Csaknem 10 évvel ezelőtt egy addig szinte ismeretlen cég, az Infogrames új játékstílust teremtett programjának kiadásával. A horrorisztikus jellegű, interaktív akciójátékot keverte a kalandjáték bizonyos elemeivel, amiből létrejött az Alone in the Dark nevű legendás alkotás. Ez volt az első olyan játék, melynek végigjátszása alatt többször végigfutott a hideg a hátamon, és a félelem jeges marokként szorította meg szívemet. A szinte utánozhatatlan, félelmetes hangulat, az érdekes, néha kis fejtörést okozó, megoldásra váró feladatok, a jól felépített történet sok számítógépes játékos kedvencévé tette a programot. A sikerhez hozzájárult az is, hogy a cselekmény Lovecraft művei alapján íródott, aki több híres horror és thriller írót megihletett már, így például - közülük talán a leghíresebb -, Stephen Kinget is.
A legendás program sikere nyomán, mint ahogy már azóta megszokhattuk, több folytatás is született. Az Alone in the Dark 2, majd a harmadik rész sikere azonban már meg sem közelítette a nagy elődét. Talán ez nem is csoda, hiszen ezek a folytatások igazán nagy újításokat nem hoztak sem a történet, sem a játékmenet tekintetében, sőt a harmadik rész kifejezetten gyenge volt. Mindezek után a kiadó úgy határozott, hogy az Alone sorozathoz egyelőre nem lesz több folytatás. Azonban néhány év után úgy döntöttek, hogy mégis csak előveszik a fiók mélyén heverő programot és leporolva, új köntösbe bújtatva megpróbálkoznak még egyszer a legenda újraélesztésével.
Annak ellenére, hogy a korábbi rossz tapasztalatok alapján vannak fenntartásaim az ilyen folytatások iránt, azért titokban reménykedtem, hátha most mégis valami jobb fog születni. Ezt a reményt táplálta a korábban kiadott trailer is, ami alapján nagyon király grafikára lehetett számítani. Nos, ebben a tekintetben nem is kellett csalódni, mert a gyönyörűen megrajzolt hátterek, karakterek tényleg minden igényt kielégítenek. A fény-árnyék megoldások is szinte tökéletesen kivitelezettek. A látvány egyszóval lenyűgöző. A történet is egész jó, a főhős ismét Edward Carnby, illetve játszhatunk még egy női karakterrel, aki Aline Cedrac névre hallgat.
A cselekmény - ellentétben a korábbi résszel - nem a múlt század elején, hanem napjainkban játszódik. Bár ez a környezeten nem különösebben látszik, lévén hasonló ódon várkastélyban játszódik a történet, mint ahogy korábban már megszoktuk. A feladatunk három ősi indián tábla felkutatása a Shadow Island nevezetű szigeten, ahová egy kissé balszerencsésen végződő repülőút végén, ejtőernyővel érkezünk. Itt annak megfelelően, hogy a férfi, vagy a női karaktert választjuk, más-más feladatok várnak ránk. Ez újítás a korábbiakhoz képest, mivel akkor gyakorlatilag mindegyik főhőssel ugyanazt kellett végigcsinálni. Aline a várkastély tetejéről kezdheti meg a kalandokat, míg Edward az udvaron láthat neki a rejtélyes táblák felkutatásának. Alinenak kezdetben csak egy zseblámpa a teljes fegyverzete, melynek fényével riogathatja az ártatlan szörnyeket. Edward egy pisztollyal szállhat szembe a rémekkel, de később komoly fegyverarzenál áll rendelkezésre, némelyik szerintem túlzás is. A háromcsövű shotgun, meg a plazmavető kicsit már elviszi már a játékot az FSP irányába, és ezzel szerintem alaposan lerontja a hangulatot.
Pedig a hangulat nagyon jó, csaknem annyira, mint a legendás első részben. A sötét helyszínek, a remek hangeffektusok, a gyönyörű környezet, a hirtelen felbukkanó szörnyek, mind segítenek a kellő félelem érzet kialakításában. Azért van néhány negatívum is, ami sokat ront a játék élvezetén. Ilyen például az irányítás, ami a régi DOS-os időket idézi. A készítők mintha elfeledkeztek volna arról, hogy Windows alá fejlesztik a programot, ugyanis az egér szinte használhatatlan az irányítás során. Azon kívül, hogy célozni lehet vele, meg lőni (azt is a jobb egérgombbal) semmi másra nem jó. Az előre beállított funkciókat pedig nincs lehetőségünk módosítani. Marad a billentyűvel, vagy a gamepaddal történő irányítás. Az egyes eszközeinket, fegyvereinket is csak a billentyűvel vezérelhetjük, méghozzá egy elég körülményes menü segítségével (szép kis segítség!). Ez az irányítás nagyon jól bevált 1992-ben, de azért manapság már ennél több az elvárás. Persze ezt is meg lehet szokni, de mindenesetre furcsa. Akik gamepad-et használnak azoknak kicsit könnyebb a dolga, talán még ez a leginkább javasolt irányító eszköz.
A játék során egy rádió segítségével lehet tartani a kapcsolatot a társaddal, ami azt az illúziót kelti, mintha nem is lennél egyedül a sötétben. A társ azonban semmilyen befolyással nincs a rád, mint ahogy te sem őrá, de a megfelelő hangulat megteremtéséhez jó ötlet. A játék során a már megszokott módon nem csak a szörnyeket kell halomba irtani, hanem egy-egy fejtörést is okozó feladatot kell megoldani a továbbjutáshoz. Ezek azonban nem túlságosan nehezek, egy kis körültekintéssel viszonylag rövid idő alatt megoldhatóak.
Nem tetszett még a mentés megoldása sem. Annyit menthetünk csak amennyi mentés talizmán a rendelkezésünkre áll, s ezek száma nem túl sok. Ráadásul a mentett játékot visszatöltve mindig az adott pálya elejére tesz vissza és lehet újra kezdeni az egészet. Ez szerintem elég nagy hülyeség, és ráadásul néha bosszantó is tud lenni.
Összességében véve elég jól sikerült az Alone in the Dark sorozat negyedik része, bár az első rész sikerét biztos nem fogja veszélyeztetni. A folytatások közül azonban a legjobban sikerült, különösen a grafikai megoldásait tekintve. A bosszantó hiányosságok, az irányítás nehézségei viszont sokat levonnak a játékélményből. Amennyiben ezeket a negatívumokat kiküszöbölték volna, talán újra születhetett volna a legenda. Így csak egy átlagosan jó horror akció-kalandjátékkal lettünk gazdagabbak.
