J.K. Rowling bestseller regénysorozata igencsak beindította a marketing-gépezetet. Így ma már nem csak a könyveket olvashatjuk, de ha úgy tetszik, beülhetünk a mozifilmre, közben Harry Potteres csokit majszolgatva, majd egy gyorsétteremben rendelhetünk magunknak Potter-menüt, otthon pedig számítógépünk elé ülve a monitoron is az ifjú varázslótanoncot köszönthetjük az Electronic Arts kiadásában több platformra is megjelent akció-kalandjátékban.
Az Amaze Entertainment részlegeként üzemelő KnowWonder csapat az Unreal engine-t vásárolta meg projektjéhez, mely egy külső nézetes mászkálós játék, amolyan Tomb Raider klón lett, melyet elsősorban azoknak lehet bátran ajánlani, akik valamelyest ismerik is Harry Potter történetét. Indulásként egy képeskönyv-szerű rövid bevezetőben megtudhatjuk, hogy az árva Harryt mostohaszülők nevelték, egészen addig, míg meghívást nem kapott a varázslóiskolába. Innentől kezdve a sztorit a játék saját engine-jével megjelenített átvezető animációkból ismerhetjük meg, ezek azonban néha inkább zavaróak, főleg ha pár lépés megtétele után egy újabb átvezető jelenet következik, melyet ráadásul át se lehet ugrani.
A játékmenet elég lineáris, a kötelezően elvégzendő – és sokszor határidős – feladatok nem igazán adnak alkalmat a szabad bóklászásra. Ennek ellenére viszonylag változatos a történet. Egy új varázslat megtanulása után egy hosszabb-rövidebb pályán ennek alkalmazását kell gyakorolnunk, alkalmanként pedig varázsseprűnkön lovagolva versenyezhetünk mások ellen. Sőt, még a híres Kviddics játék is belekerült a programba, igaz, ez lett az egyik legnehezebben kezelhető rész. Az elénk kerülő feladatok általában hasonlóak: megnyomunk egy gombot, vagy lebegtetéssel rárakunk egy dobozt egy kőre, melynek hatására kinyílik valahol egy ajtó, amerre tovább kell mennünk. A szakadékokon való átugrás feladatát pedig megspórolhatjuk az automatikus ugrás funkció bekapcsolásával. Néha egy-egy főellenség-jellegű szituáció is képbe kerül, vagy egy másik varázslótanonc, vagy egy repkedő ellenség ellen kell megküzdenünk egy kis területen.
A varázslatok megtanulása annyit jelent, hogy beülünk egy órára, ahol az aktuális tanár megmutatja a varázslat szimbólumát. Ezután ennek nyomvonalát kell varázspálcánkkal minél pontosabban követni megadott időn belül. Miután ez rendben van, a pályákon szaladgálás közben ha varázspálcánkkal egy tárgyra mutatunk, mindig annak a varázslatnak a jele válik láthatóvá, melyet arra alkalmazhatunk (tehát érthetetlen módon a varázslat szimbólumát többet nem is kell leírni). Így például egyszerűen lebegtethetjük a dobozokat, elforgathatjuk a kőszobrokat, felforgathatjuk a kondérokat, vagy legyőzhetjük a veszélyes nővényeket. Mindegyik tárgyra csak egyetlen varázslat alkalmazható, és mindig csak azokat tudjuk elvégezni, melyeket már megtanultunk. A varázslat megtanulását követő pályán aztán elsődlegesen az éppen elsajátított varázslat az, amit használnunk kell.
A pályákon sokféle dolgot gyűjthetünk össze. Ezek némelyike nem fontos a pálya teljesítéséhez, inkább csak extraként került bele a programba. Ilyenek a „Mindenizű Drazsék” és a Varázsló Kártyák, melyekkel üzletelni is lehet, ugyanis némely varázslótanonc-társunk szívesen ad kártyákat drazsékért cserébe. Drazsét sokfelé találhatunk, hol a pályán elszórva, hol pedig a kondérokban vagy ládákban. Ezek összegyűjtése viszont hosszú távon már igen unalmas, mert egy-egy láda kinyitása vagy kondér feldöntése mindig ugyanazt az animációt váltja ki. A Varázsló Kártyák megszerzéséhez általában rejtett helyekre kell rálelnünk, kissé eltérve a pálya normális nyomvonalától. Egyes dolgok összegyűjtéséért – de például a varázslatok megtanulásakor is – további pontokat kapunk, melyek a négy ház versenyében jelentenek előrelépést saját csapatunknak.
A már említett Kviddics meccs során seprűnkön kell repkednünk, és elkapnunk az „Arany Cikeszt”. Ez annyiból áll, hogy követnünk kell, és amikor már elég ideig a nyomában voltunk, kezünket kinyújtva megpróbálhatjuk elkapni. Mivel a seprűvel mozgás nem olyan egyszerű, a „labda” pedig sokat változtat irányt, ez igen hosszú ideig elhúzódhat. Ráadásul vigyáznunk kell, hogy eközben ne ütközzünk össze túl sokszor másokkal. Ha a játék során eljutottunk a Kviddics mérkőzésig, a főmenüből is elérhetővé válik ez a rész, így ha kedvünk van hozzá, bármikor játszhatunk egy meccset.
Az irányítás – a seprűs részeket leszámítva – nem túl bonyolult, bár kicsit hiányoltam az oldalra lépkedés lehetőségét. A négy irány mellett az egér segít a célzásban, azaz a varázslatok célpontjának kiválasztásában. A seprűhöz plusz két gomb használata szükséges, a gyorsítás és a lassítás. A játékállást nem menthetjük el bármikor, viszont a mentésre szolgáló varázskönyvekből általában időben találunk egyet a pályán.
A játék grafikája átlagos, a környezet elég változatos, bár a varázslatok gyakorlására szolgáló labirintusok kissé unalmasak lesznek egy idő után. A szereplőket a filmről modellezték, és a főbb alakok mindegyike jól felismerhető (tehát aki már látta a mozifilm plakátját, annak ismerős lesz a Harry jó barátjává váló Hagrid, a gondnok, vagy az igen ellenségesen viselkedő Piton professzor, a bájitalok mestere.
A zene elég jó hangulatot ad, ha épp szól, a hangokat viszont elég hamar meg lehet unni. Harry ugyanis minden varázslatnál kimondja annak nevét, és mindegyikre csak 2-3 különböző változatot vettek fel. A sok Flipendo üvöltözés vagy a felfordított gnómok nyavalygása aztán igencsak idegesítővé válik.
A Harry Potter játékon látszik, hogy elsősorban a könyv célközönségének is számító fiatal korosztálynak készült, és inkább erősen alapoztak magára a licencre és a Harry Potter névre a készítők, minthogy valami önmagában is kiváló programmal álljanak elő. A grafika nem versenyzik a mai játékokkal, a történet se valami hosszú, ráadásul a kihívás se túl nagy a sok ismétlődő feladat miatt. A Potter-rajongók azonban bizonyára élvezni fogják.