gondolom azért csunya a játék, mert 7 évvel a megjelenés után irsz a game-ről kommentet... voldit eccerű kinyirni, 1 oszlop mögé álsz, aztán amilyen hülye, igy is megprobál megölni, csak hát az oszlop ráborul... egy idő után csak futni kell körbe körbe (ha lefogytak az oszlopok), és kinyifan magátol... xD
a grafika egyébként télleg sz@r :-D (én 2004ben vettem, de már akkor sem voltam elájulva...):-D
J.K. Rowling bestseller regénysorozata igencsak beindította a marketing-gépezetet. Így ma már nem csak a könyveket olvashatjuk, de ha úgy tetszik, beülhetünk a mozifilmre, közben Harry Potteres csokit majszolgatva, majd egy gyorsétteremben rendelhetünk magunknak Potter-menüt, otthon pedig számítógépünk elé ülve a monitoron is az ifjú varázslótanoncot köszönthetjük az Electronic Arts kiadásában több platformra is megjelent akció-kalandjátékban.
Az Amaze Entertainment részlegeként üzemelő KnowWonder csapat az Unreal engine-t vásárolta meg projektjéhez, mely egy külső nézetes mászkálós játék, amolyan Tomb Raider klón lett, melyet elsősorban azoknak lehet bátran ajánlani, akik valamelyest ismerik is Harry Potter történetét. Indulásként egy képeskönyv-szerű rövid bevezetőben megtudhatjuk, hogy az árva Harryt mostohaszülők nevelték, egészen addig, míg meghívást nem kapott a varázslóiskolába. Innentől kezdve a sztorit a játék saját engine-jével megjelenített átvezető animációkból ismerhetjük meg, ezek azonban néha inkább zavaróak, főleg ha pár lépés megtétele után egy újabb átvezető jelenet következik, melyet ráadásul át se lehet ugrani.
A játékmenet elég lineáris, a kötelezően elvégzendő – és sokszor határidős – feladatok nem igazán adnak alkalmat a szabad bóklászásra. Ennek ellenére viszonylag változatos a történet. Egy új varázslat megtanulása után egy hosszabb-rövidebb pályán ennek alkalmazását kell gyakorolnunk, alkalmanként pedig varázsseprűnkön lovagolva versenyezhetünk mások ellen. Sőt, még a híres Kviddics játék is belekerült a programba, igaz, ez lett az egyik legnehezebben kezelhető rész. Az elénk kerülő feladatok általában hasonlóak: megnyomunk egy gombot, vagy lebegtetéssel rárakunk egy dobozt egy kőre, melynek hatására kinyílik valahol egy ajtó, amerre tovább kell mennünk. A szakadékokon való átugrás feladatát pedig megspórolhatjuk az automatikus ugrás funkció bekapcsolásával. Néha egy-egy főellenség-jellegű szituáció is képbe kerül, vagy egy másik varázslótanonc, vagy egy repkedő ellenség ellen kell megküzdenünk egy kis területen.
A varázslatok megtanulása annyit jelent, hogy beülünk egy órára, ahol az aktuális tanár megmutatja a varázslat szimbólumát. Ezután ennek nyomvonalát kell varázspálcánkkal minél pontosabban követni megadott időn belül. Miután ez rendben van, a pályákon szaladgálás közben ha varázspálcánkkal egy tárgyra mutatunk, mindig annak a varázslatnak a jele válik láthatóvá, melyet arra alkalmazhatunk (tehát érthetetlen módon a varázslat szimbólumát többet nem is kell leírni). Így például egyszerűen lebegtethetjük a dobozokat, elforgathatjuk a kőszobrokat, felforgathatjuk a kondérokat, vagy legyőzhetjük a veszélyes nővényeket. Mindegyik tárgyra csak egyetlen varázslat alkalmazható, és mindig csak azokat tudjuk elvégezni, melyeket már megtanultunk. A varázslat megtanulását követő pályán aztán elsődlegesen az éppen elsajátított varázslat az, amit használnunk kell.
A pályákon sokféle dolgot gyűjthetünk össze. Ezek némelyike nem fontos a pálya teljesítéséhez, inkább csak extraként került bele a programba. Ilyenek a „Mindenizű Drazsék” és a Varázsló Kártyák, melyekkel üzletelni is lehet, ugyanis némely varázslótanonc-társunk szívesen ad kártyákat drazsékért cserébe. Drazsét sokfelé találhatunk, hol a pályán elszórva, hol pedig a kondérokban vagy ládákban. Ezek összegyűjtése viszont hosszú távon már igen unalmas, mert egy-egy láda kinyitása vagy kondér feldöntése mindig ugyanazt az animációt váltja ki. A Varázsló Kártyák megszerzéséhez általában rejtett helyekre kell rálelnünk, kissé eltérve a pálya normális nyomvonalától. Egyes dolgok összegyűjtéséért – de például a varázslatok megtanulásakor is – további pontokat kapunk, melyek a négy ház versenyében jelentenek előrelépést saját csapatunknak.
A már említett Kviddics meccs során seprűnkön kell repkednünk, és elkapnunk az „Arany Cikeszt”. Ez annyiból áll, hogy követnünk kell, és amikor már elég ideig a nyomában voltunk, kezünket kinyújtva megpróbálhatjuk elkapni. Mivel a seprűvel mozgás nem olyan egyszerű, a „labda” pedig sokat változtat irányt, ez igen hosszú ideig elhúzódhat. Ráadásul vigyáznunk kell, hogy eközben ne ütközzünk össze túl sokszor másokkal. Ha a játék során eljutottunk a Kviddics mérkőzésig, a főmenüből is elérhetővé válik ez a rész, így ha kedvünk van hozzá, bármikor játszhatunk egy meccset.
Az irányítás – a seprűs részeket leszámítva – nem túl bonyolult, bár kicsit hiányoltam az oldalra lépkedés lehetőségét. A négy irány mellett az egér segít a célzásban, azaz a varázslatok célpontjának kiválasztásában. A seprűhöz plusz két gomb használata szükséges, a gyorsítás és a lassítás. A játékállást nem menthetjük el bármikor, viszont a mentésre szolgáló varázskönyvekből általában időben találunk egyet a pályán.
A játék grafikája átlagos, a környezet elég változatos, bár a varázslatok gyakorlására szolgáló labirintusok kissé unalmasak lesznek egy idő után. A szereplőket a filmről modellezték, és a főbb alakok mindegyike jól felismerhető (tehát aki már látta a mozifilm plakátját, annak ismerős lesz a Harry jó barátjává váló Hagrid, a gondnok, vagy az igen ellenségesen viselkedő Piton professzor, a bájitalok mestere.
A zene elég jó hangulatot ad, ha épp szól, a hangokat viszont elég hamar meg lehet unni. Harry ugyanis minden varázslatnál kimondja annak nevét, és mindegyikre csak 2-3 különböző változatot vettek fel. A sok Flipendo üvöltözés vagy a felfordított gnómok nyavalygása aztán igencsak idegesítővé válik.
A Harry Potter játékon látszik, hogy elsősorban a könyv célközönségének is számító fiatal korosztálynak készült, és inkább erősen alapoztak magára a licencre és a Harry Potter névre a készítők, minthogy valami önmagában is kiváló programmal álljanak elő. A grafika nem versenyzik a mai játékokkal, a történet se valami hosszú, ráadásul a kihívás se túl nagy a sok ismétlődő feladat miatt. A Potter-rajongók azonban bizonyára élvezni fogják.
