25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Startopia

Egy igen fantáziadús és humoros stratégiai játékot kaptunk a Mucky Foot csapattól.

Írta: Dino 1 hozzászólás

A brit Mucky Foot csapat első játéka, a külső nézetes, Urban Chaos címet viselő akciójáték általában igen szép kritikákat kapott világszerte, annak ellenére, hogy első ránézésre egy Tomb Raider klónnal volt dolgunk. Másfél évvel később megjelent új játékukkal teljesen más vizekre eveztek, és egy 3D valós idejű, menedzser típusú stratégiai játékot alkottak, mellyel méltán számíthatnak újabb sikerekre.

A Startopia egy fánk alakú űrállomáson játszódik, ami alapvetően újszerű helyszín a stratégiai játékok terén. Egy-egy földönkívüli nép megbízásából kell különböző célra berendeznünk az űrállomás szeleteit, és megfelelnünk az elénk támasztott követelményeknek. Kezdetben általában egyetlen cikkelyt kapunk a teljes gyűrű 16 része közül, aztán ahogy pénzünk (azaz egész pontosan az ezt helyettesítő energiánk) engedi, úgy terjeszkedhetünk, ha a szomszéd szeletet nem foglalta még el más játékos. Minden szelet három szintből épül fel. A legalsó a technológiai fedélzet, melyen elsősorban az űrállomás üzemeltetéséhez szükséges alapvető létesítményeket építhetjük fel. Ilyen például a bázis magját alkotó energiagyűjtő, a kintről érkezők számára kaput biztosító átjáró, az étkezde, a zuhanyozó, vagy a megfáradt űrlények pihenését szolgáló hálóterem. Építhetünk orvosi szobát, de akár börtönt is kialakíthatunk állomásunk területén.

A második szint a szórakoztató részleg, ahol szállodákat, szórakozóhelyeket, vagy üzleteket állíthatunk fel. Ez a szint fogja az egyik legfőbb bevételi forrást képezni a küldetések nagyobbik részében. A harmadik fedélzet az úgynevezett biodeck, melyen a földihez hasonló talaj van, így kertészkedésre nagyszerűen használható. Az egész részt tetszés szerint formálhatjuk, megemelhetjük vagy süllyeszthetjük a felszín magasságát vagy a vízszintet, illetve változtathatjuk a talaj nedvességtartalmát és hőmérsékletét. Ez utóbbi két tulajdonságtól függően ugyanis minden talajtípuson más és más növények fognak teremni, azok learatásával pedig különböző nyersanyagokhoz (orvosi anyagok, luxuscikkek, stb.) juthatunk. Minden szinten különállóan terjeszkedhetünk, tehát ha egy szinten elfoglaljuk a szomszéd szekciót, az nem jelenti automatikusan bázisunk mindhárom szinten való bővítését. A terjeszkedés - azaz a szomszéd cella falának kinyitása - pedig energiába kerül, így jól meg kell gondolni, hogy tényleg szükségünk van-e a nagyobb területre. Ha pedig a terjeszkedést az ellenfeleink területe felé szeretnénk folytatni, akkor harc során dönthetjük el, kié lesz az adott szelet.

A játékot érdemes az oktató küldetésekkel kezdeni, az öt feladat teljesítése során ugyanis szinte mindenről információt kapunk, az építkezéstől kezdve a harcokon át a biodeck használatáig, így a kézikönyvre nem is nagyon lesz szükségünk. A gyakorló feladatokat tíz fokozatosan nehezedő küldetés követi. Ezekben - ahogy azt már említettem - egy-egy faj megbízásából kell az ő ízlésüknek megfelelő bázist felépítenünk, vagy egy meghatározott feladatot teljesítenünk. Az előbbi kategóriába tartozhat például egy szórakoztatócentrum felállítása, három másik - számítógép vezérelte - vállalkozóval versenyben terjeszkedve: aki a legtovább bírja az időről időre kifizetendő adó megadását, az nyer. A másik típusú feladat például egy börtönállomás létrehozása, ahova folyamatosan hozzák a gonosztevőket, akiket jó útra kell téríteni. A meghatározott mennyiség elérésével ér véget küldetésünk. A néhány napnyi folyamatos játékot biztosító küldetések mellett van egy skirmish jellegű játékmód, mely itt a Sandbox elnevezést kapta. Ebben meghatározhatjuk, hogy mi legyen a győzelem feltétele (adott energiapontszám elérése, valahány szektor birtokbavétele, stb.), hány ellenfelünk legyen, egyes események (pl. meteorvihar) milyen sűrűn forduljanak elő, és ennek megfelelően játszhatunk akár napokig is egy-egy ilyen küldetésben. A multiplayer mód is hasonló körülmények között zajlik, csak ott értelemszerűen emberek ellen folyik a játék :-)

Az építkezéshez kezdetben minden küldetésben kapunk pár ládát, melyekből felállíthatjuk a bázis magját, ezután pedig saját energiánkra kell hagyatkoznunk. Energiát kapunk azonban a bázisunk különböző létesítményeit - étkezde, szórakozóhelyek, kórház - használó látogatóktól, valamint egyes feladatok teljesítéséért bónuszokat is kaphatunk megbízóinktól. Nagyon oda kell figyelni az energiamennyiségre, mert kritikus szint alá csökkenve bázisunk épségét is veszélyezteti, mivel energia szükséges az összes létesítmény fenntartásához. Vészhelyzetben akár ki is kapcsolhatunk vagy teljesen megszüntethetünk egy-egy szobát, hogy spóroljunk.

Építkezni nem csak a rendelkezésünkre bocsátott dobozokból lehet. A birtokunkban lévő technológiáknak megfelelően egyszerűen energia felhasználásával is felállíthatjuk a szükséges dolgokat, vagy a néha felénk járó kereskedőktől is vásárolhatunk dolgokat. Egy fejlett bázison pedig saját űrdokkot is építhetünk, ahová aztán szinte folyamatosan jönnek a kereskedőhajók. Az egyszerűbb épületek felépítése annyiból áll, hogy kiválasztjuk a helyüket, az összetetteknek azonban először meg kell rajzolnunk az alaprajzát, majd elhelyeznünk benne a különböző bútorokat. Egy orvosi szobába például vizsgálót és a várakozók számára székeket kell leraknunk, a kutatóknak pedig egy analizátor és egy számítógép az alapfelszerelése, de ahogy fejlődik a technológia, vagy javulnak kereskedelmi kapcsolataink, úgy szerezhetünk be jobbnál jobb szerkezeteket. Az ilyen típusú építkezés amúgy leginkább a Theme Park/Theme Hospital játékokhoz hasonlítható, ott is ilyesféle módon alakíthattuk ki az egyes létesítményeket.

A már említett kereskedelem igen fontos a bázis bővítése és fenntartása során. A biodecken termesztett növényekből aratás során különböző nyersanyagok keletkeznek, ezeket pedig egyes kereskedők jó áron megveszik tőlünk. Ha pedig már gyárunk is van, az abban készített termékekkel is üzletelhetünk. A program segít, hogy melyik kereskedő milyen típusú dolgokat ad jó vagy rossz áron, így még csak nem is kell folyamatosan az árakat jegyzetelnünk. Akár azt is megtehetjük, hogy az egyik kereskedőtől vásárolt árut egy másiknak adjuk el, így jutva profithoz.

A bázisunkra érkező űrlények rengeteg faj közül kerülnek ki. A fajtól függ, hogy milyen tevékenység elvégzésére képesek. A nagydarab barna lények például a biztonságiak szerepét töltik be, a szürke alienek orvosi képzettségűek, a két zöld fejjel rendelkező fehérköpenyes figurák a kutatórészlegben hasznosíthatók, a lila testű, torzonborz zöld hajú, általában settenkedve mászkáló űrlényeket pedig kertészeknek bérelhetjük fel. A fegyverekhez való hozzáállásuk is különböző lényeknek, így a programban megtalálható kilenc faj közül mindössze négy hajlandó a harcokban részt venni, a többi pedig azonnal elmenekül, amint lövöldözést hall.

Egyes létesítmények üzemeltetéséhez személyzetre is szükségünk van. Az építkezést akkumulátoros robotok végzik, ezek mellé kell pár energiatöltő állomás. A többi feladatra azonban a hozzánk látogató űrlények közül kell a megfelelőeket felbérelni. Mindegyik más tulajdonságokkal rendelkezik (lojalitás, tudásszint, bérigény), így jól nézzük meg, kiket veszünk fel.

A játék valamilyen szintű mikromenedzsment részt is tartalmaz. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a pénzköltő helyeken (étkezde, szórakozóhelyek, szállodák) mi adhatjuk meg, hogy mennyit is fizetnek az oda látogatók. Ha szükségünk van sok energiára, akkor ezeket magasabbra állíthatjuk, de számoljunk azzal, hogy ennek következtében esetleg kevesebb látogató lesz. Egy jól működő bázison azonban nem igazán van szükség az alapbeállítások módosítására (nem sokszor kezdtem én se ezekkel a beállításokkal szórakozni). A másik ilyen része a játéknak a munkások felbérlése. Ez egy igen unalmas dolog, mivel egyenként tudjuk csak felbérelni a lényeket. Így aztán mindegyikre egyesével kell rákattintanunk, ha rátaláltunk egy még szabadon álló lényre (és nem rohan el a nyíl alól :-). A megjelenő információs képernyőn azonban nem csak felbérelhetjük őket, hanem valamilyen szinten el is társaloghatunk velük: megkérdezhetjük például, hogy orvosi kezelés kell-e nekik, vagy éhesek-e. Ezeket persze animációk is kísérik.

A kezelőfelület szerintem elég jóra sikeredett, nincsen rengeteg gomb a képernyőn, szinte mindenhez elég az egeret használni, legyen az építkezés vagy a munkások felbérlése. A fedélzeten való mozgásra a nyilakat használhatjuk, ezek mellett azonban nem sok más billentyűre van szükségünk. Három dolgot lehet körülményesnek mondani: az egyik a már említett egyesével történő munkásfelvétel, a másik az, hogy a biodecken termesztett növényeket is egyenként kell aratásra kijelölni, végül pedig igen zavaró, hogy a harcokban nem sok hatással lehetünk a csapatunkra. Kijelölhetünk gyülekezőpontokat (de ha támadók vannak, akkor máris elmennek onnan), növelhetjük egyes ellenséges lények prioritását, de a tapasztalat szerint ez nem igazán van hatással embereinkre, azok mennek a saját fejük - vagy inkább az ellenség - után. Hasznos még a beépített automata mentési funkció, mely sok esetben lehet segítségünkre egy-egy elhibázott lépés után.

A Startopia egy fantasztikusan szép 3D engine-re épült, ráadásul a grafikusok is igencsak kitettek magukért. Minden épület (de legalább a bennük lévő dolgok) animálva van, folyamatos az élet az egész bázison. Az űrlények kidolgozottsága is igen részletes, nem csak mászkálnak, de például láthatóan unatkoznak vagy pihennek is néha. Külsőleg mindegyikük mókás, hasonlóan a minket segítő kommentár szövegeihez. Sajnos gyengébb gép esetén, vagy ha egyszerre túl sok lény van a látható részen, akkor eléggé belassul a játék, de ez általában ritkán fordul elő, illetve csak az utolsó 1-2 küldetés során, amikor a szomszéd játékos területét megtámadjuk és elfoglaljuk. A hangok is jók lettek, kezdve az űrlények hangjától a különböző berendezések effektjein keresztül segítőnk illetve a visszatérő kereskedők beszédéig. Mindez együtt nagyon jó hangulatot ad az egésznek.

A Startopiáról bátran jelenthetem ki, hogy az utóbbi idők egyik legfantáziadúsabb és leghumorosabb stratégiai játéka, mely hosszú időre le tudja kötni a játékost. A Theme játékok kedvelői az irányítást is hamar elsajátíthatják, de az egyszerű kezelőfelület másoknak se fog sok nehézséget okozni. Egy olyan játék ez, melyet a stratégiai programok rajongói nem hagyhatnak ki.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

90%
grafika
9
hangok
9
játszhatóság
9
hangulat
10
Pozitívumok
  • Csodálatos grafika
  • Jól sikerült irányítás
Negatívumok
  • Kevés hatás a harcokra
  • Felesleges mikromenedzsment részek

További képek

  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia
  • Startopia

Startopia

Platform:

Fejlesztő: Mucky Foot

Kiadó: Eidos Interactive

Megjelenés: 2001. június 15.

Minimális rendszerigény: Pentium II 350, 64 MB RAM, 8 MB 3D gyorsító

Ajánlott konfiguráció: Pentium III 600, 128 MB RAM, 32 MB 3D gyorsító

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Cyrus
Cyrus [187]
Dungeon Keeper 3000

(Azért jó lehet, a DK is az volt)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)