Félelemmel vegyes örömmel olvastam azon e-mailt, mely szerint én tesztelhetem a Cossacks sorozat legújabb tagját, mely a XIX. század elejét, a Napóleon által „generált” európai háborúkat veszi górcső alá. Örültem, mert az immáron több mint négy éves első rész a kifulladó Age of Empires 2 után új életet lehelt a történelmi stratégiákba, köszönhetően átgondolt innovációinak, szépnek mondható izometrikus 3D-s grafikájának, és persze az óriási populációlimitnek, mely lehetővé tette az akár több ezres seregek összecsapását is. A megjelenését követő években nagyon sokat nyüstöltük a játékot hálózaton és neten egyaránt, és azt hiszem, aligha kell nagyobb dicséret egy játéknak, mint mikor az embert csak a hajnali nap sugarai ébresztik rá halandó testének szükségleteire, továbbá arra, hogy átjátszotta az egész éjszakát. Viszont féltem is, mert a Cossacks két évvel ezelőtti legutolsó inkarnációja a kétes érékű American Conquest volt, mely bár nem rossz program, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a Cossacks II-vel kapcsolatos információkban sem lehetett találni igazán komoly újításokra utaló jeleket. De míg élünk, remélünk, tartja a mondás, így a tesztverzió megérkezése után egy hétre való hideg élelem (értsd: gumicukor, pizza, sör) társaságában bezárkóztam piciny lakomba, hogy kiderítsem, miféle játék is a sokak által hőn várt Napoleonic Wars.
Az első meglepetést maga az intro okozta, mely nagy megrökönyödésemre visszanyúl a régmúltba, és a GSC saját készítésű videóit prezentálja nagy bőszen, amely momentum felidézte bennem a szépemlékű Imperium Galactica sorozat első részét, ahol hasonlóan „félprofi” felvételekkel találkozhattunk. Azonban míg egy nyolc évvel ezelőtti, kis költségvetésű játékban még szódával elment, a jelenlegi évszámot, továbbá a Cossacks II project nagyságát szem előtt tartva mindez maximum fanyar mosolyra kényszerítheti a mit sem sejtő játékost. Jelentékeny mennyiségű folyékony kenyér – élet, erő, energia – magamba döntésével sikerült elkerülnöm az intro által esetlegesen okozandó maradandó károsodást, és hozzáláttam magához a tulajdonképpeni játékhoz.
A Napoleonic Warsban hat nemzet közül választhatunk: Oroszország, Ausztria, Poroszország, Nagy-Britannia, Egyiptom, Franciaország, melyek mind az egységek, mind az épületek, mind pedig a fejlesztések tekintetében lényegesen különböznek egymástól. A probléma nem is a nemzetek közti különbségekkel van, hanem azzal a vérlázító ténnyel, hogy a Cossacks második kiegészítőjében, a Back to Warban nem kevesebb, mint húsz különféle náció közül választhattunk. Igaz ugyan, hogy a második felvonásban a különbségek markánsabbak a felek között, továbbá az adott történelmi korban és régióban aligha lehet más jelentős hatalmat találni – bár itt jegyzem meg, hogy számomra szinte érthetetlen, hogy „Európa beteg embere”, az Oszmán Birodalom helyett miért a függő helyzetben lévő Egyiptom került a játékba.
A különféle marketinges örömódák tanulsága szerint több mint százötven különböző egység, és száznyolcvanféle épület került a játékba, melyeket ugyan nem számolgattam éjt nappallá téve, mindenesetre ez is beleillik a felek differenciáltságáról szőtt elképzelésekbe. Érdekes és fölöttébb kétes értékű újdonság, hogy a számos hadjárat finoman szólva is nagyvonalúan kezeli a történelmet, és a játék nemcsak a korabeli Európa erőviszonyait veszi semmibe ezen a téren, hanem tökéletesen fiktív szituációkat tár elénk, mint amilyen például Őfelsége Hadiflottájának problémái a rebellis franciákkal... A „Harc Európáért” kampányban célunk az vén kontinens meghódítása, mely rendszer erősen hasonlít a Total War trilógia által alkalmazott rendszerre: az előttünk lévő térképen kiválaszthatjuk, hogy hol támadjunk, és természetesen minden esetben meg kell harcolnunk az áhított territóriumért. A területszerzéses szisztémából kifolyólag új elemmel gazdagodott a játékmenet, ez pedig a különféle erődítmények, várak ostroma. Az ostromok igen intenzív játékélményt nyújtanak, hiszen nem holmi elszórt tornyokkal tarkított falrészletekről van szó, hanem igazi, többgyűrűs védvonalakkal, melyeket egyetlen koncentrált rohammal nehéz bevenni. Érthetetlen újdonság, hogy egyszerre csak egy gépi játékos ellen harcolhatunk, és nincs véletlenszerű térkép-generátor sem – ez nagymértékben csökkenti a játék szavatosságát, bár igaz az is, hogy az MI jelentős fejlődésen ment keresztül.
A harcmezők terén jelentős változások történtek. Egyrészt a gazdasági rész jelentősen átalakult. Az eddigi kissé kaotikus, és sokszor túlzott menedzselést igénylő rendszer helyett hűséges peonjaink már csak követ és fát fejtenek ki, a többi nyersanyagot a falvakból kell beszereznünk. Ez a rendszer picit hasonlít az Age of Mythology rendszerére, legalábbis abból a szempontból, hogy itt is rá vagyunk kényszerítve a terjeszkedésre. Amennyiben csapataink állomásoznak az adott faluban, úgy folyamatosan áramlanak hozzánk a különféle nyersanyagok, ezért jelentős erőket kell szétszórnunk szerte az adott pályán, és védenünk az átjárókat, melyeket persze előszeretettettel támad meg a csalásra most is hajlamos MI. Mindez nem kedvez a defenzív szemléletű játékosoknak, mint ahogy az sem, hogy a védekező épületek jelentősen meggyöngültek az első rész óta, így egymagukban szinte képtelenek feltartóztatni az ellenséges csapatokat.
Csapatainkat a már megszokott módon különféle formációkba rendezhetjük, a legnagyobb alakulat százhúsz, a legkisebb pedig tizenöt embert fogadhat magába. A Cossacks sorozat legújabb inkarnációjában fejlesztői megalománia találkozott a PR menedzserek hangzatos újdonságok iránti vágyával, így a Napoleonic Warsban sok szeretettel üdvözülhetjük a hatvannégyezres populációlimitet. Kihasználni természetesen nem lehet, de tényleg jól fest a játék előnyeit ecsetelgető listákon.
A játék audió részéről kissé felemás benyomásaim voltak. Igaz ugyan, hogy a hanghatások most is élethűek, a nagyzenekari művek pedig igen jól növelik adrenalint, de a dialógusok és az egységhangok már sokkal inkább csak borzolják az idegeket, mintsem a hangulatot növelik.
Grafika terén kissé fapados megvalósítással találkozhatunk, maradt minden a megszokott és bevált kettő darab dimenzió szorításában, azonban számos új effektel gazdagodott a motor, a tereptárgyak garmadájáról nem is szólva. Személy szerint nincs problémám ezzel a fajta megjelenítéssel, hiszen szépen megrajzolt és animált egységekkel találkozhatunk, ezen felül az irtózatosan nagy egységszámot egyetlen 3D-s motor sem bírná el, még csak megközelítőleg sem. Ezen felül túl sok értelmét nem látom a gyönyörű, minden részletre kiterjedő három dimenziós grafikának a stratégiai játékok terén, hiszen a kezdeti vizsgálódás után úgyis madártávlatból kommandírozzuk a csatákat, erre pedig a két dimenzió által nyújtott – még ha nem is trendi, és nem is olyan szép – vizualitás tökéletesen megfelel.
Felemás játék a Cossacks II. Egyfelől számos jól átgondolt innovációval rendelkezik, másfelől pedig sok ponton számomra érthetetlen hibák sorjáznak, így az összkép korántsem olyan impresszív, mint az első rész esetében. Minden hibája ellenére azonban a Napoleonic Wars nem rossz, sőt, jó játék, melyen az esetleges kiegészítők sokat csiszolhatnak. Az adott éra és a sorozat kedvelőinek mindenképpen megér egy próbát, de azok is nyugodtan beszerezhetik, akik merevlemezén még ez idáig nem időzött a Cossacks sorozat egyetlen tagja sem.
