Bizonyára sokan emlékeztek John Carpenter nagyszerű filmjére, A Dologra. Akik (még) nem látták, annak dióhéjban annyit, hogy a történet szerint a Déli-sarkon elszabadul a pokol, miután egy kutatóbázisra beszabadul egy idegen lény, mely képes megfertőzni az élőlényeket, felvenni alakjukat. A filmben a színészek kitűnő játéka mellett nagyon jól keveredtek a klasszikus horror elemek a klausztrofóbikus érzettel, így tuti, ha valaki megnézte, nem igazán volt kedve egy sötét utcában egyedül hazamenni. Azóta igen sok filmben próbálták feleleveníteni a történetet, azt hiszem, legutóbb az Invázium volt hasonló témájú.
Filmből játékot csinálni viszont nem kis feladat. Tudhatták ezt a Black Label Games tagjai is, így nem is ezzel próbálkoztak, hanem megpróbálták az eredeti sztorit továbbvinni. A történet szerint a főhős, Blake a Beta-csapattal indul a hajdan volt kutatóbázis felé, tisztázni, hogy mi is történt ott, és kideríteni, hogy hová tűnt az előttük kiküldött Alfa-csapat. Társainkkal persze csak egy kihalt, lerombolt bázist találunk, teli hullával, és kérdésekkel. Mi történt itt? Ki tudta ilyen brutálisan kivégezni az embereket? És hová tűnhetett? E kérdésekre próbál meg Blake választ találni, mikor nem tér vissza társaival, hanem elkezd a közeli bázisnál tovább vizsgálódni. A történet innentől kezdve kissé sablonos, mégis pár érdekes fordulattal fűszerezett lesz, belekeverve természetesen a katonaságot, mert nekik mindenben benne van a kezük. Mégis azt kell mondjam, nem a sztori miatt fogjuk megszeretni a játékot.
A kivitelezés is hasonlóan felemás. Ha ránézünk, azonnal látjuk, hogy ez bizony egy konzol átirat, viszont a jobbik fajtából. Nem kell Unreal magasságú grafikára számítani, viszont nem is olyan csúnya. Sőt, azt kell mondanom, ha osztályozni kellene, akkor erősen az élmezőny végébe helyezném. A szereplők jól megformáltak, szép, kidolgozott, éles textúrák feszülnek rajtuk, ráadásul a környezet is szépen kidolgozott, a szörnyek pedig... nos, szörnyűek, amilyennek lenniük kell. Vannak például az alap kis pókszerű lények, némelyikük aranyos emberfejjel. Vannak átalakult emberek, de az igazi csúcs a kifejlett idegenek! Mindenféle élőlények, testrészek nyúlnak ki belőlük, néha egy kutya feje, néha egy emberi kar. Persze nem csak szörnyekkel találkozunk, hiszen egy idő után beszállnak a csúf (kopasz... :-) kommandósok is. Van belőlük is pár fajta, igazán lényegi változás az, hogy míg egyikük géppisztollyal próbál életünkre törni, addig mások a lángszórót szemelték ki pályafutásunk befejezésének. Ráadásul néhány helyszín különösen jól sikerült, itt pozitív jelző, hogy igazán gusztustalan. Sajnos van ellenpont is. A helyszínek nagy része például egy kaptafára készült, matt szobák. A karakterek ajakszinkronja szörnyűséges, azt még elfogadnám, ha nincs Soul Reaver 2 szintű mimika, de hogy még néha hasbeszélnek is!
Az igazi egyediség a játék csapat részében keresendő. Igazából nem sok olyan PC-s horror programra emlékszem, ahol egyszerre többen próbáltuk felfedezni a terepet, ráadásul itt pár igazi unikummal is megfejelték a dolgot! Társaink elég sűrűn fognak változni, egy dologban mégis közösek: Van bizalom- és félelem-érzetük. Ha a "Q" gombot megnyomjuk, előkerül a csapat menedzselő képernyő. Itt minden társunknak láthatjuk a portréját, az életerejüket (piros csík), illetve egy három színben pompázható vonalat. Ez a vonal a "bizalom-mérő". Mint említettem, három állása lehet:
Zöld - Társunk teljes mértékben megbízik bennünk, követi parancsunkat.
Sárga - Társunk bizalma csökkent, nem biztos abban, nem vagyunk-e megfertőzve. Csökönyössé válnak, nem engedelmeskednek. Itt még visszanyerhetjük a bizalmukat, ha kezükbe nyomunk egy jobb fegyvert, lőszert, esetleg ha látják, hogy legyilkolunk pár idegent.
Piros - Társunk szemében mi vagyunk az ellenség, ha meglát, tüzelni kezd ránk, parancsnak nem engedelmeskedik. Itt már csak a Load Game segíthet.
Társaink bizalmát elég sokféleképp lehet csökkenteni, ha nem írtjuk eléggé a szörnyeket, ha sorozatosan rájuk lövünk, ha furán viselkedünk (mondjuk elvesszük tőlük a fegyverüket), mind unszimpatikusabbá tesz a szemükben. Vigyázni kell tehát, mert visszanyerni a bizalmukat sokkal nagyobb munka, sokszor könnyebb visszatölteni az állást. Ráadásul némelyükre mindenképpen szükségünk van, ugyanis bár alapfokú műszaki képzettséggel Blake is rendelkezik, vannak olyan kapcsolótáblák, melyet csak direkt a műszaki zsenik tudnak megjavítani, de például megéri, ha a csapat orvosára sem lövünk. A félelem már nem ennyire látható. Általában akkor tör rá társainkra, mikor valami ocsmány módon kivégzett társukat látják meg. Ezt általában kiáltással, esetleg egy kellemes kis rókázással adják tudtunkra. Ha a csapat menedzselő képernyőre lépünk, akkor láthatjuk, hogy ilyenkor idegesebben kapkodják jobbra-balra a fejüket. Innen már csak egy kis lépés, mikor totál zizik lesznek, ilyenkor remegnek, mint egy nyárfalevél, ha még egy kis stressz jön ilyenkor, hajlamosak nemes egyszerűséggel végezni magukkal. Ilyet általában csak direkt lehet előidézni, én legalábbis csak így tudtam - akkor viszont mindhárom társam lőtte főbe magát. (Kicsit vicces volt a helyzet, mert egy programhiba folytán nem haltak meg, hanem folyton lelőtték magukat, majd felkeltek, újból végeztek magukkal, újból felkeltek, stb.) Ha megijednek, jó módszer elhívni őket a színhelytől, hogy kicsit lenyugodjanak, esetleg beadni nekik egy adrenalin injekciót.
A dolog érdekessége, hogy nemcsak társaink lesznek bizalmatlanok, de nekünk is annak kell lennünk. Nem tudni ugyanis, melyik hozzánk csapódott ember 100% humanoid, és melyik próbál hirtelen az életünkre törni. Kisebb könnyítés, hogy nem random módon jönnek társak, és ellenfelek, így egy visszatöltés után már tudhatjuk, kire kell figyelni. Elvileg segítség lenne a vérteszt készlet is, melyet pár helyen találunk, de volt olyan, hogy a tutira fertőzött társamat megvizsgáltam, és teljesen emberinek tűnt a teszt után (úgy lehet tudni, hogy az idegenek vértesztje szétpukkan a vizsgálat után), csak azért, mert még volt egy olyan feladat, melyet nélküle nem lehetett volna megcsinálni. A legzavaróbb dolog viszont a konzol átiratok legnagyobb rákfenéje, a mentés pontok bevezetése lesz. Sajnos legtöbbjük olyan szerencsétlen helyen van, hogy néha fél pályákat kellett egy kis hiba miatt újrajátszanom.
A program kezelése eléggé nehézkes, visszaüt a konzol előd. A billentyűzet+egér kombó jó, csak sajnos - amolyan Blood Omen 2 módra - a le és felnézést itt is elfelejtették. Illetve lehet nézelődni, de azt csakis FPS módban, így viszont rendesen mozogni nem lehet. Hála az égnek, a célzást hivatott segíteni az automata célra tartás, de némely fegyverrel így olyan faramucin lő emberünk, hogy kényelmesebb visszalépni FPS módba. Fegyverből egyébként nem túl sok van, ráadásul felét alig lehet használni. Jó a pisztoly, a géppuska, a shotgun, de például a sokkolónak, és a mesterlövész puskának nincs értelme. Két fajta lángszórónk van, ezeket kötelező használni, mert az idegeneket lőfegyverrel csak legyengíteni lehet (és kell!), majd tűzzel kell megadni a végső döfést. Vannak még gránátjaink, illetve gránátvetőnk, én ezeket csak főellenségnél használtam. Fontos felszerelésnek számít még a poroltó, illetve a zseblámpa. Visszatérve az irányításra, karakterünk híján van az olyan bonyolult mozgásnak is, mint például az ugrás, guggolni viszont tud, és majd kell is!
Hanghatások és zene tekintetében se vagyunk nagyon elengedve. Zeneileg azért nem, mert nagyon nincs is. A hangok jók, megfelelően kellemetlenek, ijesztő légkört sugároznak. A szinkronhangok egész jók, de semmi kiemelkedőt nem tud a program felmutatni.
Az utolsó kérdés, hogy milyen is a hangulat, hiszen egy horror-játékban ez a legfontosabb. Azt tudom mondani, hogy az egyszeri játékosnak tetszeni fog a játék, kellemesen kellemetlen, helyenként ijesztő, helyenként fordulatos. Azt viszont, aki ismerős a horror témában, az elég nyögvenyelősnek fogja vélni, mert a történet nagy része elég sablonosnak fog tűnni, nincs benne a Resident Evil játékok sejtelmessége. Egy próbát viszont mindenféleképp megér, hiszen nagyon pozitív meglepetés érheti az embert.
