen vértől áztatva. Ami kuriózummá teszi, az Alone in the Dark-tól átvett, merev képernyős nézet, tehát minden pályarész esetén másként látjuk hősünk, akit egyszerűen csak Stranger-nek hívnak. Két ízléses lézercélzós stukkert hord magánál, melyre egy bekapcsolható lámpát szereltek. Említettem, hogy társa a félig vámpír lány Svetlana kíséri útján, és a Super Natural Defense And Research League-nak teljesítenek megbízást. Négy, egymástól független chapter (több szinttel) végig játszása áll rendelkezésünkre, hogy megállítsuk a zombik, démonok, farkasemberek és vámpírok invázióját. Mindez olyan légkörben kerül monitorra, mint a régi amerikai mozik vérfagyasztó horrorjai. Dermedt némaság, köd, szürkület, éjfél és véres lábnyomok kíséretében kerül bemutatásra, és ez annyira páratlanná, egyedivé teszi ezt a játékot, hogy szinte képtelenség abba hagyni. Természetesen az időpont sem mindegy, hisz sötétben jó az ilyet játszani, és mivel a Creative Audigy 4 hangkártyám is tökéletesen felismerte a játék (annak ellenére, hogy Vista alá képtelen volt a gyártó egy épkézláb driver-szoftver csomagot írni hozzá), így 5.1-ben tényleg hátborzongató még a legsablonosabb jelenet is. Megdöbbentő árnyék rendszer miatt háttérben elsuhanó árnyakkal rémisztgetnek, harc közben a zene dinamikusan adrenalin pumpálóvá válik, hogy totál kész legyél, ha hirtelen rád ugrik egy csúfság. Amit sajnáltam, hogy a sötétben tapogatózás gyakran megtörik, mert lámpánk hamar lemerül, és fénye, ami a hangulat gerincét képezi, hamar kialszik. Ha várunk egy keveset természetesen újból tudjuk használni, mert vissza töltődik.

Miután a hangulatot és páratlan hatást az egekig magasztaltam, azt hiszem a játéktörténelmi jelentőségét is le kellene írnom. Olyan szinten előre mutatott technikailag, melyet napság sem igazán látunk viszont. Az Nvidia PhysX nevű folyadék, ruha, törmelék fizikai szimulációs eddig érdemben ki nem használt rendszeréhez képest ez már 2000-ben is tudta a ruha, szövet lengedező szimulációját, amit a BloodRayne-ben csúcsra járattak. Olyan árnyék rendszert vonultat fel, amit a mai shader alapú megoldások csak kevés játékban használnak! És mindez nyakon van öntve az IGAZI horror hatással, temetők, kripták, csatornák, templomok és romok várnak a játékosra, hogy rendet tegyen pár korty Whiskey után ebben a világban. Ez a játék előre mutatott mégis elsüllyedt sok korabeli alkotással egyetemben (Wheel of Time). Számomra, ha nem is egy szinten, de a legjobb 3 horror játék között szerepel az Undying és Call of Cthulhu címek után. Undying-ról egyszer már írtam itt a blogban, akit érdekel itt olvashatja a bejegyzést. Ilyen cuccokról ma már tényleg necces blogot írni, de a videóban látható bejátszás megadja a kellő hangulatot mindenki számára, aki szerette a Nocturne-t esetleg BloodRayne rajongó - hogy tegyen próbát, hátha megvan még a szekrény mélyén, lapuló Nocturne CD! Akinek kérdése van, a játékkal kapcsolatban annak tudok segíteni, akár végigjátszásban is! Bár mai szemmel nem túl nehéz, néhol inkább ügyességi, de így is kiváló. Rendre 85% körül teljesített a PC Dome oldalán is megtaláljátok Joker 9 pontos ismertetőjét! Végül következzen egy videó és a hozzá tartozó kép, ami ránézésre is libabőrössé teszi az embert, hangulat bomba a köbön! Köszönöm a figyelmet, most pedig megyek vissza játszani, mert éjfélt üt az óra!

ps. Azt hiszem ebben az évben blogom már nem bővül tovább, lassan túl vagyok a 6000-res látogatottságon, és célom, továbbra is a már meglévő kategóriákat bővíteni, és egyszer a legnépszerűbbek közé kerülni, de az sem baj, ha az adatlapom alapján találnak az írásaimra :). Pár írás, amit a jövőben tervezek számotokra: mindenképp az Unreal Technology írások bővítése Legendary The Box és Stranglehold címekkel, esetleg egy idő közben megjelenő Gears of War2-vel. Rainbow Six Vegas2 is befigyel még idő közben, illetve az Outcast blogot is meg szeretném végre írni, de a GTA4 felbukkanása sem kizárt! Előre láthatólag ennyit tervezek, illetve ami jön még idő közben: demók és retro mozi! Végezetül: köszönöm mindenkinek az eddigi érdeklődést, igyekszem továbbra is hozni számotokra azt, amit elkezdtem, és sok jó játékot kívánok minden gamernek az új esztendőre!!!

Utolsó módosítás: 2008.12.19. 21:41

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.