A hagyományoknak megfelelően a Logitech hazai képviselete idén ősszel is összehívta a számítástechnikai lapok képviselőit, hogy sajtótájékoztató keretében számoljon be az elmúlt évéről, és ízelítőt adjon a közeljövő új termékeiről. A helyszín ezúttal az Andrássy úti Kogart Ház volt, ahol elsőként Katharina Tarmann-Dröscher, a Kelet-Európáért, Görögországért és Izraelért felelős regionális igazgató tartott rövid prezentációt, majd négy csoportban, négy témának megfelelően mutatták be a cég munkatársai az új termékeket. A témák pedig a következők voltak: otthon, irodában, út közben és szórakozás.

A bevezető előadásból megtudhattuk, hogy a Logitech fejlődése töretlenül folytatódik, hét éve folyamatosan két számjegyű a cég növekedése. A nemrég lezárt 2005-ös pénzügyi év működési eredménye 172 millió dollár volt, ami 18%-kal több az egy évvel korábbinál. A cég saját területén sok tekintetben piacvezető, így például az elsődleges termékcsoportnak számító számítógép-vezérlők piacán. Természetesen a bővülés folytatódik: folyamatosan újabb és újabb termékkategóriákban képviseli magát minőségi termékeivel a Logitech. Idén például megjelentek kínálatában a PlayStation Portable hordozható játékgéphez használható kiegészítők. Az elmúlt 12 hónap során összesen 135 új termék került bevezetésre. Lássuk, mire számíthatunk a következő hónapokban!
Az első helyszínen bemutatásra került termékekben az volt a közös, hogy elsősorban otthonunkba szánják azokat. Ahogy egyre inkább teret hódít magának a szórakoztató központnak használható PC a nappalikban, úgy válhatnak szükségessé a stílusban a lakáshoz sokkal inkább illeszkedő kiegészítők, illetve a komfortot növelő eszközök. Az előbbi célt szolgálja az egyszerű, letisztult designt képviselő Cordless Desktop S510 Media Remote, mely az egér és a billentyűzet mellett egy rádiós távirányítóból áll. A teljes készlet vezeték nélküli, így például kényelmesen megmutathatjuk fotóinkat a TV-re kötött számítógépről. A távirányítón és a billentyűzeten erre számos gomb szolgál, de a távirányítóval akár zene vagy video lejátszást is indíthatunk. Sajnos magyar kiosztásban csak távirányító nélkül lesz kapható ez a termék, viszont megvan az alternatíva: a Harmony sorozatban számos különböző képességű univerzális távirányítót kínálnak. A legösszetettebb a 885-ös típusszámú, mely a tevékenységek szerint programozható. Ha például DVD-t szeretnénk nézni, akkor a távirányító egyetlen gombnyomása bekapcsolja az összes szükséges eszközt (TV, DVD játszó, erősítő), és azok megfelelő beállítását is elvégezheti. (Igaz, „cserébe” meglehetősen körülményes a programozása.)

Csoportunk útja a játékokkal kapcsolatos részleghez vezetett. Két új egér és egy billentyűzet vár hamarosan a játékosokra. A G5 Laser Mouse különlegessége, hogy aljába egy műanyag tartóban különböző elrendezésben helyezhetünk be kis súlyokat, így gyakorlatilag testre szabhatjuk egerünk tömegét és tömegközéppontját. A G7 Laser Cordless Mouse egy vezeték nélküli egér, melynek akkumulátorát pillanatok alatt kicserélhetjük. Az egér mellé egy tartalék akkut is kapunk, melyet a töltőben tárolva gyakorlatilag nem nagyon érhet meglepetés: ha kimerül az akku: néhány mozdulat, és pár másodperc múlva már a feltöltöttel folytathatjuk a játékot. Mindkét egér 2000 dpi maximális felbontással rendelkezik, lézeres érzékelőjüknek köszönhetően. A G15 billentyűzetet is a játékosokra gondolva fejlesztették: az USB-s klaviatúrán egy nagyméretű LCD kijelző található, melyen például a számítógép vagy különböző alkalmazások állapotát láthatjuk, de akár a játékok is visszajelezhetnek rajta, például egészségi állapotunkat vagy a lőszer mennyiségét. Különlegesség még a bal oldalon három csoportban elhelyezkedő 18 billentyű, melyeket tetszés szerint programozhatunk (ráadásul mindegyik gombra három funkció állítható be, melyek között külön billentyűk segítségével válthatunk). A billentyűzet hátán két USB port is helyet kapott. A napokban boltokba kerülő G5 egér ára 18.000 Ft körül várható, a pár hét múlva érkező G7 egér valamint a G15 billentyűzet pedig egyenként 25.000 Ft körüli áron lesz kapható. Szintén a játékok kategóriájába tartoznak a pár hete hazánkban is kapható új hordozható játékgéphez, a Sony PlayStation Portable-höz készült kiegészítők. Kapható lesz hozzá képernyővédő plexilap, kétféle tartó, egy kisméretű sztereó hangszórópár, mely a készülék állványául is szolgál, valamint egy sztereó jack elosztó, hogy akár ketten is nézhessék egyszerre fülhallgatóval a filmeket a PSP-n.
A harmadik termékcsoportban az elsősorban irodai felhasználásra szánt termékeket mutatták be. Az MX610 Laser Cordless Mouse egy kétirányú kommunikációjú vezeték nélküli egér. A rajta lévő LED nemcsak az elemek lemerülésére figyelmeztet, de találunk rajta figyelmeztető fényt arra az esetre, ha e-mail vagy szöveges üzenet érkezne számítógépünkre. Az egérben energiatakarékossági új fejlesztéseket is eszközöltek, így a készülék azt is érzékeli, hogy ki van-e kapcsolva gépünk. A Cordless Desktop MX 5000 Laser egy LCD kijelzővel felszerelt billentyűzetből, egy MX 1000-es egérből és egy Bluetooth adó-vevőből áll. A kijelző a G15-ös billentyűzetéhez hasonlóan számos funkcióra alkalmas, például az éppen játszott szám címéről ad információt. A billentyűzet bal oldalán két érintésérzékeny sáv található, ezekkel például a hangerőt szabályozhatjuk vagy a zoom mértékét állíthatjuk – alkalmazástól és beállítástól függően.

Végül a teremben tett körutunk utolsó állomásaként a mobil eszközökről kaptunk áttekintést. Alig pár éve kezdte meg a mobiltelefon-headsetek forgalmazását a Logitech, azonban már most számos termék áll a vásárlók rendelkezésére ezen kategóriában is. A vezetékes headsetek terén nincs semmi újítás, inkább a különböző Bluetooth fejhallgató-mikrofonokra koncentráltak. Így kapható már zajszűrős, valamint extra könnyű változat is. Az iPod zenejátszó egyre divatosabb, így aztán ehhez is készült Logitech kiegészítő: vásárolhatunk hozzá különböző színű hátsópántos fejhallgatót, esetleg vezeték nélküli változatot, illetve akkumulátoros aktív hangszórót, melybe egyszerűen behelyezhetjük az iPodot, és máris megvan a hordozható magnós-rádió alternatívája.
A sajtótájékoztatón látottak és hallottak alapján egyértelmű, hogy a Logitech továbbra se fogja unatkozni hagyni az újdonságra nyitott felhasználókat. Számos olyan eszköz várható, melyek kényelmesebbé vagy hatékonyabbá teszik PC-nk használatát. Csak bírjuk követni a fejlődést!