A 2002-es év a szerepjáték rajongókat igazán elkényeztette. Volt itt régóta várt nagy név megjelenése (pl. Morrowind), ismeretlenségből előbukkanó játék (pl. Divine Divinity), de a könnyedebb kategória is képviseltette magát (Freedom Force), és persze a nagymesterek is alkottak (Neverwinter Nights, Icewind Dale 2), nem is beszélve a távol-keleti kollégákról (Grandia 2) és az MMORPG császárokról (Neocron, Phantasy Star Online). Volt viszont egy program, amelynek sokáig csak a demóját próbálhattuk, de én már akkor szívembe zártam. Az akkoriban nagyszerű látványával, érdekes hangulatával, és rettentő innovatív irányítási- és varázslási rendszerével hódító programról a kipróbálható verzió után nem sokat lehetett hallani, majd most, év végén bedobbant, hogy fenéken billentse a nagyágyúkat, és kikövetelje helyét az év legjobbjai listán. Igen, ez bizony az Arx Fatalis.
Exosta világa az általam megismert fantasy világok közül az egyik legkülönösebb. A krónikák úgy írják, hogy e világ sokáig egy volt az idillikus planéták közül, a népek kisebb-nagyobb csatákat vívtak egymás (és néha önmaguk) ellen, mikor a Napjuk elkezdett kiégni. E szomorú tény volt az oka, hogy az emberek és különböző ellenfeleik egy időre összefogtak, és elkezdtek a bolygó mélyére húzódni, kihasználva a törpe bányászok kitűnő építészi tehetségét. A tragédia miatt békekötések keletkeztek, melyek alapján minden népcsoport kapott magának egy szintet. A törpök, kik eddig is a föld alatt éltek, lehúzódtak a tárnák mélyére, helyet adva a többieknek. Az emberek összefogtak a goblinokkal, a trollokkal, és a felsőbb szinteken kezdték kialakítani városaikat, telepeiket, melyek kiépítésében sokat segítettek a titokzatos félig nő, félig kígyó lények, az Ederneum nővérek. A köztes szintek egyfajta közös területté lettek nyilvánítva, és nem igazán járták, lévén az agresszív patkányemberek, és a titokzatos, tökéletes gyilkos Ylside-k is ezen a területen rendezkedtek be, nem is beszélve a titokzatos sárkányokról. Mivel a városok között így a kapcsolat meglehetősen nehézkes lett, kialakult egy elit csapat, az Utazók Céhe, melyek ellátták a különböző településeket információval, illetve különböző terményekkel. E különös világba csöppen a bátor kalandozó, méghozzá elég különös módon.
A játék elején ugyanis egyszerűen ott termünk egy folyosón, valahol Arx városa alatt, eszméletlenül, kiszolgáltatva a goblinoknak. Nem csoda hát, hogy mikor magunkhoz térünk, egy szál alsónadrágban találjuk magunkat egy börtöncella mélyén, ráadásul valószínűleg az ütés, melyet kaphattunk, elég erősre sikeredett, ugyanis semmi emlékünk nem volt korábbi életünkről. Itt kapjuk meg az irányítást, és nem árulok el nagy dolgot, ha elmondom, hogy nem véletlen nincsenek emlékeink, ugyanis mint már sok más helyen, most sem kisebb dolog fog tőlünk függeni, mint Exosta világának az épsége.
Láthatjátok, hogy ez a világ nem igazán hasonlít semmire, amit előző játékokban láthattunk, de a készítők megleptek még jó pár érdekességgel. A karakteralkotás is elég egyedire sikerült. Nem lehet kasztot választani, a dolgunk mindössze annyi, hogy eldöntjük melyik képzettségünkre hány pontot költünk a kezdetben adott néhányból. Persze itt már érezhető, hogy több irányban fejleszthetjük karakterünket. Öt fő képesség (vagy inkább tulajdonság) van, Erő (Strength), Ügyesség (Dexterity), Intelligencia (Intelligence), Hit (Constitution), és Lopakodás (Stealth). Ezek után vannak a különböző “alképességek”, melyekkel finomítani tudjuk avatarunkat. Ezek a Technikai képzettség (Technical skill), minél magasabb, annál több esély van egy-egy zár feltörésére, csapda hatástalanítására, Intuíció (Intuition), mely segíti, hogy észre vegyünk különböző titkos kapcsolókat, csapdákat, esetleg rejtett szobákat. Földöntúli kapcsolat (Ethereal Link), mellyel több információt tudhatunk meg ellenfeleinkről, és megérezzük a közeledő veszélyt, Tárgyismeret (Object knowledge), fegyverek javításakor, és különböző löttyök készítésekor segít, Mágia (Magic), mint ahogy a neve is sugallja, a különböző szintű varázslatok megtanulásában segít, Közelharc (Close Combat), a fegyveres harcban ad támadási és védekezési pluszt, míg testvére (Projectiles és Long Distance Weapons) a távolsági fegyvereknél teszi ugyanezt, utoljára pedig a Védekezés (Defense), mely – micsoda csoda – a különböző csapások kivédésekor hasznos. Szintlépésenként ezek a képzettségek közt oszthatunk el pontokat, és ebben a játékban megéri olyan karaktert alkotni, amely kicsit mindenhez ért, mert van olyan, hogy a csata közben törik ketté a kardod, és ha nem tudod megjavítani, ráadásul még egy árva varázslatot sem ismersz, akkor elég nagy bajban leszel.
Mint említettem, induláskor egy cellában találjuk magunkat, itt kapunk egy kis irányításbeli oktatást, mert itt bizony még ez is elég egyedi. Összesen négy különböző módot számoltam össze, melyeket mind használni kell majd, hogy tökéletesen irányíthassuk karakterünk. Egyrészt van a normál mód, melyet a legtöbbször fogunk használni, ugyanis a világot járva ez lesz alapból beállítva. Az irányítás nem ördöngösség, WASD kombinációval mozoghatunk, Space az ugrás, Ctrl a guggolás, Q-E gombbal tudunk jobbra, balra kihajolni. Ha megnyomjuk az egér jobb gombját, akkor az interaktív módba kerülünk, ilyenkor tudunk pl. kapcsolókat megnyomni, különböző tárgyakat felvenni, vagy éppen beszélgetni, illetve a hátizsákban lévő tárgyakat is ilyenkor böngészhetjük. A Tab megnyomásával kerülünk a harci módba. Egy gyémánt fog megjelenni, ha lenyomjuk az egér bal gombját, felkészülünk a támadásra, ekkor a gyémánt elkezd “feltöltődni”, persze minél inkább feltöltődött állapotban engedjük el a gombot, annál nagyobbat, erősebbet ütünk. Majd a Ctrl gombot nyomva tartva tudunk varázsolni, de erről később. Persze vannak különböző gyorsbillentyűk is, (pl a T gombra automatikusan meggyújt karakterünk egy fáklyát, stb...) a legfontosabbak talán az F1-F4 gombok. Ezeken találhatjuk a karakterlapot, a varázskönyvet, a térképet, és a feljegyzéseinket. Sajnos mind a térkép, mind a feljegyzések eléggé használhatatlanok, a térkép eléggé átláthatatlan, a feljegyzéseknél pedig néha több oldalt kell lapozni, ha valami fontosat keresünk, ráadásul sok olyan dolgot nem ír bele a gép, melyet meg kellene jegyezni. Eltekintve ezektől a hibáktól, az irányítás tökéletes a játékhoz, nem is tudnék jobbat elképzelni.
A mágia egy külön bekezdést érdemel, ugyanis egy rendkívül egyedi rendszert vezettek be. Szerte a világban találunk különböző rúnákat, melyeket használva azok beleíródnak a könyvünkbe. A varázslatok ezen rúnák kombinációjából állnak össze, méghozzá úgy, hogy az adott rúnákat a Ctrl gomb lenyomása mellett az egérrel a képernyőre kell “rajzolni”. Aki ismeri a Black & White varázslati rendszerét az már el tudja képzelni, hogy is néz ez ki. Így például az úgynevezett Ignite varázslathoz (mellyel pl fáklyákat meg tudjuk gyújtani) először balról jobbra kell egy vonalat húzni, majd egy stilizált U betűt kell rajzolni. Ami nagyszerű, hogy a varázslatok logikusan vannak felépítve, azaz ha tudjuk hogy ez a két rúna egy tűz alapú varázslatot ad ki, akkor egyértelmű, hogy egy stilizált Z betűt belefonva (mely általában a kilövést jelenti) egy tűzgolyót hozhatunk össze, ha pedig az U betűt kihagyjuk, akkor gyengébb mágikus lövedékeket lőhetünk ki. Körülbelül negyven-ötven varázslatot használhatunk majd, a gyengébbek kettő, a nehezebbek akár négy rúnából is állhatnak. A varázslatok között megtalálhatjuk az alap tűzgolyót, de olyan egyedi dolgok is vannak itt, mint például az Incarnation, mely felforralja az ellenfelet (elég látványos módon), vagy a Chaos nevű igen erős varázslat, mellyel hatalmas robbanást indíthatunk el. Szerepelnek különböző idéző varázslatok is, én kettőt találtam (egyikük egy zombit, a másik egy démont idézett meg), de mivel nem tudtam a megidézett lényeket irányítani, és sokszor rám is támadtak, ezért nem igazán használtam. Maga a varázslás elsajátítása egyébként elég sok gyakorlást igényel, különösen a fejlettebb, nehezebben lerajzolható rúnák esetében, igazi művészet, ha valaki például menet közben tudja őket lerajzolni. A készítők gondoltak erre is, így ha a Shift gombot is nyomva tartjuk, akkor nem fog azonnal elsülni a varázslat, hanem egyfajta készenléti állapotba kerül, és az 1-3 gombokkal tudjuk egy pillanat alatt beizzítani.
Látható tehát, hogy a játék minden aspektusában teljesen egyedi, de persze ez mit sem érne, ha a látvány, a hangok, és a hangulat rossz lenne. Hála az égnek, itt nem ez a helyzet.
Az ember azt hinné, nem lehet nagyot alkotni úgy, hogy a játékos végig a föld alatt járkál, viszont ez tévedés. Az emberek szintjén például kisebb-nagyobb középkori városokat találunk, lefelé haladva a goblin birodalomban, és a troll bányákban a rendetlenség, és a kosz uralkodik, ezután érünk az elhagyatott bányákba, majd az Ederneum birodalomba, stb. Minden szint egyedi, különbözik a többitől, és meglehetősen látványos. Éles textúrák feszülnek mindenre, amit egyedül sajnáltam az az volt, hogy bár be lehet kapcsolni a bump mappingot, a játékban nem láttam nyomát se. A karakterek is szépen kialakítottak, az egyetlen negatívum, hogy még nyomát sem látni az ajak szinkronnak.
A hangok viszont csodásak. Egyszerűen hallani kell a goblinok leginkább Beavis és Buttheadhez hasonló hangját, a trollok lassú beszédét, vagy a kígyóasszonyok sziszegését. Ráadásul a környezeti hangok is kitűnőek, néhol kísérteties, máshol vidám, megnyugtató. A készítők még arra is odafigyeltek, hogy más-más hangot adnak ki lépteink, attól függően, hogy milyen talajon és milyen cipőben (!) lépünk. Itt kell elmondanom, hogy a MI is figyeli a hangokat, ha az ellenség meghallja lépteinket, akkor elkezd utánunk kutatni, de a figyelmét el tudjuk terelni, ha például elhajítunk valamit az ellenkező irányba. Zenéből nem sok van, ha valahol mégis lenne, azt eléggé elnyomja a környezet hangja.
Persze minden játéknak vannak rossz vonásai, ez alól az Arx Fatalis sem kivétel. Bár a történet érdekes, fordulatokkal teli, nem ártott volna néhány kisebb segítség, mert elég sokszor voltam úgy, hogy bár tudtam a következő feladatom, nem igazán tudtam, hogy kihez kellene fordulni, merre kellene elindulni. Ilyen esetekben csak az segített, ha mindenkit végigkérdeztem, elkezdtem mélyebbre menni a bányákban. A történet egyébként egyáltalán nem lineáris, bár van egy fix történeti szál, ha erősnek érezzük magunkat, nyugodtan elkezdhetünk a bányák mélyén kolbászolni – ahol általában kiderül, hogy mégsem vagyunk elég erősek, mikor szembekerülünk mondjuk egy Ylside-l. Érdekes vonás, hogy a játékban enni is kell. Van elég sok ételfajta, sőt, készíthetünk például kenyeret. Kellemes vonás, csak néha idegesítő, mikor elkezd karakterünk nyavalyogni, hogy ennie kell, és megéri megetetni, mert egyébként az energiája csökkenni kezd. Ami zavaróbb, hogy ez miatt az amúgy sem nagy zsákunkban elég sok helyet el fognak foglalni különböző ételek. Mégis a legnagyobb hiba a többjátékos mód kihagyása. Bár valószínűleg igen nehéz lett volna megoldani a történetet, mégis hatalmas élmény lenne, ha látnánk például varázsló társunkat halkan mormolva jeleket rajzolni a levegőbe, miközben mi rárontunk egy-egy trollra.
Eltekintve ezektől a hibáktól, az Arx Fatalis egy igen eredeti, és határozottan kiváló játék lett, mely órákig oda tudja szögezni az embert a monitor elé. Ajánlom minden szerepjáték kedvelőnek, mert egy hatalmas élménnyel lesznek gazdagabbak.
